Zapis pod
Olimpom Da bih ispričao
priču prvo moram
da nabavim olovku i zamolim je da napiše ono što
želim. Tog dana mislio sam da mi nije potrebna dok su mi ruke zauzete vožnjom.
I pogrešio sam kao i mnogo puta. U danima odmora zaboravljam ko sam, a još
manje mislim o spo- sobnosti putujućeg rapsoda. Njemu ne treba pisaljka jer ne
zaboravlja ni svoje, ni tuđe misli. Taj vežba od mladosti i sve odmah kazuje.
Ne putuj bez olovke, preseče me misao i zaustavi na benzinskoj stanici. Kupio
sam je i preplatio. Ali, ne žalim, možda mi ipak zatreba. Krenuo sam na
Jadran, ali neka sila usmeri moj put ka Tesaliji. Čim sam kročio u zemlju Helena
poželeo sam da čitam Homera. Njegove mudre zapise. Da mi ponovo razjasni ono što
ljudi nazivaju srećom. Po putu zaklonjenom gustim šipražjem auto poče da štekće
na uzbrdici i odmah iza sledeće krivine – veličanstven prizor moćnog Olimpa. Onako krnj, bez vidljivog
vrha, brižno umotan u koncentrične krugove sivih oblaka, majstorski je skrivao
zlatnu palatu. Delo Hefestovih ruku gde se ovog časa, siguran sam, u razvratu
s besmrtnim milosnicama meškolji vrhovni vladar Zevs. A njegova ljubomorom izjedana
Hera u podnožju planine proganja smrtne paćenice s kojima je bludničio juče. One
u strahu, s buljukom dece, nadljudski se upinju da joj ulaskom na vrata Hada zavaraju
tragove i tajnim hodnicima skrenu prema Egejskom moru. U nadi da će dobiti utočište
kod Zevsovog brata Posejdona. I da će biti milostiv! Prisećam se, iz Hada nema
povratka! Pre nego što
se Boginja majka vrati u njihov dom, prevejani Zevs, već je na izvoru reke Enipea
da bi oprao grehe na slapovima skrivenog kupatila. Naravno, Hera ne uspeva da
ga pronađe i izluđena do besvesti prevrće palatu naglavačke u potrazi za onim
besmrtnim konkubinama koje joj bezobzirno otimaju muža. Dok Hera u svom besu pretražuje
zlatne odaje, preljubnik ni ne pomišlja da odustane. Božanski bezgrešni ljubavnik.
Vrhovni je i apsolutni vladar, nadglednik svih sudbina. Ne plaši se Hada! Kad je smislio kako da kazni ljude, jednostavno
je naredio Bogovima da im stvore ženu. Dobila je božansko ime Pandora,
s preteranim oblinama, podarenom lepotom čudesne Afrodite, isceliteljske moći
Apolona, Zevs je učini lenjom, a Hera je zatrova znatiželjom. Grešan je ljudski
rod. Za njih je to primerena kazna! Nisu li ta Pandora
i ta nesrećna kutija, ipak, prevelika kazna za običan svet. Razbludnom Zevsu ovaj
dan nije bio baš potaman. Saznao sam to istog časa. Izroni iz onog kružnog sivila,
u poluležećem položaju, i prema meni ispruži preteću ruku kao da sam upravo ja
taj koji je grešan umesto njega. Iz prsta odasla poprečnu munju i osvetli Olimp
koji se okupa nekim čudnim grimizom i potom riknu na mene kao gladna zver: –Ne izgovaraj
to što misliš, znam šta si naumio! Gukneš li, kazniću te kao što kažnjavam neposlušne! Auto stade. Dreknuh
punim glasom: – Ko si ti da mi pretiš? Manji sam
grešnik od tebe! Zevs se uspravi
i razjapi usta, vidno besan, tresnu još tri, sad vertikalne munje, presavi ruke
oko pasa i, kao vijak, naglo uvrti u ono koncentrično sivilo koje poče da se
širi horizontom kao galopirajući kancer. Nebo polako poprimi boju mrkog uglja.
Prilično unezveren tom naglom promenom iz grla mi pisnu neki usiljen smeh, a Zevsa
to raspali još više, ispod oblaka pogura vetar i prosu po meni gustu kišu koja
me, učas, okupa i promrznu do kosti. Ujedno s pučine udari neko čudo, liči na
alauku od onih silnih, džinovskih talasa što besomučno lupaju po obali i visoko
dižu milione belih kapljica koje pršte uokolo kao da pada sneg. Izgleda, pridruži
mu se i brat Posejdon koji podivlja more kako bi usud bio potpun. Odluka da zajednički
isperu sve dobro što se isprati može, odnesu letinu i uboge smrtnike oduče neposluha.
Osamdeset četiri časa suri oblaci sa Olimpa ispuštali su silnu vodurinu i odjednom
nestade obale. Moje prisilno odredište, mesto Nei Pori, pretvori se u jezero,
ne vidi se prst pred nosom kao da je na pomolu sudnji dan. Prepobožni Heleni u
neverici počeše prekomerno da se krste. Bolz βοηθήσει*,
bruji molitva iz svih usta. Balkanski varvarin došao da se
nauživa helenskog sunca a Pandora, izgleda, otvori neku novu kutiju. Neka je prokleta Hera što je učini
znatiželjnom, a i ti Zevse,
šta mi to radiš.
Moje kletve gore u meni kao razbuktala slama. Petog dana stidno se probi sunce. Ne izlazim iz sobe. Vreme za povratak. Proradio je internet. Bolje da nije! Svedok sam smrti meni dragih ljudi. Stiže mi i nekoliko poruka. Među
njima pesme Čarlsa Bukovskog. Kažiprst, nekim čudom, kliknu mišom na pesmu PUT gde šeret
Čarls zamera Isusu što se nije smejao na krstu i smehom okamenio svoje ubice.
Drži se onog ko je primetio kada si bio nevidljiv, prisetih se da negde zapisa
isti taj Bukovski. Šešir dole, moj naklon
maestro što mi pravovreme- no pristiže u pomoć! Ujutro, automobil ponovo
ne htede da startuje i potraja dok sam među tolikim
Grcima pronašao mehaničara. Ostatak prepodneva sedim
u kafani i ispijam kafu za kafom dok ne pristignu majstor.
Oko podneva doveze kola sa pozamašnim računom za popravak. Učini mi se kao da sam kod kuće. Neka je ovo sve, pomislih, i zovem
konobara. Ne trepnuvši i on tresnu cifru, kao onomad Zevs munju, od koje mi se ponovo
zavrti u glavi. – Gde je fiskalni račun? – pitam konobara iznerviran, a on tvrdi kako
mi ga je upravo dao. – Niste, jesam,
niste, jesam, niiiste... Konobar prekinu ovo verbalno natezanje stavljanjem stisnute desnice na srce i reče: – Jesam, Zevsa mi! – Automobil je klizio praznim putem isplakanim Zevsovom kišom. Odlučio sam da se ne osvrćem
unatrag. Ako baš budem morao, biće to samo da proverim koliki sam prevalio put.
|
Olümposz
alatti jegyzet Mesém kezdete
előtt először is irónt kell szereznem és meg kell kérnem, hogy azt, amit
akarok, jegyezze is le. Aznap azt hittem, míg vezetek, nincs rá szükségem. És
mint annyiszor, most is tévedtem. Szabad napokon elfeledem, ki vagyok, még
kevésbé gondolok az utazó rapszódosz képességére. Íróeszközre nincs szüksége,
hisz nem feledi sem saját, sem más gondolatát. Gyerekkora óta gyakorol,
mindent rögtön mond. Ceruza nélkül ne utazz, int a képzet és a benzinkútnál megállok.
Megvettem, túlfizettem. De nem sajnálom, valószínű mégis szükségem lesz rá. Adriára
indultam, de egy erő Tesszáliába irányított. A hellének földjére érve rögtön
Homérosz bölcs feljegyzéseit akartam olvasni. Hogy újra megmagyarázza, mit
neveznek boldogságnak az emberek. A sűrű bokrokkal övezett úton, az emelkedőn
fulladozni kezdett az autó, de a kanyar mögött – az Olümposz lenyűgöző
látványa várt. Szinte csonkán, a szürke felhők koncentrikus köreivel gondosan
betakarva, láthatatlan csúcs nélkül, az arany palotát mesterien rejtette. Héphaisztosz
remeke, ahol e pillanatban, ebben biztos vagyok, Zeusz a leghatalmasabb
uralkodó a halhatatlan bölcsekkel együtt vigad. A féltékenységgel megmart
Héra pedig a hegy alján a gyötrődő nőket üldözi, akikkel még tegnap férje
dorbézolt. Félelmükben, a gyereksereggel együtt Hadész birodalmába lépve
erejüket megfeszítve nyomtévesztéssel, titkos folyosókon keresztül igyekeztek
az Égei tengert elérni. Remélték, hogy Poszeidónnál, Zeusz testvérénél
menedékre lelnek. És kegyes lesz! Felidézem, Hadészből nincs visszaút! Mielőtt az
Istennő hazatérne, a ravasz Zeusz már Enipeasz forrásánál van, hogy a vízesés
titkos fürdőjében mossa le bűneit. Héra természetesen nem találja meg és a
palota minden zugában eszeveszetten kutat azon halhatatlan konkubinák után,
akik férjét pimaszul elrabolják. Míg Héra az arany termekben dühösen nyomoz,
a házasságtörő férj nem tágít. Isteni tévedhetetlen szerető. Ő a fő és
korlátlan úr, minden sors ellenőre. Hadésztől nem fél! Amikor
eldöntötte, az embereket hogyan büntesse, az Isteneknek egyszerűen
megparancsolta, teremtsenek neki nőt. Az istenek által teremtett Pandóra
jussul kapta Aphrodité csodálatos szépségét, Apollón varázserejét. Zeusz engedte,
hogy lusta legyen, Héra viszont kíváncsisággal mérgezte meg. Bűnös az
emberiség. Szerintük ez megfelelő büntetés! Mégis,
Pandóra és szerencsétlen szelencéje az egyszerű világ számára nem túl nagy
büntetés. A kicsapongó Zeusz számára ez a nap nem a legkedvezőbb. Ezt abban a
pillanatban megértettem. Abból a szürkeségből félig fekve és karját felém
fenyegetően nyújtva bukkant elő, mintha helyette éppen én lennék a bűnös. Ujjából
villámot szórva Olümposz hegyét csodálatos vörös fénnyel árasztotta el, rám
meg éhes vadként kiáltott: – Gondolatod
ki ne mondd, tudom miben sántikálsz! Ha pisszenni mersz, mint a többi
szófogadatlant büntetlek! Megállt az
autó. Felordítottam: – Te, aki
fenyegetni mersz, ki vagy? Vétkességem hozzád képest elenyésző! Zeusz kiegyenesedett,
száját kitátotta, nyilván dühösen, még három, most függőleges villámot szórt,
karját derekára fonta és csavarként hirtelen pördült abba a most már koncentrikus,
vágtató rákként, vízszintesen terjeszkedő szürkeségbe. Az ég lassan barnaszén
színű lesz. E hirtelen változástól zavarodottan, torkomból holmi erőltetett
nevetés fakadt. Zeuszt ez még jobban felbőszítette, a felhőkből szelet szított,
sűrű esőt hozott. Átáztam, csontig fagytam. Majd a szárazföldről valami hatalmas
hullámokból eredő, milliónyi fehér cseppből álló, magasba szökő hóvihar-féle csoda
szakadt a nyakamba. Mintha hó esne. Úgy látszik, a tengert felkorbácsoló testvére
is megjelent, hogy a végzet teljes legyen. Elhatározták, együttes erővel
mosnak ki minden jót, amit kimosni lehet, elpusztítják a termést, hogy az
egyszerű halandókat a szófogadatlanságtól eltérítsék. Az Olümposzról, a
felhőkből nyolcvannégy órán át zúdult a víz és egyszerre csak eltűnt a part.
Kényszerű úti-célom, Nei Pori tóvá vált, ujjam, orrom előtt nem látom, mintha
az ítélet napja közeledne. A hívő hellének hitetlenkedve kezdtek fohászkodni.
Bolz βοηθήσει*, hallani
minden szájból. A balkáni
barbár helléni napon akart sütkérezni, de úgy látszik, Pandóra új szelencét
nyitott. Legyen Héra átkozott, mert kíváncsivá tette, te meg Zeusz, mit
művelsz. Átkaim lángokban álló szalmakazalként lángolnak. Az ötödik
napon szégyenkezve tört át a nap. Szobámból nem mozdulok. Ideje visszatérni.
Internet is van. Bár ne lenne! Több, számomra kedves ember halálának tanúja
vagyok. Néhány
üzenetem érkezik. Közöttük Charles Bukowski versei. Mutatóujjam, csoda módra,
az egérrel Út című versére kattint,
melyben Charles, a huncut felrója Istennek, amiért a kereszten nem nevetett
és gyilkosait nevetésével nem változtatta kővé. Ahhoz ragaszkodj, aki észrevette, mikor láthatatlan voltál, jut
eszembe ugyanezen Bukowski intelme. Le a kalappal előtted, mester, segítséged
időben érkezett! Reggel az
autó megint nem akart indulni és eltartott, míg annyi görög között szerelőt
találtam. Délelőtt a továbbiakban a vendéglőben kávéztam, míg a mester meg
nem érkezett. Az igen magas számlával együtt az autóval dél körül érkezett
meg. Úgy tűnt, otthon vagyok. Legyen, gondoltam és a pincért hívtam. Mint
egykor Zeusz a villámot, szemrebbenés nélkül csapta le a kontót, melytől
ismét megfájdult a fejem. – Hol a
pénztári számla? – kérdem idegesen a pincért, aki állítja, már ide adta. – Nem adta,
adtam, nem adta, adtam, neeem… Ezt a
huzavonát a pincér szakította meg, jobb kezét szívére téve mondta: – Zeuszra esküszöm,
oda adtam! – Az autó a
Zeusz áztatta üres úton haladt. Elhatároztam, nem nézek vissza. Ha mégis
elkerülhetetlen, akkor csak azért, hogy ellenőrizzem, mennyi utat tettem meg. Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése