Vasa Pavković Pančevo 3.
februar 1953. –
Nesigurno Posmatram
oblike: radiolariju i možda
Afroditu. Ili slad. Ili panegirik. Ili
okorovljen pružni prelaz gde stoji
boginja Helena i njen otac železničarski
službenik. Pa srebrnastu lunu koja
otkriva naša dečija tela zabavljena
polnim razlikama. I kažem:
dosta si govorio! Oktobar
će proći. Kad stigne zima stići će
beli pokrov za žalovanje. Kucnem o
neka vrata i otvorim ih uveren da
neću ugledati nikoga - što se
ponavlja iz sata u sat.
|
Bizonytalanul Nézem
a külcsínt: az egysejtűt és talán Aphroditét.
Vagy a kéjt. Vagy a dicsőítőt. Vagy a
kóróval benőtt vasútátjárót ahol
Heléna istennő és édesapja mint
vasúti alkalmazott áll. Majd a nemi
különbségekkel foglalkozó gyerekes
testünket felfedő ezüstös holdat. És
állítom: eleget beszéltél! Az
október elmúlik. Ha a tél megérkezik, a szánalmas
fehér takaró is megérkezik. Bekopogok
egy ajtón, azzal a tudattal nyitom
ki, hogy ott senki sincs – ez óráról
órára ismétlődik. Fordította: Fehér Illés
|
Izvor: Vasa
Pavković: Konverzija, KOV, Vršac. 1994.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése