Keresés ebben a blogban

2019. szeptember 18., szerda

Vojislav Karanović Ritam – Ritmus


Vojislav Karanović Subotica 1. januar 1961. –


Ritam

Naiđe talas. Zapljusnu me zvuci,
Glasovi dece sa ulice, miris jela
Što se kuva, sagoreli benzin. Svest
Potpuno obujmi sitnozrna belina
Oblaka. Čak i rublje okačeno da se suši
Na terasi preko puta, poprimi tad
Obeležje jednog radosnog viška, obilja
Koje se ne da lako iscrpsti. I nema žeđi,
Čini se, koja bi to mogla ispiti.
Sveta ima za sve! I previše! Ali talas
Stane da se povlači, dodir vetra po licu
Počne da smeta, biva kao milovanje
Protiv volje. Dok ne zaboli kao šamar.
I ukus hrane koju jedem
Više mi ništa ne znači. I umor,
Koji se malopre činio znakom milosti,
Sada postaje sličan roniocu koji
Ne želi da izroni. Čudna praznina.
Pustoš, sve do ivice gde su pokreti ukočeni.
Ali tada naiđe drugi talas, i noć se
Učini bliskom i živom. Oslušni:
Čuje se pucketav krvotok groma.
Pogledaj gore: videćeš da je munja
Pramen kose onoga koji sve to razume,
I zna zašto trese glavom u gnevu.
Kome i ti nešto značiš.
Opusti se, iako te taj ritam ostavlja bez daha.
Jer sveta će uvek biti više, njegovo
Obilje daleko će nas nadilaziti.
A mi ćemo uvek misliti da smo nešto
Propustili, zaboravili ili prevideli.
Imati bolno osećanje da nismo ispunjeni
Dovoljno, da smo prazni.

Ritmus

Jön a hullám. Ami eláraszt, zsivaj,
Gyerekhangok az utcán, meg a készülő
Ebédillat, égett benzinszag. A tudatot
A felhő apró-magú fehére öleli. Még az út
Túloldalán, a teraszon száradó fehérnemű is,
Valami nehezen kiszivattyúzható
Örömteli felesleg, a bőség ismertetőjeleit
Veszi fel. És úgy tűnik, nincs az a szomj,
Amely képes lenne felszippantani.
A világból mindenkinek jut! Túl sok is! De
A hullám többé nem húzódik vissza, az arcot
Érő szél érintése, nem-kívánt simogatásként,
Már zavar. Míg mint a pofon, nem kezd fájni.
És az elfogyasztott ételíz, számomra,
Többé semmit sem jelent. És az előbb
Még kegyesként jelentkező fáradtság,
Most olyan, mint a felszínre
Nem törekvő búvár. Különös űr.
Pusztaság, egészen a merev mozdulatokig.
De akkor egy újabb hullám érkezik és az éj
Egyszerre közeli lesz és él. Hallgasd csak:
Hallatszik a csattogó villám-vérkeringés.
Nézz fel: láthatod, hajfonat a villám,
Azé, aki mindezt érti és tudja,
Dühében a fejét miért rázza.
Akinek te is jelentesz valamit.
Igaz, ez a ritmus lélegzetelállító, nyugodj meg.
Mert tömeg mindig lesz, bősége
Bennünket magasan túlszárnyal.
Mi meg mindig arra gondolunk, valamit
Elszalasztottunk, elfeledtünk, kihagytunk.
Ahhoz, hogy üresek legyünk, elég
A fájdalmas érzés, hasznosak nem vagyunk.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése