Dušan
Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –
№
25 izlazim iz restorančića u kojem smo redovno pili kafu (zapravo, ja crni čaj s mlekom, ti kapućino) razgovarali, svađali se, ćutali radili već nešto u rana prepodneva hodam gradom baš je sparno i nekako teško kao pred letnji pljusak dolazim do zgrade u kojoj smo nekad zajedno živeli sa dućana u prizemlju skidaju tablu na kojoj je još od 1921. pisalo „časovničar“ radnici kažu biće sad tu menjačnica malo dalje je parkić jedna devojčica od pet – šest godina na ljuljašci govori u mobilni telefon mislim kako bi danas izgledala naša deca da smo ih imali pirka letnji lahor tek toliko da može lakše da se diše i da se košulja ne lepi za kožu idem senovitom stranom ulice gužva je u gradu kao pred neki praznik ili bombardovanje svi vuku kese pune hrane toalet papira kutija cigareta možda se nešto i dešava ali ja o tome ne znam ništa na klupu u parku gde sam te pre toliko godina prvi put zaprosio ne sedam (prosio sam te više puta i uvek si me odbijala s više ili manje takta) uostalom i velike lipe koje su bile okolo neko je posekao samo su panjevi ostali malo dalje je i onaj ogroman tržni centar pred kojim sam znao da provedem sate čekajući da izabereš i kupiš nešto apsolutno nepotrebno pa da nosim pakete kući gore izgleda sa severa dolazi oluja biće kiše nadam se da malo odahnemo dan-danas ne mogu da se setim kako sam taksijem, autobusom ili tramvajem od surčinskog aerodroma pa sve do rozarijuma na novom groblju doneo sićušnu zapečaćenu kutiju koja je stigla iz zemlje u koju si
emigrirala kutiju sa onim što je od tebe ostalo
|
№ 25 abból az étteremből
távozok melyben rendszeresen
kávéztunk (vagyis én teát
tejjel ittam, te olaszpresszót) beszélgettünk,
veszekedtünk, hallgattunk koradélutánonként valamit csak tettünk járom a várost mint nyári zápor
előtt fülledt nyomott a
levegő az épület elé érek ahol egykor együtt éltünk szedik a földszinti
üzletről a cégtáblát melyen 1921 óta áll „órás” a munkások mondják itt pénzváltó lesz kicsit tovább park egy kislány talán öt-hat éves hintázik kezében mobiltelefon arra gondolok milyenek lennének a
mai gyerekek ha nekünk lett volna szellő nyári szellő csak hogy könnyebben lélegezzünk hogy a hátunkra ne ragadjon az ing a hűvös oldalon
megyek a városban tömeg mint valami ünnep vagy bombázás előtt mindenki élelemmel toalettpapírral cigarettával tele
cuccot cipel talán történik is
valami de én erről semmit
sem tudok a parkban a padra ahol pár évvel
ezelőtt kezed először kértem
meg nem ülök (többször kértelek
meg te viszont több-kevesebb tapintatossággal mindig
elutasítottál) különben a közelben lévő hársakat is kivágták csak a tuskók maradtak nincs messze az a hatalmas
üzletközpont sem amely előtt órákat töltöttem várva hogy a kiválasztott
és vett teljesen felesleges
holmit hazáig cipeljem fenn északról úgy tűnik vihar közeledik eső lesz remélem fellélegzünk ma sem tudom
felidézni hogy a surčini* reptérről az új temető rózsakertjéig taxival, busszal
vagy villamossal vittem a külföldről
ahová emigráltál érkezett piciny lezárt dobozt a dobozt azzal ami belőled
maradt * Surčin (Szurcsin) - Belgrád repülőtere Fordította: Fehér
Illés
|
Izvor: Dušan Gojkov:Tužne šansone, Kornet
Beograd 2015. str. 9 – 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése