Alen Bešić podne – dél

Alen Bešić Bihać 17. maj 1975. –

podne

Paziš kome se pričaš i ko te svjedoči. Jer, sa

svakom riječju što promine u druge manje te

ima. Slutiš kako se, u tami hladnih odaja, lјušte

slova zaboravlјenog lјetopisa. Pohranjuješ slike

kao sjeme egzotičnog bilјa, čekajući strplјivo 

iz herbarijuma da prolista. Utvarno sam, ispijaš

orošenu čašu rizlinga, i pomišlјaš da prava poezija

vjerovatno prebiva u jednostavnosti koju nikako da

dosegneš: u nasušnoj očiglednosti kriške hlјeba na stolu,

očaravajućoj običnosti zdjele maslina, neporecivoj toplini

kamene klupe na koju polažeš dlan. Odjednom –

podne. I zaista, kako ne zavidjeti oku na čistoj

blagovijesti, na plavetnilu što rezbari konture zvonika

u kom se opet sabira tišina? Jato golubova poput

crnog sazviježđa u divlјoj spirali odmiče van

pogleda, svijesti, pamćenja. I jedan se srebrni balon,

ispušten od straha, otiskuje niz agoniju odjeka.

Bezglasna, podrhtava sjenka sunčanog sata.

Izvor: Alen Bešić: Hronika sitnica Ratkovićevi večeri poezije Bijelo Polje 2014. str. 53.

dél

Arra figyelsz, kinek mesélsz és ki tanúsít. Mert

minden másokba veszett szóval kevesebb

vagy. Sejted, a rideg terem mélyén, az elfeledett

évkönyvről hogyan peregnek a betűk. A növénygyűjteményben

türelmesen virágzásra váró forró égövi magként

tárolod a képeket. Kísértetiesen egyedül iszod

az izzadt pohárból a rizlinget és arra gondolsz, az igazi

költészet valószínű az általad el nem érhető egyszerűségben

rejlik: az elemi valóságban kenyérszeletek  az asztalon,

a csodás megszokottban olajbogyóval tele tálak, a vitathatatlan

melegben kőpadok, melyekre tenyerelsz. Egyszerre –

dél. És valóban, irigylésre méltó a szem ott, azon

a tisztáson, a harang kötvonalait véső kékségen,

melyben ismét a csönd halmozódik? A galambseregek

fekete csillagképekként vad csigavonalban tűnnek el

a tekintet, a tudat, az emlékezet elől. És egy félszből elengedett

ezüstléggömb a visszhang halálküzdelme mentén halad.

A napóra nesztelen, remegő árnyéka.

Fordította: Fehér Illés

Alen Bešić U savršenom redu poznate sobe – Az ismert szoba tökéletes rendjében

Alen Bešić Bihać 17. maj 1975. –

U savršenom redu poznate sobe Pred odlazak, u savršenom redu poznate sobe, praviš nered. Privid nereda. Nenaviknutom oku te pukotine ne govore ništa. Nakrivljuješ profil na zidu. Lice zagledano uvijek u drugog. Mimo tebe. Na polici izmiješaš prozu i poeziju. (Ovog puta, žuti hrbat Karverovih Pesama umetnut između tomova Prusta.) Nož za papir uronjen u nerazrezan tabak, u nedočitano. Olovka zaoštrena dopola. Talismani su posijani. Ostavljeni tragovi. Kad se vratiš (ili probudiš), oni će biti jedine udice kojima ćeš moći da se zakačiš za krhki procijep između onoga što si bio i onoga što ćeš biti. Za tanušno sada onog što jesi.

Az ismert szoba tökéletes rendjében Távozásod előtt felborítod az ismert szoba tökéletes rendjét. Zűrzavart keltesz. Beavatatlan szemnek semmitmondóak e rések. Elferdíted az arcélt a falon. Tekintete mindig más felé fordul. Nem vesz észre. A polcon regényeket verseskötetekkel keversz. (Ezúttal Carver Versei sárga kötetét Proust könyvei közé teszed.) Papírvágókés szúrja át a felbontatlan, még olvasatlan ívet. Felemásan hegyezett ceruza. A talizmánok elvetettek. Hátrahagyott nyomok. Mikor visszatérsz (vagy felébredsz), az egyetlen csákány lesz, amibe megkapaszkodhatsz abban a törékeny szakadékban, ami a volt és jövendő éned között tátong. Az ösztövér jelenért, azért, ami vagy. Fordította: Fehér Illés

Izvor - Alen Bešić: Hronika sitnica Ratkovićevi večeri poezije Bijelo Polje 2014. str. 16.  

Alen Bešić Notturno non finito – Notturno non finito

Alen Bešić Bihać 17. maj 1975. –

Notturno non finito               Il me semble que je serais               toujours bien la ou ne suis pa...                                                    Bodler zbrisaću naša rukovanja, koja su umoran bedem. Nemam dovoljno ostrašćenosti, ni izgovora, da budem vrstan varvarin. Ne rušim. (Iako Jezik nije moj. Tek, čiji je?) Ne igram u okrilju aure od mraza. Ne dišem za vratom. Na fotografijama ćeš me odmah zapaziti: onaj što bludi van okvira. Tamo gdje me nema, zapravo...

Notturno non finito               Il me semble que je serais               toujours bien la ou ne suis pa...                                              Baudelaire törlöm kézfogásainkat, fáradt várfalak. Nem vagyok elég szenvedélyes, kifogásom sincs, hogy példás barbár legyek. Nem rombolok. (Habár Nyelvem nem az enyém. Nos, akkor kié?) A fagy erejének oltalma alatt nem játszom. Nyakba nem akaszkodok. A fényképeken rögtön felimersz: az, aki a kereten kívül bolyong. Ott ahol nem vagyok, tulajdonképpen... Fordította: Fehér Illés

Izvor - Alen Bešić: Hronika sitnica Ratkovićevi večeri poezije Bijelo Polje 2014. str. 12.  

Alen Bešić Ars poetica – Ars poetica

Alen Bešić Bihać 17. maj 1975. –

Ars poetica

                         Saši Jelenkoviću,
                         odgovor na tihu poslanicu

Treba otputovati. Zbog poroznosti, čežnje,
ranjivosti. Da bi se mogli pisati dnevnici,
dokumentovati kolebanje. Daškom mente
prepričati tjeskobnu nutrinu amfora zapečaćenih
voskom i školjkama na dnu Mediterana.
Uglavnom birati poraz kao utočište i učiti
ćutati o tome. Ulovljen u mrežu meridijana,
fanatični sakupljač prizora nestvarnih kao
slatko od ruža, oporih kao trnjine. Treba
pristati na sebe, imati strpljenja. I opstajati
u vakuumu od pogleda do slova.

Izvor: http://ivanlovrenovic.com/2014/10/alen-besic-pet-pjesama/

Ars poetica

                         Jelenković Saša*-nak,

                         válasz a csendes körlevélre

El kell utazni. A porózus szerkezet, a vágy,

az érzékenység miatt. Hogy naplót írhassunk,

tétovázást rögzíthessük. Hogy mentafuvalattal

meséljünk a Földközi-tenger mélyén viasszal és

kagylókkal lepecsételt amforák szűkös világáról.

Hogy a vereséget menhelyként válasszuk és erről

hallgatni tanuljunk. A talmi tünemények,

a rózsaíz, a kökény-fanyar megszállott

gyűjtője a délkörháló rabja. Önmagunkat

kell elfogadni, legyünk türelmesek. És maradjunk

fenn a tekintet és a betűk közötti légüres térben.

* Jelenković Saša (Jelenkovity Szasa 1964 - )

szerb költő

Fordította: Fehér Illés