Turczi István Tata
1957. október 17. –
’Wir sind nicht
einig’
[Gaál József Gnóm
című festménye mögé]
Szólok hozzá, rám se hederít. Grimaszokat vágok,
mutogatom, amit szeretnék, semmi. Éjből érkező, szenes
tekintet; a távollevők méltóságával vakul a semmibe.
A
száj helyén groteszk, feneketlen űr: üvöltés fészke vagy
egy fennakadt nevetésé, nem tudom. Lélegzete nem ajtó,
amin csak úgy beléphetek.
Valami biankó-végszót tart
foglyaként az arc fonákja. Egykedvű gomolygás és
hallgatásüledék. Arra jár, amerre senki. Abban a
világban,
amit benépesít magával, nincsenek
nevek, se múlt,
se
jövő. A szerafinok elméjén hamarabb hatol át
a fény.
Nincs honnan érteni a test törekvését. Kicsit még
maradjon minden a rosszabbik helyén, aztán úgyis el.
Talán arra készül, hogy visszavegye, amit meg sem
kapott. De már az is mindegy, ahogy tárul a
mély,
annyira mindegy az is. A falnak ütődő fej nem ver több
zajt, mint a teljes erőből tengerbe dobott kavics.
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus
Budapest, 2011.
’Wir sind nicht einig’
[Povodom slike Gnom Jožefa Gala]
Pričam mu, а оn ni da me pogleda. Grimase pravim,
pokazujem,
šta bi voleo,
ništa. Iz noći dospeo, pougljen
pogled; sa dostojanstvom
odsutnih u ništa
se gubi. Na
mestu usta groteskna, bezgranična praznina: da li je gnezdo
krika ili zastalog
smeha, ne znam. Njegov dah nije kapija,
kroz koju tek tako mogu proći.
Naličje njegovog lica
nekakvu bjanko završnu reč drži. Ravnodušno gomilanje i
talog ćutanja. Tamo korača gde
niko. U tom svetu, što
sam sa sobom naseljava ne postoje
imena, niti prošlost, niti
budućnost. Svetlost preko duha
serafina pre će prodreti.
Nastojanja tela nema odakle
da se shvati. Još malo neka
sve ostane na svom
lošijem mestu, posle ionako
nestaje.
Možda se sprema da uzme natrag ono
što nije nije ni
dobio. Ali već
je svejedno i to, kako se dubina otvara,
baš je i to svejedno.
Glava koja se o zid udari veću buku
no što je u more iz sve snage bačen
belutak, ne pravi.
Prevod:
Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése