Dušan Gojkov
Beograd 11. avgust 1965. –
№ 14 posle jedne od onih
naših revolucija pitam dete, devojku,
ženu – radi u kafani zašto se toliko raduje reče nikad nisam bila na moru možda ću sad moći i ode lebdeći kroz prostoriju pitam se da li je otišla na more no svejedno dok zastava od veštačke
svile pucketa na vetru slušamo prilepljeni uz beton valjda iz navike dok fotografije pisma po džepovima natopljenim vlagom dok lagano gori cigareta u očekivanju večeri život oko nas zuji batrga se sa radija muzika sa
južnih mora neko uz to pleše pije
ljubi neko plače moja najmlađa ćerka ima
smeđe oči crnu kosu tamnu kožu deca neće da se igraju
sa njom kažu joj da je ciganka pa onda ona prekrštenih
ruku na grudima šeta sama po dvorištu
vrtića kad ne može da pojede
cveklu vaspitačica joj kaže ma koga uostalom briga
šta ćeš ti, crna, jesti i da li ćeš uopšte jesti sa radija i dalje muzika
sa južnih mora i dalje neko plače
|
№ 14 az a mi egyik forradalmunk után kérdem a gyereket, lányt, asszonyt – aki a kocsmában dolgozik miért örül annyira mondja a tengeren sosem voltam talán mos eljutok és könnyed léptekkel távozik magamtól kérdem eljutott-e a tengerre no mindegy míg a szélben a műselyemből készült zászló lobog betonra simulva hallgatjuk valószínű szokásból míg a fényképek levelek a zsebekben nedvesen lapulnak míg vacsorára várva lassan ég a cigaretta zajlik az élet körülöttünk botorkál a rádióból déli tengerek zenéje hallatszik van aki táncol iszik csókol van aki sír legkisebb lányom barna szemű fekete hajú sötét bőrű a gyerekek nem játszanak vele azt mondják cigány lány ő meg karba tett kézzel egyedül sétál az óvoda udvarán mikor a céklát nem bírja megenni az mondja neki az óvó néni te fekete ki törődik azzal mit eszel és egyáltalán eszel-e a rádióból továbbra is a déli tengerek zenéje és továbbra is valaki sír Fordította: Fehér Illés
|
Izvor: Dušan Gojkov
: Tužne šansone, Kornet Beograd 2015. str. 26-27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése