Gulisio Timea Marcali,
1989. augusztus 7. –
|
Hommage
Amikor a frizura még ugyanolyan,
mikor a
büszke tartásra
még fel lehet
aggatni a ruhát.
De mint egy szellemjárta busz,
csak suhan,
és ki-be járja a fény.
Szaloncukor-papír,
amit a gyerek
gondosan visszacsomagol,
mintha még lenne benne valami.
A nagyság nosztalgiája néha szaglik,
és mindenki úgy tesz, mintha nem érezné.
A
feledékenység vicces,
megtapsoljuk
az öreget,
ha emlékszik pár sorra valamely verséből.
Ám ha az agy még ép,
lehajtjuk fejünket.
És pangunk tovább,
mint
érszűkületes lábban a vér.
|
Omaž
Kada
je frizura još netaknuta,
kada
na gordo držanje
još
može okačiti odelo.
Ali
kao bus nalik aveti
samo
šulja i svetlost ga prodire.
Papir
salon bombone
što
dete ponovo brižno omota
kao
da je unutra još nešto.
Nostalgija
velikana koji put zaudara
i
svako se pravi, kao da ne oseća.
Zaboravnost
je komična,
slavimo
starca
ako
se seća na par reda jedne njegove pesme.
Ali
ako je mozak još netaknut,
sagnemo
glave.
I
dalje zaostajemo,
kao
krv u nozi suženih arterija.
Prevod:
Fehér Illés
|
Forrás:
Gulisio
Timea: Lények, Parnasszus, Budapest, 2024.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése