Keresés ebben a blogban

2020. szeptember 19., szombat

Dajana Lazarević Венац за Максима Богдановича – Koszorú Maxim Bogdanovichért

 

Dajana Lazarević Šabac 12. mart 1993. –

 


Венац за Максима Богдановича
                       (1891-1917)
 
Ја бих хтела да се сретнем
Са Вама на улици,
Једне тихе, звездане ноћи;
Да Вас загрлим,
Као да смо одрасли –
Замислите, да смо стварно вршњаци.
 
Молим Вас, не реците:
„Све ће то проћи.
Јасним звездама душа тежи,
А тело у блату спокојно сиви.”
У песмама народним,
У звонком језику белоруском,
Ја Вас чујем –
Ви сте вечито живи.
 
Ја бих хтела да се сретнем
Са Вама на улици,
Крајичком ока,
У окрету плеса,
Под јасним звездама Херкулеса.
Ох, чему сузе, када знам
Да срцем у Ваше очи гледам?
 
Трчали бисмо по ситној киши,
Између треперавих бреза,
Пијући свежину са грана,
У блату тражећи скривену чар.
Као случајно, шетам
На сусрет чекам,
И носим Вам Венац на дар.
 

Koszorú Maxim Bogdanovichért
                 (1891-1917)
 
Csendes, csillagos éjjel
Szeretnék Önnel
Találkozni az utcán;
Hogy megöleljem,
Mintha együtt nőttünk volna fel –
Képzelje el, tényleg kortársak vagyunk.
 
Kérem Önt, ne mondja:
„Minden mulandó.
A fényes csillagokhoz a lélek tart,
A test meg a sárban nyugodtan szürkéllik.”
A népdalokban,
A csengő fehérorosz nyelvben
Én Önt hallom –
Ön halhatatlan.
 
Szeretnék találkozni
Önnel az utcán,
Félszemmel,
Tánc közben,
A Herkules ragyogó csillagai alatt.
Ó, minek a könny, hisz tudom,
Szívemmel az Ön szemét nézem?
 
Sárban rejtett szépséget keresve,
Az ágakról üdeséget szürcsölve,
Remegő nyírfák között,
Szitáló esőben szaladgálnánk.
Látszólag véletlenül, sétálok,
A találkozást várva
Ajándékként Önnek Koszorút viszek.
 
Fordította: Fehér Illés

Izvor: Iz knjige u pripremi: Дајана Лазаревић: Белина сна str. Izvor:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése