Srđan Gagić sretanja – találkozások

Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –

sretanja nema bitne razlike (ni jasnog razgraničenja) između velikih i malih sretanja, gde god da su počinjala i ma kad završavala. pružili smo ruke u prolazu i videli svetlost dva zagrljena muškarca, dve uplakane žene deca oko stola sa sitnim kolačima anđelina sa dve sise na dlanovima. sve je moralo da se desi. svet se izgradi u svakom razmenjenom pogledu dodir ga oblikuje po boji i mirisu potom ruši. svaki odlazak, oboren nos zbogom, više se nikad nećemo sresti na ovom mestu iako su mesta sve što ostaje, iako se samo po njima raspoznajemo.

találkozások nincs lényeges különbség (sem elemi eltérés) a kis és nagy találkozások között, akár hol is kezdődtek és értek véget átmenőben kezeltünk és láttuk a fényt két egymást ölelő férfi, két zokogó nő süteményt majszoló gyerekek az asztal körül tenyerén két mellel angyalka mindennek meg kellett történni. minden pillantás-váltással épül a világ színét illatát érintés formálja majd megsemmisíti. minden távozás, lehorgasztott orr isten veled, itt soha többé nem találkozunk mégis a hely és minden más marad, mégis csak ezek a mi ismertetőjeleink. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://libartes.rs/srdan-gagic/

Srđan Gagić Ostrvo – Sziget

Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –

Ostrvo

osvajali smo ostrvo kozjim stazama između 

maslinovih šuma. seoskim putevima prodrli u utrobu
i nazad do vode. ostrvo je krug i to je najvažnije:
spokoj kretanja i prepoznavanje svakog novog
mesta na kom more odbacuje čoveka,
a ovaj, ipak, žudi.

voda opkoli stenu, stena šumu, šuma čoveka i druge
zveri,
a u središtu kao mir i trajanje zriju masline bez obzira
na naša hodočašća

i rekao bi, to je sav svet dok pakuješ gaće
i pomade u carpisa kofer, i vraćaš se onom
što ti pripada
pozdravljaš prazne konture povratka
ostavljajući ostrvo da te nadživi

Izvor: https://libela0.blogspot.com/2019/02/ostrvo-sran-gagic.html?fbclid=IwAR1FPbCbMRuHTCjMUKrYWRKgui-HuQzHyIqDH0bqcsfN1oFGKraFiUncpNk

Sziget

olajfaerdők közötti zergecsapásokon hódítottuk

a szigetet. kövesutakon hatoltunk belsejébe

és vissza a vízhez. kör a sziget és ez a legfontosabb:

a mozgás nyugalma és minden új hely feismerése,

amelyre a tenger az embert veti,

ez pedig, mégis, sóvárog.

a víz a sziklát övezi, a sziklák az erdőt, az erdő az embert és más

vadakat,

a központban meg a béke és folytonosság jegyében érik az olajbogyó

nem törődve

zarándokutunkkal

és mondanám, ez az egész világ, gatyákat és arckrémeket

raksz a koffer mélyére és visszatérsz oda,

ahova tartozol,

a visszatérés üres vonalait köszöntöd,

hátrahagyva a szigetet, hogy túléljen.

Fordította: Fehér Illés

Srđan Gagić Ostanak – Maradunk

Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –

Ostanak sve što prolazi (i vreme i ljudi i brodovi duž obale na kojoj umiru rakovi) vraća se u izmaglici u međuprostor odumrlih razgovora, tamo gde se preskaču zarezi i velika slova. mi koji nismo putovali čuvamo suvenire tuđih povrataka, biramo knjige po koricama, detaljni smo u svojoj površnosti. iscrtavamo cveće na obodima poruka, pa ih šaljemo u boci za one koji uvek putuju. za one koji se vraćaju samo u izmišljenim frazama.

Maradunk minden, ami mulandó, (az idő is, az emberek is, a partok mellett ahol rákok múlnak ki a hajók is) szitáló ködbe jut, az elhalt beszélgetések térségébe, oda, ahol vesszőket, nagybetűket mellőznek. mi, akik nem utaztunk, idegenektől kapott ajándékokat őrzünk, könyveket kötésük alapján választunk, sekélyességünkben alaposak vagyunk. virágokkal díszített üzeneteket a mindig úton lévőknek palackokban küldünk. azoknak, akik csak koholt közhelyekben térnek vissza. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.avlija.me/poezija/dve-pesme-srdana-gagica

Srđan Gagić Muzika – Zene

Srđan Gagić Novi Grad 15. februar 1988. –

Muzika sestri ja sam imao mali narandžasti gramofon i to je bilo sasvim dovoljno sunca u našoj sobi bez tapeta. sjećaš se sobe? bilo je pravilo: bez riječi, samo gramofon samo pucketava muzika raspjevanih pokojnika. neki ljudi na gomili leže na tvom i mom krevetu jakne im mirišu po strahu i oni nestaju do članaka nemaju šake i stopala tako ih pamtimo. svi oni znaju pravilo: samo šuškavi glasovi iz zvučnika bez malih razgovora i uzdaha. kad igla preskoči, dobro je što nemaju dlanove da zaplješću. mi ćemo ih ispratiti, Džolin (Džolin) ti ljudi uvijek odu a kuda, to nam je tada nebitno – još će se dugo vrtjeti ploče nećemo ni osjetiti da smo odrasli.

Zene húgomnak volt egy kis sárga lemezjátszóm tapétanélküli szobánkba éppen elég fényt adott. emlékszel a szobára? megszabtuk: szó nélkül, csak a gramofon csak a dalosajkú halottak zenéje recseg-ropog. ágyamon, ágyadon halomra hevernek a jött-mentek felöltőjükből félelemillat áradt és egyszerűen eltűntek tenyerük talpuk hiányzott emlékeinkben így maradtak meg. a szabályt mindahányan tudják: csak a susogó gramofonhangok csevegés sóhajtások nélkül. mikor átugrik a tű szerencsére tenyerük nincs nem tapsolhatnak. mi kísérjük ki őket, Dzsolin (Dzsolin) ezek mindannyian elmennek hová is, számunkra lényegtelen – a lemezek még sokáig forognak észre sem vesszük felnőttünk. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://afirmator.org/srdjangagictripesme/