Sátorok
balladája Eltűnik a
sikátor mélyén. Csak megy
utána. Ötszáz
éves kövek, valami
rossz ajtó. Beképzelt
pojáca. Mindig
felnéz, ha bizonytalan.
Azok az idegen
hegyek, hiába kékebbek,
mint az ég. A talpa
viszket, a keze
remeg. Hideg
testében a vér. Miféle
körmenet? Kancsal
Madonna, megáll az
ész. Talán
holnap, holnapután. Igen,
igenis: fél. Nem
létezik az egész. A hold is
beteg, sárga,
néz rá bután. A
szerelem, persze, a vajákos
vegyész. Számíthatott
volna erre. Az álom
kelepce, hallani,
pereg a mész. A
rosszban is minden mindenre
rímel: ugyan,
merre mész? A sikátor
végén a rabul
ejtő csönd. A hegyek,
a szemed. Régóta
vártuk önt. Legyen,
ki eltemet. Egy
gödör, egy kis mész megint.
Hányszor akarta,
hogy más legyen. De nem
idegen kéz, ami földet
hint. Sehol egy kántor.
Hogy feledné a kínt.
|
Balada čadra Nestaje na kraju sokaka. Tek ide za njom. Petsto godina stare stene, nekakva stara vrata. Umišljen pajac. Uvek gore gleda kad je nesiguran. Ona strana brda zalud su od neba jače plave. Tabane su mu svrbe. ruke drhtaju. Krv u hladnom telu. Kakva povorka? Razroka Madona, pamet stane. Možda sutra, prekosutra. Da, da: plaši se. Čitav ne postoji. I mesec je bolestan, žut, tupo gleda. Ljubav je, naravno, sujeveran hemičar. Na to mogao bi računati. San je klopka, čuje se, otpada žbuka. I u lošem sve na sve rimuje: ideš li, kuda? Na kraju sokaka je tišina koja osvaja. Brad, tvoje oči. Odavno smo vas čekali. Da bude neko ko će nas sahraniti. Jedna jama i malo kreča. Koliko puta je hteo, da neko drugi bude. Ali ruka koja zemlju baca nije strana. Kantora nigde. Da patnju zaboravi. Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése