Keresés ebben a blogban

2022. március 1., kedd

Dušan Savić Zapis pod Olimpom – Olümposz alatti jegyzet

  

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. – 

Zapis pod Olimpom
 
     Da  bih  ispričao  priču  prvo  moram  da  nabavim olovku i zamolim je da napiše ono što želim. Tog dana mislio sam da mi nije potrebna dok su mi ruke zauzete vožnjom. I pogrešio sam kao i mnogo puta. U danima odmora zaboravljam ko sam, a još manje mislim o spo- sobnosti putujućeg rapsoda. Njemu ne treba pisaljka jer ne zaboravlja ni svoje, ni tuđe misli. Taj vežba od mladosti i sve odmah kazuje. Ne putuj bez olovke, preseče me misao i zaustavi na benzinskoj stanici. Kupio sam je i preplatio. Ali, ne žalim, možda mi ipak zatreba.
     Krenuo sam na Jadran, ali neka sila usmeri moj put ka Tesaliji. Čim sam kročio u zemlju Helena poželeo sam da čitam Homera. Njegove mudre zapise. Da mi ponovo razjasni ono što ljudi nazivaju srećom. Po putu zaklonjenom gustim šipražjem auto poče da štekće na uzbrdici i odmah iza sledeće krivine
– veličanstven prizor moćnog Olimpa. Onako krnj, bez vidljivog vrha, brižno umotan u koncentrične krugove sivih oblaka, majstorski je skrivao zlatnu palatu. Delo Hefestovih ruku gde se ovog časa, siguran sam, u razvratu s besmrtnim milosnicama meškolji vrhovni vladar Zevs. A njegova ljubomorom izjedana Hera u podnožju planine proganja smrtne paćenice s kojima je bludničio juče. One u strahu, s buljukom dece, nadljudski se upinju da joj ulaskom na vrata Hada zavaraju tragove i tajnim hodnicima skrenu prema Egejskom moru. U nadi da će dobiti utočište kod Zevsovog brata Posejdona. I da će biti milostiv! Prisećam se, iz Hada nema povratka!
     Pre nego što se Boginja majka vrati u njihov dom, prevejani Zevs, već je na izvoru reke Enipea da bi oprao grehe na slapovima skrivenog kupatila. Naravno, Hera ne uspeva da ga pronađe i izluđena do besvesti prevrće palatu naglavačke u potrazi za onim besmrtnim konkubinama koje joj bezobzirno otimaju muža. Dok Hera u svom besu pretražuje zlatne odaje, preljubnik ni ne pomišlja da odustane. Božanski bezgrešni ljubavnik. Vrhovni je i apsolutni vladar, nadglednik svih sudbina. Ne plaši se Hada!
     Kad je smislio kako da kazni ljude, jednostavno je naredio Bogovima da im stvore ženu. Dobila je božansko ime Pandora, s preteranim oblinama, podarenom lepotom čudesne Afrodite, isceliteljske moći Apolona, Zevs je učini lenjom, a Hera je zatrova znatiželjom.
     Grešan je ljudski rod. Za njih je to primerena kazna!
     Nisu li ta Pandora i ta nesrećna kutija, ipak, prevelika kazna za običan svet. Razbludnom Zevsu ovaj dan nije bio baš potaman. Saznao sam to istog časa. Izroni iz onog kružnog sivila, u poluležećem položaju, i prema meni ispruži preteću ruku kao da sam upravo ja taj koji je grešan umesto njega. Iz prsta odasla poprečnu munju i osvetli Olimp koji se okupa nekim čudnim grimizom i potom riknu na mene kao gladna zver:
     –Ne izgovaraj to što misliš, znam šta si naumio! Gukneš li, kazniću te kao što kažnjavam neposlušne!
     Auto stade. Dreknuh punim glasom:
     – Ko si ti da mi pretiš? Manji sam grešnik od tebe!
     Zevs se uspravi i razjapi usta, vidno besan, tresnu još tri, sad vertikalne munje, presavi ruke oko pasa i, kao vijak, naglo uvrti u ono koncentrično sivilo koje poče da se širi horizontom kao galopirajući kancer. Nebo polako poprimi boju mrkog uglja. Prilično unezveren tom naglom promenom iz grla mi pisnu neki usiljen smeh, a Zevsa to raspali još više, ispod oblaka pogura vetar i prosu po meni gustu kišu koja me, učas, okupa i promrznu do kosti. Ujedno s pučine udari neko čudo, liči na alauku od onih silnih, džinovskih talasa što besomučno lupaju po obali i visoko dižu milione belih kapljica koje pršte uokolo kao da pada sneg. Izgleda, pridruži mu se i brat Posejdon koji podivlja more kako bi usud bio potpun. Odluka da zajednički isperu sve dobro što se isprati može, odnesu letinu i uboge smrtnike oduče neposluha. Osamdeset četiri časa suri oblaci sa Olimpa ispuštali su silnu vodurinu i odjednom nestade obale. Moje prisilno odredište, mesto Nei Pori, pretvori se u jezero, ne vidi se prst pred nosom kao da je na pomolu sudnji dan. Prepobožni Heleni u neverici počeše prekomerno da se krste.
     Bolz βοηθήσει*, bruji molitva iz svih usta.
     Balkanski varvarin došao da se nauživa helenskog sunca a Pandora, izgleda, otvori neku novu kutiju. Neka je prokleta Hera što je učini znatiželjnom, a i ti Zevse, šta mi to radiš. Moje kletve gore u meni kao razbuktala slama.
     Petog dana stidno se probi sunce. Ne izlazim iz sobe. Vreme za povratak. Proradio je internet. Bolje da nije! Svedok sam smrti meni dragih ljudi.
     Stiže mi i nekoliko poruka. Među njima pesme Čarlsa Bukovskog. Kažiprst, nekim čudom, kliknu mišom na pesmu PUT gde šeret Čarls zamera Isusu što se nije smejao na krstu i smehom okamenio svoje ubice. Drži se onog ko je primetio kada si bio nevidljiv, prisetih se da negde zapisa isti taj Bukovski. Šešir dole, moj naklon maestro što mi pravovreme- no pristiže u pomoć!
     Ujutro, automobil ponovo ne htede da startuje i potraja dok sam među tolikim Grcima pronašao mehaničara. Ostatak prepodneva sedim u kafani i ispijam kafu za kafom dok ne pristignu majstor. Oko podneva doveze kola sa pozamašnim računom za popravak. Učini mi se kao da sam kod kuće. Neka je ovo sve, pomislih, i zovem konobara. Ne trepnuvši i on tresnu cifru, kao onomad Zevs munju, od koje mi se ponovo zavrti u glavi.
     – Gde je fiskalni račun? pitam konobara iznerviran, a on tvrdi kako mi ga je upravo dao.
     – Niste, jesam, niste, jesam, niiiste...
     Konobar prekinu ovo verbalno natezanje stavljanjem stisnute desnice na srce i reče:
     – Jesam, Zevsa mi!
     – Automobil je klizio praznim putem isplakanim Zevsovom kišom. Odlučio sam da se ne osvrćem unatrag. Ako baš budem morao, biće to samo da proverim koliki sam prevalio put.
 
 

Olümposz alatti jegyzet
 
     Mesém kezdete előtt először is irónt kell szereznem és meg kell kérnem, hogy azt, amit akarok, jegyezze is le. Aznap azt hittem, míg vezetek, nincs rá szükségem. És mint annyiszor, most is tévedtem. Szabad napokon elfeledem, ki vagyok, még kevésbé gondolok az utazó rapszódosz képességére. Íróeszközre nincs szüksége, hisz nem feledi sem saját, sem más gondolatát. Gyerekkora óta gyakorol, mindent rögtön mond. Ceruza nélkül ne utazz, int a képzet és a benzinkútnál megállok. Megvettem, túlfizettem. De nem sajnálom, valószínű mégis szükségem lesz rá.
     Adriára indultam, de egy erő Tesszáliába irányított. A hellének földjére érve rögtön Homérosz bölcs feljegyzéseit akartam olvasni. Hogy újra megmagyarázza, mit neveznek boldogságnak az emberek. A sűrű bokrokkal övezett úton, az emelkedőn fulladozni kezdett az autó, de a kanyar mögött – az Olümposz lenyűgöző látványa várt. Szinte csonkán, a szürke felhők koncentrikus köreivel gondosan betakarva, láthatatlan csúcs nélkül, az arany palotát mesterien rejtette. Héphaisztosz remeke, ahol e pillanatban, ebben biztos vagyok, Zeusz a leghatalmasabb uralkodó a halhatatlan bölcsekkel együtt vigad. A féltékenységgel megmart Héra pedig a hegy alján a gyötrődő nőket üldözi, akikkel még tegnap férje dorbézolt. Félelmükben, a gyereksereggel együtt Hadész birodalmába lépve erejüket megfeszítve nyomtévesztéssel, titkos folyosókon keresztül igyekeztek az Égei tengert elérni. Remélték, hogy Poszeidónnál, Zeusz testvérénél menedékre lelnek. És kegyes lesz! Felidézem, Hadészből nincs visszaút!
     Mielőtt az Istennő hazatérne, a ravasz Zeusz már Enipeasz forrásánál van, hogy a vízesés titkos fürdőjében mossa le bűneit. Héra természetesen nem találja meg és a palota minden zugában eszeveszetten kutat azon halhatatlan konkubinák után, akik férjét pimaszul elrabolják. Míg Héra az arany termekben dühösen nyomoz, a házasságtörő férj nem tágít. Isteni tévedhetetlen szerető. Ő a fő és korlátlan úr, minden sors ellenőre. Hadésztől nem fél!
     Amikor eldöntötte, az embereket hogyan büntesse, az Isteneknek egyszerűen megparancsolta, teremtsenek neki nőt. Az istenek által teremtett Pandóra jussul kapta Aphrodité csodálatos szépségét, Apollón varázserejét. Zeusz engedte, hogy lusta legyen, Héra viszont kíváncsisággal mérgezte meg.
     Bűnös az emberiség. Szerintük ez megfelelő büntetés!
     Mégis, Pandóra és szerencsétlen szelencéje az egyszerű világ számára nem túl nagy büntetés. A kicsapongó Zeusz számára ez a nap nem a legkedvezőbb. Ezt abban a pillanatban megértettem. Abból a szürkeségből félig fekve és karját felém fenyegetően nyújtva bukkant elő, mintha helyette éppen én lennék a bűnös. Ujjából villámot szórva Olümposz hegyét csodálatos vörös fénnyel árasztotta el, rám meg éhes vadként kiáltott:
     – Gondolatod ki ne mondd, tudom miben sántikálsz! Ha pisszenni mersz, mint a többi szófogadatlant büntetlek!
     Megállt az autó. Felordítottam:
     – Te, aki fenyegetni mersz, ki vagy? Vétkességem hozzád képest elenyésző!
     Zeusz kiegyenesedett, száját kitátotta, nyilván dühösen, még három, most függőleges villámot szórt, karját derekára fonta és csavarként hirtelen pördült abba a most már koncentrikus, vágtató rákként, vízszintesen terjeszkedő szürkeségbe. Az ég lassan barnaszén színű lesz. E hirtelen változástól zavarodottan, torkomból holmi erőltetett nevetés fakadt. Zeuszt ez még jobban felbőszítette, a felhőkből szelet szított, sűrű esőt hozott. Átáztam, csontig fagytam. Majd a szárazföldről valami hatalmas hullámokból eredő, milliónyi fehér cseppből álló, magasba szökő hóvihar-féle csoda szakadt a nyakamba. Mintha hó esne. Úgy látszik, a tengert felkorbácsoló testvére is megjelent, hogy a végzet teljes legyen. Elhatározták, együttes erővel mosnak ki minden jót, amit kimosni lehet, elpusztítják a termést, hogy az egyszerű halandókat a szófogadatlanságtól eltérítsék. Az Olümposzról, a felhőkből nyolcvannégy órán át zúdult a víz és egyszerre csak eltűnt a part. Kényszerű úti-célom, Nei Pori tóvá vált, ujjam, orrom előtt nem látom, mintha az ítélet napja közeledne. A hívő hellének hitetlenkedve kezdtek fohászkodni.  
     Bolz βοηθήσει*, hallani minden szájból.
     A balkáni barbár helléni napon akart sütkérezni, de úgy látszik, Pandóra új szelencét nyitott. Legyen Héra átkozott, mert kíváncsivá tette, te meg Zeusz, mit művelsz. Átkaim lángokban álló szalmakazalként lángolnak.
     Az ötödik napon szégyenkezve tört át a nap. Szobámból nem mozdulok. Ideje visszatérni. Internet is van. Bár ne lenne! Több, számomra kedves ember halálának tanúja vagyok.
     Néhány üzenetem érkezik. Közöttük Charles Bukowski versei. Mutatóujjam, csoda módra, az egérrel Út című versére kattint, melyben Charles, a huncut felrója Istennek, amiért a kereszten nem nevetett és gyilkosait nevetésével nem változtatta kővé. Ahhoz ragaszkodj, aki észrevette, mikor láthatatlan voltál, jut eszembe ugyanezen Bukowski intelme. Le a kalappal előtted, mester, segítséged időben érkezett!
     Reggel az autó megint nem akart indulni és eltartott, míg annyi görög között szerelőt találtam. Délelőtt a továbbiakban a vendéglőben kávéztam, míg a mester meg nem érkezett. Az igen magas számlával együtt az autóval dél körül érkezett meg. Úgy tűnt, otthon vagyok. Legyen, gondoltam és a pincért hívtam. Mint egykor Zeusz a villámot, szemrebbenés nélkül csapta le a kontót, melytől ismét megfájdult a fejem.
     – Hol a pénztári számla? – kérdem idegesen a pincért, aki állítja, már ide adta.
     – Nem adta, adtam, nem adta, adtam, neeem…
     Ezt a huzavonát a pincér szakította meg, jobb kezét szívére téve mondta:
     – Zeuszra esküszöm, oda adtam!
     – Az autó a Zeusz áztatta üres úton haladt. Elhatároztam, nem nézek vissza. Ha mégis elkerülhetetlen, akkor csak azért, hogy ellenőrizzem, mennyi utat tettem meg.
 
Fordította: Fehér Illés
    

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 58-62.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése