Alen Bešić Bihać
17. maj 1975. –
|
U
savršenom redu poznate sobe
Pred odlazak, u savršenom redu poznate sobe,
praviš nered. Privid nereda.
Nenaviknutom oku te pukotine ne govore ništa.
Nakrivljuješ profil na zidu. Lice zagledano
uvijek u drugog. Mimo tebe.
Na polici izmiješaš prozu i poeziju.
(Ovog puta, žuti hrbat Karverovih Pesama
umetnut između tomova Prusta.)
Nož za papir uronjen u nerazrezan tabak,
u nedočitano.
Olovka zaoštrena dopola.
Talismani su posijani. Ostavljeni
tragovi. Kad se vratiš (ili probudiš),
oni će biti jedine udice
kojima ćeš moći da se zakačiš za
krhki procijep između onoga što si bio
i onoga što ćeš biti.
Za tanušno sada onog što jesi.
|
Az ismert szoba tökéletes rendjében
Távozásod előtt felborítod az
ismert szoba
tökéletes rendjét. Zűrzavart keltesz.
Beavatatlan szemnek semmitmondóak e
rések.
Elferdíted az arcélt a falon. Tekintete
mindig
más felé fordul. Nem vesz észre.
A polcon regényeket verseskötetekkel
keversz.
(Ezúttal Carver Versei sárga kötetét
Proust könyvei közé teszed.)
Papírvágókés szúrja át a felbontatlan,
még olvasatlan ívet.
Felemásan hegyezett ceruza.
A talizmánok elvetettek. Hátrahagyott
nyomok. Mikor visszatérsz (vagy
felébredsz),
az egyetlen csákány lesz,
amibe megkapaszkodhatsz
abban a törékeny szakadékban, ami a
volt
és jövendő éned között tátong.
Az ösztövér jelenért, azért, ami
vagy.
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése