Bíró Tímea Nyugvópont – Tačka smirenja

 

Bíró Tímea Csantavér 1989. december 17.  – 

Nyugvópont   próbáltam túlkiabálni a tengert edit figyelme süllyedőben kövér vízcseppek ültek a csontjain lassan szivárogtak a kifáradt bőr alá sóbó1 építtette új emberré magát a szélre bízta hogy a tengerrel kiszorítsa a múlt szagát és hogy elhagyták miközben a nap szívta hajabó1 a barnát azt számolta hány hullám férne bele mennyi nyomná le végleg a víz alá fogja a csuklócsontját hogy enyhítse a másik hiányát de a szeme üres csónakokat ringat a nyílt víz kérdésekkel teli gazdag pusztaságán   életképeket festek editnek hogy visszarántsam a kötelet a macska a ruhásszekrény alján hozta világra a kicsiket már akkorára nőttek hogy amikor rájuk nyitunk elszégyellik magukat hogy élnek edit szerint én is így nézek mint a kettévágott sárgadinnye magjai miután lelepleződtek   haza kell mennem megforgatni anyát és kimosni az ágytálat a tengervízzel kitartóan távolodik az élettől vendégmunkás a saját testében lábnyomainkat elnyeli a víz éhsége isten meg a sirályokra fogja hogy nem látja hány belénk szorult lelket emelünk naponta a tökéletes felszínre gurítani nem lehet mert agyrázkódik a kocka a deformálódott sorsnak pedig senki sem szorít helyet a vaságy keménységet enyhítő paplanforgatagban visszazuhanunk a megszokásba belemártom a kanalat a dinnyelébe és anyám szájához emelnem de félúton eltéved a kezem

Tačka smirenja   pokušala sam more nadvikati pažnja edite tonula na njenim kostima debeli kapi vode sedele ispod umorne kože polako curile da bude nanovo građena od soli je dala vetru je poverila da sa morem istisne miris prošlosti i napuštenost tamnosivo je iz njene kose sunce cedio računala koliko valova bi u nju stala sa koliko bi bila ispod vode konačno stisnuta članak hvata da nedostatak drugog na neki način stiša ali oko joj je prazno na bogatoj pustinji pitanjima pune otvorene vode čamce ljulja   da bi uže nazad povukla editi živopise slikam mačka je na dnu ormara okotila već su toliko narasle da kad ih pogledamo stide se što su žive po editi i ja tako gledam kao koštice prepolovljene dinje nakon što su otkrivene   moram kući da majku prevrnem i nošu vodom mora da isperem od života se istrajno udaljava u vlastitom telu najamni radnik je tragove naših stopala glad vode guta a bog pak smatra da su galebovi krivi jer ne vidi dnevno koliko u nas utisnute duše na savršenu površinu dižemo valjati nije moguće jer se kocki mozak trese a deformiranoj sudbini pak u vrtlogu jorgana što tvrdoću gvozdenog kreveta ublažava mesto niko ne ostavlja ponovo u naviknuto padamo kašiku u sok dinje umočim i prema usta majke dižem ali ruka mi na pola puta zaluta   Prevod: Fehér Illés

Forrás: Bíró Tímea: A pusztítás reggelei, Fórum Újvidék 2017. 41 – 42. old.