Turczi István Tata 1957. október 17. –
Primitív szerelem
Hiányzik
belőlem minden kifinomultság.
Ma is
rádnyitottam a fürdőszobában.
Kezemben ürügyként szolgált jó ügyet
piros (vajon melyikünket vadító)
fürdőlepedőd.
Kacéran rámmosolyogtál, nem szóltál,
de máris előjött gyermekkori dadogásom.
Hogy is mondjam?… ne élj vissza velem,
zavarban vagyok, ezt fülemről is
láthatod.
De te vak vagy, s én: bamba, édesvízi
sügér,
ki se lát, se hall, csak toporgok ott.
Barna hajad, mint zuhanyrózsából a víz,
válladra hull, és egyenként szőtt szálai
keresztespók módjára, szinte módszeresen
bekebelezik szabadon úszkáló
képzeletemet.
A nagyszobában parfümhomály, a háttérben
zene,
az asztalon cigi, két pohár és a lábad,
épp szemben
ülsz velem, egyenes derékkal
— no nem holmi sakkpartira várva —,
karod kilengő íve átfonja kusza
tekintetem,
kitervelt mozdulataid most megrémítenek.
Szemem sarkában megbúvik a sanda vágy,
mikor
lepedőd nyílásából hirtelen kivillan az
est
értelme! Széttáruló, fekete vadon
pihetánca!
Dadogásra már nincs idő: megindulok,
Vénusz dombjáról Neander völgyébe
lassan leballagok,
tested egy barlangrajz, s én
az ősember vagyok.
Forrás: Turczi István Legszebb versei, Belvárosi
könyvkiadó Budapest, 2006. 73. old.
Primitivna ljubav
Iz mene profinjenost u celosti fali.
Vrata kupatila dok si se kupala i danas sam
otvorio.
Povod za to mi je u ruci tvoj širok, crven
(koga li
od nas dvojice izaziva) peškir pružio.
Nisi ništa rekla, izazovno si me pogledala
i već mi se pojavilo mucanje iz doba
puberteta.
Kako da se izrazim?... nemoj iskoristiti,
zbunjen sam, samo moje uši pogledaj.
Ali ti si slepa, a ja: zijalo sam,
slatkovodni grgeč
koji niti vidi, niti čuje, tek tamo tapka.
Tvoja braon kosa poput vode iz ruže tuša
na ramena ti pada i pojedine vlasi
kao pauk krstaš, rekao bih korak po korak
moju slobodarsku maštu potpuno osvaja.
U velikoj sobi je mrak parfema, u pozadini
muzika,
na stolu cigara, dve čaše i tvoja noga,
nasuprot meni sediš, ispravnim krstima
– no ne nekakvu šahovsku partiju čekajući –
,
luk zamaha tvoje ruke zamršen pogled moj
obavija,
sad me tvoji isplanirani pokreti zastraše.
U krajičku mog oka razroka žudnja se skriva
kad
u otvoru tvoje plahte odjedanput smisao
noći
sevne! Paperjast ples raširene, crne
džungle!
Za mucanje više vremena nema: polazim,
sa Venusovog brežuljka polako u nizinu
Neandera silazim,
telo ti je crtež pećine, a ja sam
pračovek.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése