Keresés ebben a blogban

2020. október 14., szerda

Dušan Gojkov № 25 - № 25


Dušan Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –

№ 25
 
izlazim iz restorančića
u kojem smo redovno pili kafu
(zapravo, ja crni čaj s mlekom,
ti kapućino)
razgovarali, svađali se,
ćutali
radili već nešto
u rana prepodneva
 
hodam gradom
baš je sparno i nekako teško
kao pred letnji pljusak
 
dolazim do zgrade
u kojoj smo nekad
zajedno živeli
sa dućana u prizemlju
skidaju tablu
na kojoj je još od 1921. pisalo
„časovničar“
radnici kažu
biće sad tu menjačnica
 
malo dalje je parkić
jedna devojčica
od pet – šest godina
na ljuljašci
govori
u mobilni telefon
mislim
kako bi danas izgledala naša deca
da smo ih imali
 
pirka
letnji lahor
tek toliko
da može lakše da se diše
i da se košulja ne lepi za kožu
idem senovitom stranom ulice
gužva je u gradu
kao pred neki praznik
ili bombardovanje
svi vuku kese pune hrane
toalet papira
kutija cigareta
možda se nešto i dešava
ali ja o tome ne znam ništa
 
na klupu u parku
gde sam te pre toliko godina
prvi put zaprosio
ne sedam
(prosio sam te više puta
i uvek si me odbijala
s više
ili manje takta)
uostalom
i velike lipe
koje su bile okolo
neko je posekao
samo su panjevi
ostali
 
malo dalje je
i onaj ogroman tržni centar
pred kojim sam znao
da provedem sate
čekajući da izabereš i kupiš
nešto apsolutno nepotrebno
pa da nosim pakete
kući
 
gore
izgleda sa severa
dolazi oluja
biće kiše
nadam se
da malo odahnemo
 
dan-danas ne mogu da se setim
kako sam
taksijem, autobusom ili tramvajem
od surčinskog aerodroma
pa sve do rozarijuma na novom groblju
doneo sićušnu zapečaćenu kutiju
koja je stigla iz zemlje u koju si emigrirala
kutiju
sa onim što je od tebe ostalo
 

№ 25
 
abból az étteremből távozok
melyben rendszeresen kávéztunk
(vagyis én teát tejjel ittam,
te olaszpresszót)
beszélgettünk, veszekedtünk,
hallgattunk
koradélutánonként
valamit csak tettünk
 
járom a várost
mint nyári zápor előtt
fülledt nyomott a levegő
 
az épület elé érek
ahol egykor
együtt éltünk
szedik a földszinti üzletről
a cégtáblát
melyen 1921 óta áll
„órás”
a munkások mondják
itt pénzváltó lesz
 
kicsit tovább park
egy kislány
talán öt-hat éves
hintázik
kezében
mobiltelefon
arra gondolok
milyenek lennének a mai gyerekek
ha nekünk lett volna
 
szellő
nyári szellő
csak hogy
könnyebben lélegezzünk
hogy a hátunkra ne ragadjon az ing 
a hűvös oldalon megyek
a városban tömeg
mint valami ünnep
vagy bombázás előtt
mindenki élelemmel
toalettpapírral
cigarettával tele cuccot cipel
talán történik is valami
de én erről semmit sem tudok

a parkban a padra
ahol pár évvel ezelőtt
kezed először kértem meg
nem ülök
(többször kértelek meg
te viszont több-kevesebb
tapintatossággal
mindig elutasítottál)
különben
a közelben lévő
hársakat is
kivágták
csak a tuskók
maradtak
 
nincs messze
az a hatalmas üzletközpont sem
amely előtt
órákat töltöttem
várva hogy a kiválasztott és vett
teljesen felesleges holmit
hazáig
cipeljem
 
fenn
északról úgy tűnik
vihar közeledik
eső lesz
remélem
fellélegzünk
 
ma sem tudom felidézni
hogy
a surčini* reptérről
az új temető rózsakertjéig
taxival, busszal vagy villamossal
vittem a külföldről ahová emigráltál érkezett
piciny lezárt dobozt
a dobozt
azzal ami belőled maradt
 
* Surčin (Szurcsin) - Belgrád repülőtere
 
Fordította: Fehér Illés

 Izvor: Dušan Gojkov:Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 9 – 11.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése