|
Кажа
о једном листу
На мом
столу, испод искрзаног стакла,
пружио се
седмопрсти лист,
с девет
утиснутих жигова природе,
убран са самониклог
дрвета
на прагу
дома Бориса Пастернака
у шумном
Переделкину.
Посматрам
руку која га је откинула
и сачувала
од неминовне трулежи,
прекинула
пут до његовог корена
који одоздо
храни сам Пастернак.
Рука
подрхтава
као да држи
Борисову,
као да се кроз
њу слива
сва његова
умност.
И склањам
очи са слике
с оближњом
Пастернаковом Терасом,
с некад
непрегледним широм,
сада нападно
испуњеним,
високим
оградама, капијама, зидовима,
због којих
поглед нема куда,
лепа реч
коме да се упути.
Ћути и сам
Борис Пастернак,
јер зна да
глас мртвих
до живих не
допире,
на мртву
поруку
нико жив не
одговара.
|
Mese egy levélről
Asztalomon, a kopott üveg alatt,
az erdős Peredelnik vidékén,
a Borisz Paszternak küszöbe előtti
magától kelt fáról szedett
hétujjú levél nyújtózkodott,
a természet kilenc bélyegével.
Nézem a kezet, amely leszedte
és a kérlelhetetlen enyészettől megvédte,
elvágta a gyökeréhez vezető utat,
melyet fentről maga Paszternak táplál.
Remeg a kéz
mintha Boriszét
tartaná,
mintha azon keresztül
elméje csorogna.
Nem nézem a képet
a közeli Paszternak Terasszal,
az egykor végtelen szabad térrel,
most teles-tele
magas kerítésekkel, kapukkal, falakkal,
a tekintet felakad,
szépen szólni nincs kihez.
Maga Borisz Paszternak is hallgat,
mert tudja, a halottak szava
az élőkhöz nem ér,
halott üzenetre
senki sem válaszol.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése