Vojislav Karanović Subotica 1. januar 1961. –
|
Ritam
Naiđe talas. Zapljusnu me zvuci,
Glasovi
dece sa ulice, miris jela
Što se kuva, sagoreli benzin. Svest
Potpuno
obujmi sitnozrna belina
Oblaka. Čak i rublje okačeno da se suši
Na terasi
preko puta, poprimi tad
Obeležje
jednog radosnog viška, obilja
Koje se ne da lako iscrpsti. I nema žeđi,
Čini se,
koja bi to mogla ispiti.
Sveta ima
za sve! I previše! Ali talas
Stane da se povlači, dodir vetra po licu
Počne da smeta, biva kao milovanje
Protiv
volje. Dok ne zaboli kao šamar.
I ukus
hrane koju jedem
Više mi ništa
ne znači. I umor,
Koji se
malopre činio znakom milosti,
Sada
postaje sličan roniocu koji
Ne želi da
izroni. Čudna praznina.
Pustoš,
sve do ivice gde su pokreti ukočeni.
Ali tada naiđe drugi talas, i noć se
Učini
bliskom i živom. Oslušni:
Čuje se pucketav krvotok groma.
Pogledaj
gore: videćeš da je munja
Pramen
kose onoga koji sve to razume,
I zna zašto
trese glavom u gnevu.
Kome i ti nešto značiš.
Opusti se, iako te taj ritam ostavlja bez daha.
Jer sveta će uvek biti više, njegovo
Obilje daleko će nas nadilaziti.
A mi ćemo uvek misliti da smo nešto
Propustili, zaboravili ili prevideli.
Imati bolno osećanje da nismo ispunjeni
Dovoljno, da smo prazni.
|
Ritmus
Jön a hullám. Ami eláraszt,
zsivaj,
Gyerekhangok az utcán, meg a
készülő
Ebédillat, égett benzinszag. A
tudatot
A felhő apró-magú fehére öleli. Még
az út
Túloldalán, a teraszon száradó fehérnemű
is,
Valami nehezen kiszivattyúzható
Örömteli felesleg, a bőség ismertetőjeleit
Veszi fel. És úgy tűnik, nincs az
a szomj,
Amely képes lenne felszippantani.
A világból mindenkinek jut! Túl
sok is! De
A hullám többé nem húzódik vissza,
az arcot
Érő szél érintése, nem-kívánt simogatásként,
Már zavar. Míg mint a pofon, nem kezd
fájni.
És az elfogyasztott ételíz,
számomra,
Többé semmit sem jelent. És az
előbb
Még kegyesként jelentkező fáradtság,
Most olyan, mint a felszínre
Nem törekvő búvár. Különös űr.
Pusztaság, egészen a merev
mozdulatokig.
De akkor egy újabb hullám érkezik
és az éj
Egyszerre közeli lesz és él. Hallgasd
csak:
Hallatszik a csattogó villám-vérkeringés.
Nézz fel: láthatod, hajfonat a
villám,
Azé, aki mindezt érti és tudja,
Dühében a fejét miért rázza.
Akinek te is jelentesz valamit.
Igaz, ez a ritmus
lélegzetelállító, nyugodj meg.
Mert tömeg mindig lesz, bősége
Bennünket magasan túlszárnyal.
Mi meg mindig arra gondolunk,
valamit
Elszalasztottunk, elfeledtünk,
kihagytunk.
Ahhoz, hogy üresek legyünk, elég
A fájdalmas érzés, hasznosak nem
vagyunk.
Fordította: Fehér Illés
|
