Doći
će proleće po Ćurčinu Doći će proleće, proleće Kako ta jedna reč kaže sve ... Nikada
proleće neće doći, moj
Gospodine, pa iako
dođe, neće se razlikovati od zime,
od leta, jezika, kolomasti,
gnoja, gnusobe, bunjišta,
brbljanja, dragi Gospodine. Ponavljao,
ponavljao bih do kraja te reči: iscrpljen, do kraja,
ponavljao, nikad ne bih
prestao, do kraja veka na čijem
ste početku Vi stojali – drski,
načitani, ambiciozni. Februar
je. Magla, mraz, rat. Zbilja
nemam prava da mislim
na bilo šta osim na
jezik kao
sredstvo obmane.
|
Eljön
a tavasz Ćurčinu
után Eljön a tavasz, a tavasz Ahogy
ez az egy szó mindent mond… A
tavasz sosem jön, Uram, és ha
jön is, nem különbözik majd a
téltől, nyártól, nyelvtől, kenőcsöktől,
gennytől, utálkozástól, szemétdombtól,
fecsegéstől, tisztelt Uram. Ismételném,
ezeket a szavakat ismételném: kimerült, abba sose
hagynám, a végletekig ismételném,
a század végéig, melynek
élén az elejétől kezdve Ti – gorombák,
tanultak, törtetők – álltatok. Február
van. Köd, fagy, háború. A
nyelven kívül, mint a
fondorlat eszközére, bármire
gondolnom tényleg
nincs jogom. Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése