Vasa Pavković Pančevo 3. februar 1953. –
U
nekoj aleji…
Po
Brinkmanu
U nekoj aleji iskrsava renesansni anđeo
(zvoni
telefon!)
mračan, u brokatu, i jebe samog sebe, tutnje
teretni vozovi (zvoni ...) preko mosta
(zvoni!) gde vise plakati (majka mi čestita
četrdeseti
rođendan: bio je sneg do pojasa,
trčala sam
po hleb i mleko, tata je bio
u armiji,
strašno brzo, sad su ti najlepše
godine,
iskoristi ih) ... u dronjcima
muzički komadi.
Prešao sam
taj most, video te dronjke,
mahao tim
dečačkim rukama, stezao sisu
takvim
mladićkim šakama – sve sam to prošao
i sad ne
mogu ni da se iscerim.
Možda da
ustanem i stojim ukočen
sve dok
budem imao snage?
Izvor: Vasa Pavković: Konverzija,
KOV, Vršac. 1994.
Egy fasorban…
Brinckman
után
Egy fasorban reneszánszi
angyal bukkan fel
(csörög a
telefon!)
sötét,
brokátban, és önmagát hágja, robognak
a tehervonatok (csörög…) a hídon túl
(csörög!) ahol
hirdetések lógnak (anyám köszönt,
negyvenedik
szülinapomra: derékig ért a hó,
kenyérért, tejért
rohantam, apád katona
volt, nagyon gyorsan,
ezek a leszebb
éveid, használd
ki) … zeneszámok
rongyokban.
Átmentem azon a
hídon, láttam azokat a rongyokat,
azokkal a gyerekkezekkel
integettem, a mellet
olyan ifjú tenyérrel
szorítottam – mindezt átéltem
és most még
vihogni sem tudok.
Talán keljek fel
és mereven
addig álljak, míg
erőm engedi?
Fordította: Fehér
Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése