Slobodan
Boco Bajić (Banja Luka 1951 – )
Dorat moj
Nije prošao zaprežnim
kolima ni desetak metara
uz strmu ulicu, što je iz
grada vodila ka selu,
Rade je shvatio da su
pretovarena i siđe.
Dorat njegov, snaga i
ponos njegov, teško je vukao kola.
Pod kopitima, od snažnih
udaraca o kamen,
iskrilo je, sijevalo,
grmilo, ali su se kola lagano kretala.
Postiđen, skidao je stvari
sa kola i tovario sebi na leđa.
Mala pomoć, ali nekako,
duši lakše.
Trajalo je!
Dan se gubio, a iskre
ispod Doratovih kopita rojile su se.
Svaki mišić se napeo, sapi
su nabrekle,
a bijelu pjenu ni noć nije
mogla sakriti.
Na proplanku stade, zarza
i krenu brže.
Laknu i Radi!
Pred kućom skide s konja
amove i sjede na prag.
Dorat,
snaga njegova i ponos
njegov, krenu kasom
ka livadi gdje je mirno pasla
siva lipicanerka.
Išli su jedno uz drugo,
malo pasli, a više stajali,
posmatrali se i nježno
lizali.
U času, Dorat se prope!
Samo su poslednje zrake
umirućeg sunca
mogle istaći tu lepotu.
Prednjim nogama kao da
hvata nešto nevidljivo,
stojeći na zadnjima, sapi
nabreklih od želje
i istaknutom muškošću, blago
se spusti na leđa lipicanerke.
Trajalo je toliko da je
Rade, sjedeći na kućnom pragu
uspio povući dva, tri dima
iz svoje lule i još jednom zadrhtati,
u mislima prelazeći put
koji su njih dvojica,
samo prije koji čas snagom
volje, ljubavi
i uz Božiju pomoć uspjeli
savladati!
Ždrebac, lijep, prelijep,
graciozan na majku,
a stamen i snažan na oca,
tu je negdje u Sremskim selima,
zajedno sa majkom.
Dorat, ostade zauvijek na
Čemernici.
Deda je umro, a ni puta
više nema.
Morović, 31.08.2024.g.
Izvor: autor
Az én Dorátom
A városból a faluba vezető kaptatón
a szekérrel még tíz métert sem
tettek,
Rade belátta, túlterheltek és
leszállt.
Dorátja, ereje és büszkesége nehezen
húzta a szekeret.
Ahogy a paták a köveket erősen
ütötték,
szikrázott, villámlott, de a szekér
azért haladt, lassan.
Szégyellte, könnyített a szekéren,
amit levett, hátára vette.
Ha nem is nagy segítség, de lelkén
könnyített.
Kitartott!
Múlt a nap, Dorát patái alatt meg a
szikrák szaporodtak.
Feszültek az izmok, fara dagadt,
eltakarni száján a fehér habot az éj
sem tudta.
A tisztáson megállt, nyerített és
gyorsított.
Rade is megkönnyebbült!
Házuk előtt levette a lóról a
kantárt és a küszöbre ült.
Dorát,
ereje és büszkesége a mező felé
vágtatott,
ahol egy lipicai kanca nyugodtan
legelt.
Egymás mellett mentek, legeltek,
megálltak,
egymást méregették, nyalták.
Dorát hirtelen felágaskodott!
Azt a szépséget csak a lenyugvó nap
sugarai
tudták kiemelni.
Első lábaival, mintha láthatatlant
fogna,
hátsó lábain állt, fara a vágytól, a
kifejezett hím
szenvedélyével feszült, a lipicai kanca
hátára ereszkedett.
Addig tartott, míg Rade a küszöbön
ülve pipáját
néhányszor megszívta és még egyszer
megremegett,
gondolataiban azt az utat járta
végig, amit
pár perccel előbb a két állatnak az
akarat, a szerelem
és Isten segítségével sikerült
megtenni!
Gyönyörű a csikó, mint az anyja,
kecses, meg
szilárd és erős, apja fia, itt valahol,
a Szerémségben,
anyjával együtt legel.
Dorát örökre Čemernicán
maradt.
Nagyapám
meghalt, és az út is eltűnt.
Morović, 2024.
08. 31.
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése