Balla Zsófia Ameddig élsz – Dotle živiš

Balla Zsófia Kolozsvár, 1949. január 15. –

Ameddig élsz Amíg az ősz a sziklavár amíg a fecske visszajár Csak addig élsz csak addig élsz amíg lerogy a gesztenye parázs a forró avaron amíg kihűl a tó vize hal szeme szűkül kékül a tó az őszben kifakul és ringva jár a köd szelíd kutyák ugatnak tépdesik az ehetőt rossz lábbelit szegény rokonok fölveszik Csak addig élsz míg mondhatod van házad és van asztalod mögötted gumitalpú árny hangodon sókristály sirály az ablakodban rózsa ég fehér üvegből vízpalást hogy átöleld a tornyokat hogy este betakard anyád - Csak addig élsz míg van kivel Házadból majd a zaj kiver hideg tél fogja lábadat fagy rángatja kabátodat csókák röpítnek négy kerék összeráz földdé légy derék bogáncssűrű vezényszavak csapdossák szíved Hófalak Csak addig élsz míg bőrödet fagy égeti az őrödet a szégyen mint a hallgatás húsodba kap a földbe ás csak addig élsz csak addig élsz amíg e földön míg a félsz ott suttog minden hajnalon ősz-vonaton sínhajlaton a szíved bírja bírja még a megnevezett kisdedé akit karodban átölelsz síkos az ősz csak vele élsz

Dotle živiš Dok je jesen palata dok se lasta vraća Samo dotle živiš samo dotle živiš dok se sruši kesten žar na vrućem ševarju dok se voda jezera ohladi oči ribe sužavaju poplave jezero u jesen izbledi i pitoma magla kruži psi laju kidaju jestivo isluženu cipelu siromašni rođaci nosaju Samo dotle živiš dok smatraš poseduješ kuću i nameštaj iza tebe senka gumenih tabana na tvom glasu ptica kristalizirana u prozoru ti ruža gori vodeni plašt od belog stakla da bi tornjeve grlila da bi uveče majku pokrila – Samo dotle živiš dok imaš nekoga Iz kuće isteraće te graja noge ti hladna zima hvata kaput mraz ciba čavke te hitaju u zemlju četiri kotača pretvaraju budi valjana poput čička guste naredbe srce ti snežne Stene ranjavaju Samo dotle živiš dok ti kožu mraz žari a stražu tvoju sram kao šutnja mišiće te zgrabi u zemlju ukopa samo dotle živiš samo dotle živiš dok na toj zemlji zebnja svake zore na svakom vozu jeseni na svakom prevoju tračnica krešti drži se još ti se srce drži pripada detencetu koga rukama grliš klizava je jesen samo s njim živiš Prevod: Fehér Illés



Balla Zsófia Úszik a földben – Plovi u zemlji

Balla Zsófia Kolozsvár, 1949. január 15. –

Úszik a földben Úszik a földben egy ember. Hullámot vetnek a dombok. Tűrődnek fogatlan szájjal. Karja forog a göröngyben. Kidugja arcát a napra, levegőt vesz s néz ki, meredten. Ázalék, alga, gyökerek, bogarak, giliszták akadnak lábaiba, keze csupa sár, csupa föld, nagy levegőt vesz, kifújja. Amíg a tájék tart, mint a hajó halad a célja felé. Csak úgy repül a fölcsapott göröngy, fű. Úszik, úszik az ember, elhivatottan. Az égből falapáttal szórják a földet, nézik.

U zemlji plovi Jedan čovek u zemlji plovi. Brežuljci talasaju. Bezubnim ustima se boraju. Ruka mu se u grudvama vrti. Lice na sunce ističe uzdahne i gleda, ukočeno. Noge mu gnojivo, alge, korenje, insekte, gliste dotiču, ruka blatnjava, kaljava, duboko uzdahne, izduva. Dok traje predeo, kao lađa prema cilju se kreće. Lete zbačene grude zemlje, trava. Čovek plovi, plovi, pozvano. Sa neba drvenom lopatom bacaju zemlju, promatraju ga. Prevod: Fehér Illés



Balla Zsófia El kéne indulni – Trebalo bi krenuti

Balla Zsófia Kolozsvár, 1949. január 15. –

El kéne indulni

"El kéne indulni"

csak úgy

ebéd közben,

körbesétálni egy erdőt,

amíg italát

a ciklámen kiissza.

Elindultam egyszer,

láttam is az erdőt

de még

nem érkeztem vissza.

Trebalo bi krenuti

„Trebalo bi krenuti”

tek tako

usred ručka,

šetati šumom

dok skrižalina

ispije svoj nektar.

Krenula sam jednom,

videla i šumu

ali još

nisam stigla nazad.

                             Prevod: Fehér Illés