Zoran Bognar Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena – Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena   Kažem: ljubim sva iskušenja koja su mi suđena. Njihove žrtve čine me slobodnim iako ne znam ni gde su im logori, ni gde su im grobovi, ni ko su bili robovi, a ko bogovi… Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena u slavu stvarnog života koji se svakodnevno, i božanski i satanski, obrušava na nas.   Beograd, 2003.

Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat   Mondom: Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat. Áldozataik felszabadítanak, pedig azt sem tudom, hol táboroznak, hol temetkeznek, rabságban kiket tartanak, milyen isteneket imádnak… Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat, az istenként és sátánként naponta ránk zúduló valós élet dicsőségére.   Belgrád, 2003.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.zoranbognar.com/pesme

Zoran Bognar Dukljanska akademija – Montenegrói akadémia

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Dukljanska akademija   Ni na jednom drugom mestu nećete naći toliko ptičjih mozgova, toliko benignih glasnogovornika, toliko maligne nepismenosti, toliko sklonosti prema svekolikoj truleži… Ni na jednom drugom mestu nećete naći toliko negovanog samoljublja, toliko osione gordosti, toliko nadmenosti bez svoje senke, toliko pohvala ludosti… Kroz tu galeriju pozlaćene taštine, kroz tu “genijalnu” fabriku laži, izveštačenosti i stilizovane “mudrosti”, oni se deljenjem množe; oni kojima nije dovoljna jedna domovina, jedan narod; oni kojima nije dovoljna jedna crkva, jedan jezik.   Beograd,  2003.

Montenegrói akadémia   Egyetlen másik helyen sem találtok annyi tyúkeszűt, annyi hiszékeny szószólót, annyi álnok írástudatlant, annyi mindenféle rohadékot kedvelőt… Egyetlen másik helyen sem találtok annyi ápolt önimádatot, annyi ingerlékeny büszkeséget, annyi saját árny nélküli kevélységet, annyi dicsőítő badarságot… Ebben az aranyozott hiúság-galériában, ebben a „zseniális” hazugság, modorosság, stilizált „bölcsességek” gyárában osztódással szaporodnak; azok, akiknek nem elég egy haza, egy nép; azok, akiknek nem elég egy templom, egy nyelv.   Belgrád, 2003.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013.

Zoran Bognar Crni kosač – Fekete kaszás

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Crni kosač   Hej ti, Crni kosaču, ti jedini besmrtniče kršten mudrošću i Luciferovom krvlju u beloj noći; ti što imaš ključeve od svih grobova i pomićeš teške kamene ploče što razdvajaju humke zemlje; ti što nas kroz milenijumske vetrove učiš da nema smisla ni u životu, ni u smrti, jer živeti znači graditi jedrenjak i škrinju istovremeno; ti što nam svakodnevno iz dubine praznine i veličine (nepre)bola svedočiš da nijedan život nije večan, da nijedna smrt nije večna, i da postoji samo umiranje i ponovno rađanje... odmori se i ti malo, napravi pauzu... bar jedan ubogi dan...   Beograd, 2018.

Fekete kaszás   Te Fekete kaszás, te egyedüli halhatatlan, aki a fehér éjben bölcsességgel és Lucifer vérével keresztelt; te, aki minden sír kulcsával rendelkezel és a halmokat, földeket elválasztó súlyos kőlapokat mozgatod; te, aki az évezredes szeleken keresztül arra tanítasz bennünket, értelmetlen úgy az élet, mint a halál, hisz míg élünk, vitorlást és koporsót egyszerre építünk; te, aki naponta az űr mélyéből és a kín nagyszerűségéből tanúsítod, egyetlen élet sem örökös, egyetlen halál sem örökös, csak elmúlás és újjászületés van… pihenj te is egy kicsit, állj meg… legalább egyetlenegy napra…   Belgrád, 2018.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.zoranbognar.com/pesme

Zoran Bognar Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena – Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena   Kažem: ljubim sva iskušenja koja su mi suđena. Njihove žrtve čine me slobodnim iako ne znam ni gde su im logori, ni gde su im grobovi, ni ko su bili robovi, a ko bogovi… Ljubim sva iskušenja koja su mi suđena u slavu stvarnog života koji se svakodnevno, i božanski i satanski, obrušava na nas.   Beograd, 2003.

Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat   Mondom: Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat. Áldozataik felszabadítanak, pedig azt sem tudom, hol táboroznak, hol temetkeznek, rabságban kiket tartanak, milyen istenet imádnak… Imádom a rám rótt megpróbáltatásokat, az istenként és sátánként naponta ránk zúduló valós élet dicsőségére.   Belgrád, 2003.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.zoranbognar.com/pesme

Zoran Bognar Dozvola za novo rođenje – Újra-születési engedély

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Dozvola za novo rođenje   Pre nego što su me pustili da odem pitali su me imam li svoje ožiljke. Da, gospodo, imam ih. Voleo sam to... U redu, rekli su, ne moraš sada da nam kažeš, ionako ćeš ih nositi celoga života. Videćemo ih kada se budeš vratio. A sada idi. Kreni Putem pepela i izbegavaj ropstvo eskapade...

Újra-születési engedély   Mielőtt utamra engedtek, megkérdezték, vannak-e sérüléseim. Igen, uraim, vannak. Szeretném… Rendben, mondták, azokat, egyenlőre nem kell felsorolnod, úgyis egész életeden keresztül cipeled majd. Visszatértedkor viszont látni fogjuk. Most pedig menj. A Hamu útján indulj és kerüld a virtuskodás rabságát…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 51.

Zoran Bognar Lavirint – Útvesztő

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Lavirint   U svojoj samodovoljnosti izgubili smo osećaj i za vreme, i za stvarnost, i za fantaziju... Miliji nam je prazan prkos, ta šaka ničeg, taj čemer zaslepljenosti, nego ikakva snaga i blagostanje. To olako prepuštanje sudbini i taj mučni predumišljaj nepoznatog teraju me u lavirint usamljeništva gde u dnu sobe posmatram jedva osvetljene portrete i redove knjiga u senci očekujući da će me to svetilište misli ponovo odvesti u stanje božje milosti.

Útvesztő   Megelégedettségünkben idő, valóság, képzelet… iránti érzékünket elveszítettük. Bármi erőforrásnál, bőségnél kedvesebb nekünk az üres dac, az a tenyérnyi semmi, az elvakultság csömöre. A könnyű megbékélés a sorssal, a kínzó félelem az ismeretlentől, a magány útvesztőjébe sodor, ahol a szoba mélyén az alig megvilágított arcképeket, az árnyékban a könyvsorokat nézem, várva, hogy ez a gondolatok szentélye majd ismét az isteni kegyelemhez vezet.   Fordította: Fehér Illés

Izvor:  Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 82.

Zoran Bognar Usamljenost – Magány

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Usamljenost   Postoji svrha i dobrog i lošeg, no, plašeći se ružnih stvari, propuštamo one dobre... Zvuči dirljivo, uverljivo i uvredljivo. Ta večna enigma: kome pripadamo, durskom ili molskom okruženju – donosi nam, na kraju, usamljenost kao blagoslov. Svi smo bar jednom prošli kroz šumu da bismo kasnije, ponovo, izašli na čistinu... Usamljenost je roditeljski sastanak s Bogom. Za nekoga je ona fizička bol, a za nekoga... prosvetljenje.

Magány   A jónak is, a rossznak is meg van a rendeltetése, de, a csúfságoktól félve a jót elszalasszuk… Meghatóan, meggyőzően, sértően hat. Az örökös talány: kihez tartozunk, dúr vagy mól környezethez – végül is áldásként jussunk a magány. Legalább egyszer  jártunk az erdőben, hogy később, ismét, tisztáson legyünk… A magány szülői értekezlet Istennel. Van, aki számára fizikai fájdalom, másnak… felvilágosodás.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 81.

Zoran Bognar Enigma – Talány

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Enigma   Raspoređivanje staleža ljudi likom je potpuno identično sa putnim koferom i redosledom njegovih stvari.   Prljavi i znojavi veš uvek je na samom dnu, zabarikadiran u nekom tamnom ćošku, dok mirišljivi, sveže opeglani veš zauzima najviše prestolje.   Da li je to samo kompromis intelekta ili, možda, deformisana evolucija iza inkognito zavese...

Talány   A társadalmi osztályok elosztása megegyezik az utazótáskában lévő tárgyakéval.   A piszkos, izzadtságszagú fehérnemű mindig a táska alján lévő eldugott sarokba rejtett, míg a frissen vasalt, üde ruházat a legmagasabb helyet foglalja el.   Vajon ez csak az elme kompromisszuma, vagy, talán, torz evolúció az ismeretlen függöny mögött…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 66.

Zoran Bognar Papaver somniferum – Papaver somniferum

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Papaver somniferum                                                                                                                        D. J. Danilovu   Ovaj svet je samo privid. Mozaik sačinjen od bizarnih krhotina samoljublja, licemerja i pohlepe.   A mi, poput dece opijuma, neoprezno samouvereni kročimo tim lažnim Putem Svile...   Slatke reči u magnovenju eskapade oduvek su imale gorak okus.   Ponašamo se kao da ništa nismo naučili od naših predaka i kao da smo sve udaljeniji od izvora svetlosti.   Bože, zar smo se tako brzo zaboravili?!!   Očevi opijuma nikad nisu verovali ni ambisu, ni horizontu...  U Zlatnom Hramu makovi veruju samo suncu!

Papaver somniferum                                                                                                                   D. J. Danilovnak   Csak látomás ez a világ. Az önimádat, a képmutatás és a kapzsiság torz törmelékéből összeállt mozaik.   Mi meg, mint ópium-utódok, ezen a hamis Selyem Úton nyeglén, hanyagul megyünk…   A ködös virtuskodásban a mézédes szavak íze ősidők óta keserű.   Úgy viselkedünk, mintha elődeinktől semmit sem tanultunk volna, mintha a fény forrásától egyre messzebb lennénk.   Istenem, ilyen gyorsan feledtünk?!!   Az ópium-apák szakadéknak, láthatárnak sosem hittek… Az Arany Szentélyben a mák csak a napnak hisz!   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 63.

Zoran Bognar Klesari kamene kolevke – A szikla-bölcső szobrászok

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Klesari kamene kolevke   Nije više junaštvo izvaditi mač iz kamena, izvaditi žar iz plamena.   Sad junaštvo je izvaditi oči iz kamena, izvaditi srce iz kamena,   iz kamena izvaditi plamen, izvaditi dušu iz kamena,  iz kamena izvaditi kamen   i klesati ga klesati i klesati ga klesati i ples na kamenu otplesati   sve dok ne postane prah. Sad junaštvo je najveće iz kamena izbiti dah...

A szikla-bölcső szobrászok   Többé nem hőstett a sziklából a kardot kihúzni, a tűzből a parazsat kivenni.   Most hőstett a szikla szemét kivenni, a szikla szívét kivenni,   a sziklából a lángot kivenni, a sziklából a lelket kivenni, a sziklából a sziklát kivenni,   és faragni, faragni, és faragni, faragni és a sziklán táncolni táncolni   porrá válásáig ütlegelni. Most legnagyobb hőstett a sziklából a leheletet kiverni…   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 45.

Zoran Bognar Glasovi sumnje – A kétkedés hangjai

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Glasovi sumnje

Kad prvi put prođeš
duž ogromnog stepeništa praznine
i bilo kakvo poređenje
prihvatiš kao deo svojih misli
probodi ono što ostali ne vide,
iscepaj stvarnost, poruši okove.
Nikom još nije uspelo
da uradi nešto tako ogolelo,
nešto gde stvari moraju
da naiđu na svoje uništenje.
Stvori ono što ne postoji,
uradi ono što nikad nije rađeno.
Znam, tvoja hrabrost je labilna
i razumem da ponekad
postaješ marioneta nesigurnosti,
ali, nije li, ipak, svako poverenje
sagrađeno na temelju sumnje...
 
Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin,
Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 56.
 
 
A kétkedés hangjai
 
Mikor az üresség
végtelen lépcsőzetén először lépdelsz
és minden összehasonlítást
saját gondolatodként fogadsz,
szúrd át azt, amit mások nem látnak,
tépd szét a valóságot, semmisítsd meg a béklyókat.
Ilyen pusztaságot,
valamit, ahol a tárgyak
saját megsemmisülésükkel szembesülnek,
még senkinek sem sikerült teremteni.
Hozd létre a nem-létezőt,
készítsd el a soha el nem készítettet.
Tudom, bátorságod ingatag
és megértem, ha néha
a bizonytalanság által mozgatott bábu leszel,
mégis, gondolj arra, minden bizalom
a kétkedés alapjaira épül…
 
Fordította: Fehér Illés

Zoran Bognar Mrtvi su jedini svedoci – Egyedüli tanúk a halottak

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Mrtvi su jedini svedoci
 
Možda smo svi mi u pravu, a možda su i oni.
Možda je sve što govorimo stvarno istina.
Možda su naše posledice prouzrokovane
njihovom istinom. Možda su njihove
posledice prouzrokovane našom. Možda su
njihovi noževi bili oštriji, možda su
naši bili brojniji. Možda nam nikad neće  moći
oprostiti, a možda ni mi nećemo njima.
Postoje neke stvari koje se ne mogu oprostiti.
Možda su njihove posledice prouzrokovane
njihovom istinom. Možda su naše posledice
prouzrokovane našom. Možda je reč MOŽDA
samo ironični simbol čitanja između redova.
Možda su oni bučnije rušili kuće, možda
smo mi sve to radili tiše. Možda je tačna izreka
da ko preživi istoriju piše. Ali vreme teče kroz
cediljku istorije kao što niz krvavu reku teče
poruka u boci:
„NE TRUJTE NAS VIŠE ISTINAMA
DVOJNIM. DOSTA JE BILO.
MRTVI SU JEDINI SVEDOCI.”
 
Izvor: Zoran Bognar: Srbijo, mogu li da budem tvoj sin Balkanski Književni Glasnik Beograd 2019. str. 46.
 
 
Egyedüli tanúk a halottak
 
Talán mindannyiunknak igaza van, és talán nekik is.
Talán minden, amiről beszélünk, tényleg igaz.
Talán minden, ami velünk történik, azt
az ő igazságuk okozza. Talán ami velük
történik, azt mi okozzuk. Késeik
talán élesebbek voltak, nekünk meg talán
több volt. Nekünk talán sosem tudnak
megbocsátani, ahogy talán mi sem nekik.
Léteznek megbocsáthatatlan dolgok.
Talán ami velük történt, azt az ő
igazságuk okozta. Talán ami velünk történt,
azt mi okoztuk. Talán a TALÁN szó
csak sorok között olvasott ironikus szimbólum.
Ők talán a házakat hangosabban rombolták, talán
mi csendesebben tettük. Talán pontos a tétel,
a történelmet a túlélő írja. De az idő a történelem
szűrőjén keresztül folyik, mint ahogy a palackban
az üzenet véres folyón úszik:
„BENNÜNKET TÖBBÉ KETTŐS IGAZSÁGGAL
NE MÉRGEZZETEK. ELÉG VOLT.
EGYEDÜLI TANÚK A HALOTTAK.”
 
Fordította: Fehér Illés

Zoran Bognar Gravitacija – Gravitáció

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Gravitacija   Ponos, to vam je sveta porodična grobnica, religija samilosti kojom rizikujete da veru jednog čoveka pretvorite u krstaški rat. Manastir je katedrala, sinagoga je džamija… Između neimara i osvajača popločan je put zaludnim simbolima čije se trajanje produžava iz jednog ciklusa u drugi. Mesec i krst, poput Sunca i Zemlje, istom silom se privlače, a, ipak, nijedno na drugo ne pada.   Beograd, 1999-2002.

Gravitáció   A büszkeség szent családi sírbolt, a részvét vallása, mely akár kockáztat is, hívő embert keresztesháborúba küld. A kolostor katedrális, a zsinagóga mecset… Az építész és a hódító között az út időtálló, korszakból korszakba mentett, hasztalan szimbólumokkal kövezett. A hold és a kereszt, akár a Nap és a Föld azonos erővel vonzzák egymást, ám egyik a másikra mégsem esik.   Belgrád, 1999 – 2002.     Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Albedo, Aura, Alhemija Draganić, Beograd 2013.

Zoran Bognar Zar ti još nisu dosadile tajne – Ugye, a titkokat még nem untad meg

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

goog_1843667217Zar ti još nisu dosadile tajne   Ne pitam te, ne moraš mi reći... Ne govori(š) mi ništa... i ne zanima me... Svako ko ima tajnu nosi je da bi se(be) zaštitio. No, svaka tajna ima svoju žrtvu: dok je tajna kod tebe, ona je tvoj zarobljenik, kada je pustiš (od sebe) ti postaješ njen (zarobljenik)... Ne razumem odanost tom ropstvu. Zar ti još nisu dosadile tajne? Šta će ti to ako si već bila spremna da prihvatiš maksimum mogućeg što je, ipak, manje od minimuma poželjnog... Ne možeš da biraš kad ćeš da kažeš istinu. U životu se ne stidiš zbog onog što si uradila, nego zbog onog što drugi misle da si uradila. U životu nije bitno ono što se moglo dogoditi, nego ono što se dogodilo. Istina je iznad toga... iznad nas... Bolje je istina odmah nego obmana za ceo život: ne posedovati večne tajne, već biti onaj koji traga za saznanjem u smislu putnika čiji je jedini prtljag neiscrpna radoznalost... Odvojiti se od plebsa za koji ne postoji ni razum, ni istina, uskladiti se sa tišinom tek spuštene bele noći, pripaliti vatru i punim rukama zahvatiti prazninu insomnije, slušati svoju molitvu...   Beograd, 2013.

Ugye, a titkokat még  nem unatad meg   Nem kérdezlek, ne is mondd… Semmit sem szólsz… és nem is érdekel… Akinek titka van, önmagában hordja, hogy védje magát De, minden titoknak áldozata is van: míg a titok benned van, rabod, mikor elengeded, rabja leszel… E rabság iránti odaadást nem értem. Ugye, a titkokat még nem untad meg? Minek az neked, ha már kész vagy a lehetőség szerinti legtöbbet elfogadni, ami, a kívánt minimumnál mégis csak kevesebb… Hogy mikor mondasz igazat, nem választhatod meg. Az életben nem tetteid miatt szégyenkezel, hanem azért, amit mások gondolnak, hogy megtettél. Az életben nem fontos, hogy mi történhetett volna, hanem a megtörtént. Az igazság e felett áll… felettünk… Az egy életen keresztüli ámítástól sokkal jobb az igazság: örökös titkod ne legyen, légy a megismerés kutatója, utas, akinek egyetlen poggyásza a kiapadhatatlan tudásvágy… Zárkózz el a sem értelmet, sem igazságot nem ismerő tömegtől, légy összhangban az éppen leszállt fehér éj csendjével, gyújts tüzet, markold meg az alvászavar pangását, saját fohászodat hallgasd…   Belgrád, 2013.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zoran Bognar: Insomanija, bele noći Draganić Beograd 2013.

Zoran Bognar: Ljubav (više) nije dovoljna – A szerelem (immár) nem elég

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Ljubav (više) nije dovoljna
 
Kažu:
ljudi su stvoreni da bi bili voljeni,
a stvari da bi se koristile.
Haos u svetu je nastao onog trena
kada su stvari postale voljene,
a ljudi (is)korišteni...
 
Ljubav (više) nije dovoljna...
Između nevinosti i poroka,
između strasti i strahova
svi ubijaju svoje ljubavi
dajući doprinos dnevniku beščašća...
 
Ima ljubavi koje slabe samoćom;
ima ljubavi koje jačaju raskidom;
a ima i ljubavi koje se hrane osvetom...
Ne počinju svi krajevi samoćom,
iako su neke samoće nagoveštaj kraja...
Jednostavno, ljubav (više) nije dovoljna...
Ko u ljubavi želi da istrajava
prihvata ulogu mučenika...
 
Svako može ubiti svoju ljubav:
neko ubija poljupcem,
a neko grubim rečima;
neko ubija čvrstim zagrljajem,
a neko nožem u leđa...
 
Svako (od nas) može ubiti svoju ljubav,
iako ne umiru svi (oni) koji su to (i) uradili...
Čak i kad čovek ide da ubija
on mora imati razlog da (i dalje) živi...
Demoni se tada vraćaju svom nalogodavcu,
a senke u svoj prvobitan oblik...
 
Beograd, 2013.
 
Izvor: Zoran Bognar: Insomnija, bele noći Nova Poetika Beograd 2018.
 
 
A szerelem (immár) nem elég
 
Mondják:
az ember, szeretetre teremtett teremtmény,
a tárgyak meg használatra.
A káosz abban a pillanatban keletkezett,
amikor a tárgyakat kezdték szeretni,
az embereket meg kihasználni…
 
A szerelem (immár) nem elég…
Az ártatlanság és a bűn között,
a vágy és a félelem között
adományát a gyalázat naplójához adva
szerelmét mindenki öli…
 
Olykor a szerelem a magánnyal tikkad;
olykor a szerelem váláskor gyógyul;
de van szerelem, mely bosszúval táplálkozik…
Minden vég nem magánnyal kezdődik,
bár van magány, mely véget jelez…
Egyszerű, a szerelem (immár) nem elég…
Aki a szerelemben kitart,
mártír szerepet vállal…
 
Szerelmével mindenki képes végezni:
egyesek csókkal ölnek,
mások durva szavakkal;
van aki szívélyesen ölelve,
más meg kést hátba döfve…
 
(Közülünk) szerelmével mindenki képes végezni,
bár nem mindenki hal meg, aki ezt meg (is) teszi…
Még az is, aki ölni indul,
 (továbbra is) élni akar…
A démonok akkor megbízójukhoz térnek vissza,
az árnyak meg elsődleges alakjukba…
 
Belgrád, 2013.
 
Fordította: Fehér Illés

Zoran Bognar: Ako imaš bar jedan razlog da dišeš – Ha legalább egy okod van arra, hogy lélegezz

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Ako imaš bar jedan razlog
da dišeš
 
Recimo da su se pitanja nagomilala
a odgovora nema,
da nikoga tvog više nema
i da si ostao potpuno sam
sa svojim strahovima i demonima,
sa svojim himerama i nemirima...
 
Recimo da nema više ni smisla ni volje
i da si potpuno siguran
da su na svetioniku ugašena sva svetla;
da ti je srce (pre)puklo i krvari
i da će se od sada tvoje telo i duh
samo vući po zemlji.
Nećeš se buniti, nećeš huliti;
pokorno ćeš prihvatiti prokletstvo svoje...
 
Ipak,
ako imaš bar jedan razlog da dišeš
oslobodi se (što pre) tog pakla
koji nosiš u sebi
ili će se on osloboditi tebe...
Čovek niti živi, niti umire uzalud.
Ako imaš bar jedan razlog da dišeš...
diši punim plućima
i menjaj tokove sudbine
svakog novo(rođeno)g dana...
 
Beograd, 2013.

Izvor: Zoran Bognar: Insomnija, bele noći Nova Poetika Beograd 2018.

Ha legalább egy okod van arra,
hogy lélegezz
 
Tegyük fel, felhalmozódtak a feleletre
váró kérdések,
körülötted senki sincs,
félelmeiddel és kísérteteiddel,
démonaiddal és szorongásaiddal
teljesen egyedül maradtál…
 
Tegyük fel, nincs többé értelem, akarat
és biztos vagy abban,
hogy a világítótorony immár nem világít;
hogy szíved meghasadt és vérzik
és ezután tested is, lelked is
csak kúszik a földön.
Nem lázadsz, nem káromolsz;
átkodat alázatosan fogadod…
 
Mégis,
ha legalább egy okod van arra, hogy lélegezz,
a magadban hordott pokoltól
(minél előbb) szabadulj,
vagy ő szabadít fel…
Nem mindhiába él és hal meg az ember.
Ha legalább egy okod van arra, hogy lélegezz....
minden új(szülött) nap
tele tüdővel lélegezz
és irányítsd a sorsot…
 
Belgrád, 2013.
 
Fordította: Fehér Illés

Zoran Bognar Цена избављења – A feloldozás ára

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. –

Цена избављења   Кажем: свако има цену свог избављења. И круг пакла над главом којег носи као ореол. Хоћемо, у сваком тренутку, да знамо колико смо јаки: но, ко не преживи сва искушења која су му суђена тај и није достојан поруке записа из ветра који асоцира на хоризонт, који позива на Пут.

A feloldozás ára   Állítom: feloldozásunk ára hagyaték. És a fejünk felett dicsfényként viselt pokol is. Minden pillanatban tudni akarjuk, milyen erősek vagyunk: ám, aki a kiszabott megpróbáltatásokat nem éli át,  nem érdemes  a láthatárral kacérkodó, Útra hívó szél üzenetére.   Fordította: Fehér Illés

Izvor: Зоран Богнар: Крв и мед, Младеновац. 2021.

Zoran Bognar Moja porodica je mrtva – Családom halott

 

Zoran Bognar Vukovar 30. januar 1965. – 

Moja porodica je mrtva
 
Могао бих да пишем о било чему другом,
али зашто крити истину, ионако је измишљена
за бол. Моја мајка је мртва. Убио ју је рад,
рад без придева улепшавања, рад без придева
огађивања. Довољно је знати колико је
равноправна расподела рада где има више од
два човека. Још увек видим те руке, те огрубеле
а још увек нежне, те хладне а још увек топле
руке како се шире према магацину вечности.
Моја мајка је мртва, али не признаје то; још
увек безобразно краде снагу из акумулатора
свог другог живота... И мој отац је мртав.
Гледам га свакодневно како подобно лежи са
окусом ироније cа црвеним уснама, са улогом
марионете на дрхтавим даскама. У сталној
помами патриотизма клечао је пред олтаром
заблуде верујући у своју религију, опет
нову измишљену религију и њену чисту
неизмерну снагу. Клечао је на црвеним
издераним коленима пред експлоатацијом
њене теорије. Мој отац је мртав, али ипак,
сваке ноћи устаје из гроба и са ликом
оглоданог костура говори ми да бежим што
даље од Црвеног Христа и од колективне
потребе за уништењем... Мој брат је
мртав, такође, и има врло мало изгледа да
доживи реинкарнацију. Наши непријатељи
су бесконачни са чврстим кораком на
шовинистичком асфалту, са челичним рукама
што затварају границе, са металним утробама
пуним избразданим црвима... Мој брат је
умро без остварења последње жеље на
свеже опраној постељи од светлоплавог
фротира са мирисом увенуле лисабонске
руже из божанствене Синтре. Мој брат је
мртав, али не весели се човече,
на тебе је ред...
 
Izvor: Зоран Богнар: Крв и мед, Младеновац. 2021.
 
 
Családom halott
 
Bármi másról is írhatnék,
de ne rejtegssük a valóságot, úgyis a fájdalom
miatt találták ki. Anyám halott. A munka ölte meg,
a szépítési jelzők nélküli munka, az elhatárolódási
jelzők nélküli munka. Elég tudni, ott, ahol két embernél
többen vannak, a munka mennyire egyenrangúan
elosztott. Azt a kezet még mindig látom, azt az eldurvult,
mégis gyengéd, azt a hideg, mégis meleg kezet,
ahogy az öröklét tárháza felé tárul.
Anyám halott, de nem ismeri be; az energiát
másik élete energiatárolójából még mindig
huncutkodva lopja… Apám is halott.
Naponta nézem, ahogy a remegő deszkákon,
kékes ajkán gúnyos mosollyal, marionett
szerepében kényelmesen fekszik. A hazaszeretet
állandó bűvöletében, a rögeszme oltára előtt
hitvallásában, a holmi újra kitalált
vallás tiszta, hihetetlen erejében
bízva térdelt. A kizsákmányolás
elmélete előtt vörös, felsértett térdekkel
térdelt. Apám halott, mégis,
sírjából minden este felkel és lerágott csontváz
alakjában mondja, meneküljek
a Vörös Krisztustól, a megsemmisítés közösségi
igénye elől… Testvérem szintén
halott, hogy lélekvándorlás útján újra szülessen,
szinte esélye sincs. Ellenfeleink
kemény léptei, a határokat bezáró acélos karok,
a barázdált férgekkel tele fémzsigerek
 a sovinizmus kövezetén
végtelen sort alkotnak…Testvérem
a frissen mosott, világoskék frottírral takart,
az isteni Sintráról eredő lisszaboni hervadt
rózsaillatú nyoszolyán halt meg,
utolsó kívánsága nem teljesülhetett. Testvérem
halott, de ne örülj,
rajtad a sor…
 
Fordította: Fehér Illés