Keresés ebben a blogban

2020. január 3., péntek

Szabó Palócz Attila hosszú advent – dugačak advent


Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

hosszú advent

harminc éve az ember még csak egyszer élt,
és nem félte a hóesést,
a fehér karácsony olybá tűnt, mint holmi felszínes ihletés…

fotelből szemléltük,
a meleg szobában a tévé előtt ülve,
hogyan hullnak a hópelyhek a frissen fröccsent vérre…

nem voltunk távol, talán rohanni kellett volna,
át a határon, zsebünkben még
a vérvörös útlevél – de úgy hihettük talán,
hogy a forradalmak nélkülünk is megtörténnek…

az értetlenség, az értetlenkedés
volt az alapélménye annak az adventnek,
annak a karácsony éjnek,
s ahogyan nem érthették egykor
a pásztortűz köré gyűlt halandók sem
az újfent sötétbe borult betlehemi éjben
a csodát, ami a szemük előtt épp akkor zajlott,
nem érthettük igazán mi sem,
hogy mi az értelme a hóra fröccsent vérnek…

hosszú volt az az advent, a takarójánál sokkal
hosszabbra nyújtózott a várakozás,
felszínes szavak olvadtak véres latyakká, dagadtak sárrá
harminc év ihletésében,
ebben a dőre rácsodálkozásban,
mert mi továbbra sem változunk,
csak a vér fröcsög, forradalmak tépnek zászlókat,
s égnek értetlen retinákba a csodák…
harminc éve az ember még csak egyszer élt,
vagy egyszer sem,
de az elcsigázottság felkelt zavarrá érlelte
a lélek legbenső csendjét,
s a csoda fénylő felvillanása után,
ahogy kialudt az égi csillogás,
úgy ültünk a tévé előtt megint,
mint tábortűz parazsa köré gyűlt halandók egykor
az újfent elsötétült betlehemi éjben…

talán akkor érezhettük meg először,
hogy hosszú advent jő megint…



dugačak advent

čovek pre trideset godija samo jednom je živeo
i od sneženja nije se bojao,
beli božić činio se kao da je nekakva površna inspiracija…

iz fotelje, u toploj sobi
ispred televizora sedeći smo promatrali,
kako  pahuljice snega na sveže kapi krvi padaju…

nismo bili daleko, možda smo trebali juriti,
preko granice, u džepu sa još
crvenim pasošem – ali smo valjda tako verovali,
da revolucije i bez nas se dešavaju…

osnovni doživljaj onog adventa
neshvatljivost, besmislenost je bila,
one božićne noći,
i kao nekad u ponovo zatamneloj
vitlehemskoj noći oko logorske vatre
zaseli smrtnici čudo što baš ispred njihovih
očiju odigralo nisu mogli shvatiti,
uistinu ni mi nismo mogli shvatiti
šta je smisao one kapi krvi koje su na sneg pale…

taj advent je dugačak bio, čekanje od očekivanog
i te kako se oteglo,
u tridesetogodišnjoj inspiraciji,
u tom besmislenom isčuđavanju
površne reči u krvavu kaljužu, blato su se pretvorile,
jer mi ni dalje nismo se menjali,
samo krv kapa, zastave revolucije cepaju
i čuda u izlišne retine izgaraju…
pre trideset godina čovek je samo jednom živeo,
ili ni jednom,
ali u iznemoglosti najdublja tišina duše
u pometnju je sazrela,
i kako sjaj neba nakon
što je čudo zasjalo ugasila se,
tako smo i mi iznova ispred televizora sedeli
kao smrtnici nekad oko žara logorske vatre
u ponovo zatamneloj vitlehemskoj noći…

prvi put možda smo tad mogli osetiti,
opet će dugačak advent doći…

Prevod: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése