… Ciccio. Mint
aki van. Nem tudom, mit akar, mért mondogatom folyton a nevét. Fekete-fehérben látok egy hátranyalt hajú kamaszt, kinőtt zakóban, poros úton.
A kávéházban ülök, s bár mindig efféle füstös, kopott helyekre vágytam, nem érzem jól magam. A pincér öregasszony, agyonmosott, kockás férfiing rajta. Ahogy leteszi a kávét, a szódát, a szemembe néz, s látom, abban a pillanatban tudja, nem örülök neki.
A képes magazinban falusi lakodalomról szóló képriportot nézek. A vőlegény bandzsa,
a menyasszony a gyöngyös
párta alatt bamba, bajszos.
Mégis valami szent, sárga
boldogság az arcukon. Aztán
a roskadozó asztal. A tánc. Hirtelen nagyon fáj, hogy már nem járok esküvőkre. Majd, hamarosan más következik. Egy esküvő –
két temetés, legalább.
Ciccio, mondom, barátom, te senki. Egy kövér ember fehér sisakot csap a fejébe, el innen, el, motorra ül. Látom, az izzó napsütésben a kőkerítésen ülve, akik itt
maradnak, szalámis zsemlét
tömnek a szájukba. A motoros
őrült, azt hitte, most
szabad lesz, néhány perc
múlva már halott. Ami
végképp nem tartozik rám,
de mondják: napra pontosan
akkor halt meg, mint az apja.
Az is motoron. Tényleg, érzem
a nyakamban, a gigámban,
torkig vagyok ennyi élettel és
halállal. Miközben semmit sem
tudok. A nap pedig… – teljesen
felesleges megjegyzéseket tenni
arra, ami hozzám képest örök.
|
… Ciccio.
Kao neko ko postoji. Ne
znam šta želi, zašto
mu ime neprestano ponavljam.
U crno-belom derana
vidim sa nalickanom kosom, u
izraslom sakou, na prašnjavom putu. U
kafani sedim, iako
sam oduvek za takva zadimljena, oronula
mesta čeznuo, ne osećam
se dobro. Konobar je
starica, na njoj iznošena, karirana muška
košulja. Kako na sto kafu, sodu
stavi, u oči mi gleda, vidim,
u istom trenu zna s
njom nisam oduševljen. U
magazinu sa jedne seoske
svadbe fotoreportažu gledam.
Mladoženja je razrok a
mlada ispod biserima kićenog devojačkog
venca šašava i brkata. Ipak,
na njihovim licima neka sveta,
žuta radost je. Potom prenatrpan
sto. I ples. Odjedanput
zaboli mi što svadbe
ne posećujem. Uskoro
nešto drugo sledi.
Jedna svadba – bar
dve sahrane. Ciccio,
kažem, prijatelju, ti
nitkove. Jedan debeljko na
glavu belu kacigu stavlja, dalje
odavde, dalje, na motor sedi. Vidim,
oni koji su ostali na užarenom suncu
na kamenoj ogradi sedeći zemičku
sa salamom žderu.
Ludak na motoru verovao
je da će sad slobodan
biti, nakon par minuta već
je mrtav. Mene se to uopšte
ne tiče, ali
kažu: tačno na isti dan je
umro kad i njegov otac. I
on na motoru. Zaista, na
vratu, u grlu osećam, toliko
života i smrti presjelo
mi je. Uz to ništa ne
znam. A sunce pak… – izlišno je
dati bilo kakvu primedbu na
to što je u odnosu na nas večno. Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése