Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –
A törődés alakzatai*
(lovagkor)
Lassan gyülekeznek a sötétség hadai bennem. Alig várom
már, hogy
megütközzenek végre. Felszabaduljon a vár, bevonulhasson
a fény
néphadserege. Hippi angyalokkal. Mindenhová. Pincétől
padlásig.
(agónia)
A gyöngédség legbiztosabb jele, amikor a koszos
ablaküvegek között
haldokló legyet kristálycukorral eteted. Rövidítve és
boldogabbá téve
tétova agóniáját. Legalábbis így gondolod a múló pillanat
bűvöletében.
(feltámadás)
Sötétséget vérzik a hold. Nem mindenki élő, csak aki már
volt holt.
Túlélted, amibe más régen belehalt már. Nézed, csak nézed
és rájössz
a teliholdnál: ebbe az álomversbe te most már tényleg
belehaltál.
*Prágai Tamás és
Kovács Lajos emlékének
Forrás:
Oblici staranja**
(doba vitezova)
U meni trupe tame polako se gomilaju. Jedva
čekam da se
konačno sudare. Da bi se tvrđava oslobodila
i da narodna armija
svetla mogla ući. Sa hipi anđelima. Svugde.
Od podruma do tavana.
(agonija)
Najsigurniji znak nežnosti je kad između
prljavih prozorskih stakala
polucrknutu muvu kristalnim šećerom hraniš.
Skrateći i usrećivši
njenu nestalnu agoniju. Bar u čaru
prolaznog trena tako misliš.
(vaskrs)
Mesec tamu krvari. Nije svako živ, samo ko
je već mrtav bio.
Preživeo si ono u što je neko već davno
umro. Gledaš, tek gledaš i
uz pun mesec shvatiš: u toj pesmi sna ti si
već stvarno umro.
**U spomen Tamaša Pragaija i Lajoša Kovača
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése