Simon Simonović
Vranje 1946. – Beograd 2020.
Vranje 1946. – Beograd 2020.
Ni traga od vatrice
Ne dodiruj me, ne obraćaj mi se više,
Ne opominji me šta je dobro, a šta ne,
Pusti me da zaspim, kao da se ništa
Nije desilo. Ne kinji me, ne mrcvari,
Gospode moj, nek odletim, odlepršam,
Pokunjen, smrvljen, bez zaokruženog sna.
Dobio sam to što jesam, i tačka,
Najčešće odoka, a bogme i ponešto
Što mi baš lično nije bilo namenjeno.
Ostavi mi ovo malo prnja, zavežljaj
Ispod levog pazuha i ne pitaj me
Za zamršeno klupko u nedrima.
Predugo smo zajedno, otkada
Bez dodira, primećuješ li, ogrubeli,
Sleđeni od pogleda oči u oči:
Svukud ugarci, ni traga od vatrice.
|
Tűz sehol
Ne érj hozzám, többé ne szólj
hozzám,
Ne figyelmeztess arra, mi a jó és
mi nem,
Hagyj aludni, mintha semmi sem
Történt volna. Uram, ne
sanyargass,
Ne gyötörj, elszállnék,
elröppennék,
Csüggedten, eltiporva, álom
fosztottan.
Kaptam amit kaptam, és pont,
Csak úgy, szemmértékre, de biz
isten itt-ott
Azt is, ami szmély szerint nem
nekem szánt.
Hagyd meg nekem ezt a néhány
rongyot,
Hónom alatt a köteget és ne
kérdezd meg,
Keblemben az összekuszált halmaz
mit jelent.
Túl soká vagyunk együtt, amióta
Érintés nélkül, észreveszed-e,
eldurvultunk,
A szemtől szembeni tekintektől
dermedten:
Mindenütt csak üszök, tűz sehol.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése