Zoran Bognar Vukovar 30.
januar 1965. –
Ivenen
somniferum
Šta se dogodilo
sa svom onom nebeskom vatrom
koja nam je osvetljavala put…
Kao da nismo ni postali krug.
Još uvek smo dvoje u jednom,
ali ne celina i ne isto,
zajedno ali odvojeni svetovi
kao krv i kost, domaćin i gost…
Dali smo sve od sebe
i ostali ranjeni i uznemireni
našim opitima,
našim opisima,
našim snovima.
O, kako je bilo jadno
odreći se vreline flamenka
samo zato što se nije uklapala
u očekivani akord!
Kao da smo se predali prosečnosti.
I šta sad? I kako dalje? I kuda?
Šta može da radi žrtva bez dželata
osim da se prepusti nostalgiji
za prošlošću…
Ostao mi je još samo
miris tvoje kože, tvoje kose,
neobičan i neodoljivo privlačan,
zakucan u nozdrvama, u memoriji,
nastanjen u svakoj čakri…
O, kako sam ga samo gutao
poput pohotne anakonde.
Dugo nisam mogao da ga odgonetnem,
ali sad znam: to je miris šumskog maka,
ivenen
somniferum.
Sad znam:
on je moja leukemija,
moja molitva,
moja katedrala,
moja Santa Maria
della Salute!
Beograd, 2001
|
Ivenen somniferum
Mi történt
mindazzal az égi tűzzel,
ami utunkon ragyogott...
Mintha nem is egységet alkottunk volna.
Még mindig, mint kettő az egyben vagyunk,
de nem egészként és nem ugyanúgy,
együtt, de különvált világok,
mint vér és csont, vendéglátó és vendég...
Mindent megtettünk,
mégis próbálkozásainkkal,
ábrázolásainkkal,
álmodozásainkkal
együtt sebesültek, nyugtalanok maradtunk.
Ó, míly szánalmas
volt,
csak azért, mert a várt ütemmel
nem hasonult,
megtagadni a
flamenco igézetét!
Mintha a
szokványosnak adtuk volna át magunkat.
És most? Hogyan
tovább? Merre?
Hóhér nélkül az
áldozat, azon felül,
hogy a
múltidézésnek adja át magát,
mit tehet...
Maradt számomra
a különleges és ellenállhatatlanul
vonzó,
orrsövénybe,
emlékezetbe vésett,
minden energiaközpontba
betelepedett
bőröd, hajad
illata...
Ó, falánk
anakondaként
raboltam, tettem
magamévá.
Sokáig nem tudtam
megfejteni,
de most tudom: az
alpesi mák illata az,
ivenen
somniferum.
Most tudom:
vérrákom ez,
fohászom,
katedrálisom,
Santa Maria della Salute-ám!
Belgrád, 2001.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése