Keresés ebben a blogban

2022. október 11., kedd

Turczi István: A Zöld rabbi – Zeleni rabin

 

Turczi István1 Tata 1957. október 17. –

A Zöld rabbi
 
— Hommage ŕ Marc Chagall —
 
„Tapadjon nyelvem az ínyemhez,
ha nem emlékezem meg rólad”,
                      kis és nagy meditációk közt
gunnyadó, öreg vándorprédikátor.
                                     Súlyos a vállad, nehezülnek
                      a szelíden kulcsolódó kezek,
halandók hajléka
   a csönd-kagylóba zárt tekintet.
 
Szabadulni a testtől, a szív gyarlóságától,
   kihátrálni múló, egyszeri önmagadból,
              néha csak egyféleképp lehet:
   a Színek látomásába burkolózva,
                      le a gomolygó Színek látszólag
              jelentés nélküli, tömör szövetébe,
a beszéd-alatti létezésbe,
   hogy legyen hely a megbocsátásra.
 
Megmutatni, milyen az arc törékeny zöldje,
   a moha meghittsége és a könyörgés-zöld,
              a tűzben sarjadó füvek zöldje,
   a szájban kuporgatott mentavíz
                      és a porrá tört drágakövek kifakult
              zöldje, az Aszfalt-tó vihar utáni zöldje,
   a Napot ringató lombok zöldje,
s a múlt áthatolhatatlan méreg-zöldje.
 
Az alázat színe, mely az örökös ellenfényben
   hosszúra nyúlt árnyak közt szégyenkezve
              tör utat. Az átok színe.
 
  NINCS TOVÁBB. Az elme tragikus partokra ér.
                                    Éji órán pontos csillagokkal érkező
                   légszomj és visszatérő látomások.
Álmaid köré egyensúlyt szerkeszt a sors,
   mely denevérköpenyként rád terül
                                    és befeketíti éjszakáid.
 

Zeleni rabin
 
— Omaž Marku Šagalu —
 
„Neka mi se jezik uz nepce zalepi,
ako te se neću sećati”,
                      stari propovedniče, koji između
malih i velikih meditacija miruješ.
                                    Rame ti je teško, pitomo
                      sklopljene ruke se otežavaju,
u školjku tišine
     zatvoren pogled je dom smrtnika.
 
Od tela, grešnosti srca se osloboditi,
     iz prolaznosti vlastitog ja izmigoljiti
              koji put je samo na jedan način moguć:
      u privid Boja umotano,
                      dole, u naizgled besmisleno,
             gusto tkivo kovitlajućih Boja,
u stvarnost ispod govora,
    da bude mesto za oproštaj.
 
Pokazati, kako je krhko zeleno lica,
      prisnost mahovine i zeleno preklinjanja,
              zeleno u vatri izrasle trave,
    zeleno u ustima sakupljene vode metvice
                      i izbledelo zeleno u prah pretvornih
             dragulja, zeleno jezera Pločnika posle vihora,
    zeleno krošnji koje Sunce ljuljaju,
i neprobojno ljuto zeleno prošlosti.
 
Boja pokore, koja se u večnoj protusvetlosti
    između dugo ispruženih senki stidljivo
              probija. Boja prokletstva.
 
    DALJE NE POSTOJI. Razum na tragične obale stiže.
                                     Manjak vazduha što tokom noći sa
                   tačnim zvezdama stiže i povratni prividi.
Oko tvojih snova sudba ravnotežu stvara,
     poput ogrtača slepog miša te prekriva
                                    i tvoje noći u crno zavija.
 
Prevod: Fehér Illés

Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi könyvkiadó Budapest, 2006. 30 - 31. old.

1Turczi István – Ištvan Turci: 
dobitnik velike međunarodne nagrade „Otvorena knjiga“ – 2022. Banja Luka.
a "Nyitott könyv" nemzetközi irodalmi díj nyertese - Banja Luka, 2022.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése