Méhes Károly Összerakva – Sastavljeno

 

Méhes Károly Pécs 1965. február 20. –

Összerakva   Ez a vers is csak szavakból születhet meg, mint ember csontból, ínból, húsból összerakva. A szlovén táj reggelében suhantam így e gondolattal, s számoltam az órát, amikor hazaérek, úgy gondoltam: igen, időben hazaérek. Időn kívül nem lehet hazaérni. Ám egyszer csak az autó, mert nem szerette, a dízelt, amit kapott, dadogni kezdett, megállt. Egy pillanat csupán, és máris mást sütött a nap, nem a hazatérőt, hanem az árokszélen veszteglőt, s ami mellett nagyképűen elsuhantam volna, íme, az lett a legfontosabb, hogy itt mi történik most, sőt, mi lesz! Az előző napok egyszerre nem léteztek többé, az olasz tavasz, a tóparti malom, a malombéli szobában őrölt percek, Szent Eufémia most nem segíthetett, maradt egy eldugott étterem neve. A múlt egyenlővé vált azzal, hogy az autó megállt, a falusi délelőttben mindenki dolgozni ment, a sokmilliárd éves nap kegyetlen bambasággal meredt rám odafentről. Vártam hát, vártam, hogy jöjjön egy ember, aki segít, aki mint mindannyian, csontból, ínból és húsból készült, és megszán, mert lelke is van, láthatatlan valamint érthetetlen lelke, jön, és én majd, ha mindennek vége, verset írok róla, szavakkal, a láthatatlan és érthetetlen lélekből kitépkedett szavakkal.

Sastavljeno   I ova pesma samo iz reči može da se rodi, kao čovek ko je iz kostiju, tetiva i mesa sastavljen. Ujutro u slovenskom predelu sam sa tim mislima jurio i gledao sat, kad stižem kući i mislio: na vreme stižem. Kući izvan vremena se ne može stići. Ali auto, odjednom, jer gorivo što je dobio, nije mu prijalo, mucati počeo, stao. Tek jedan tren i sunce je nekog drugog grejalo, ne povratnika nego onog koji na rubu jarka dangubi, pored koga bi ja bahato prošao, evo, što je postalo najvažnije, sada tu šta se događa, dapače, šta će biti! Odjednom nestali su prethodni dani, talijansko proleće, mlin na obali jezera, u sobi mlina samleni minuti, Sveta Eufemija sad nije mogla pomoći, ostala je ime jednog zabačenog restorana. Prošlost se izjednačila s tim što je auto stao, prepodne u selu svi za poslom trče, a više milijardi godina staro sunce sa visine me je svirepim blesavošću promatrao. Dakle, čekao sam, čekao sam, da dođe neko, ko pomoći može, ko je kao svi mi iz kostiju, tetiva i mesa sastavljen i požali me, jer i dušu ima, nevidljivu te neshvatljivu dušu, dolazi, a ja ću, ako sve prođe, o njemu pesmu pisati, rečima, iz nevidljive i neshvatljive duše istrganim rečima.   Fordította: Fehér Illés

Forrás: Méhes Károly: Röntgen, Parnasszus Könyvek, Budapest. 2012.