Pierre Jules Théophile Gautier
Tarbes, August 30, 1811 – Neuilly-sur-Seine, October 23, 1872)
O cego com o seu cão [gravura] - Jacques Callot
L'Aveugle
Un aveugle au coin d'une borne,
Hagard comme au jour un hibou,
Sur son flageolet, d'un air morne,
Tâtonne en se trompant de trou,
Et joue un ancien vaudeville
Qu'il fausse imperturbablement;
Son chien le conduit par la ville,
Spectre diurne à l'oeil dormant.
Les jours sur lui passent sans luire;
Sombre, il entend le monde obscur
Et la vie invisible bruire
Comme un torrent derrière un mur!
Dieu sait quelles chimères noires
Hantent cet opaque cerveau!
Et quels illisibles grimoires
L'idée écrit en ce caveau!
Ainsi dans les puits de Venise,
Un prisonnier à demi fou,
Pendant sa nuit qui s'éternise,
Grave des mots avec un clou.
Mais peut-être aux heures funèbres,
Quand la mort souffle le flambeau,
L'âme habituée aux ténèbres
Y verra clair dans le tombeau!
Un aveugle au coin d'une borne,
Hagard comme au jour un hibou,
Sur son flageolet, d'un air morne,
Tâtonne en se trompant de trou,
Et joue un ancien vaudeville
Qu'il fausse imperturbablement;
Son chien le conduit par la ville,
Spectre diurne à l'oeil dormant.
Les jours sur lui passent sans luire;
Sombre, il entend le monde obscur
Et la vie invisible bruire
Comme un torrent derrière un mur!
Dieu sait quelles chimères noires
Hantent cet opaque cerveau!
Et quels illisibles grimoires
L'idée écrit en ce caveau!
Ainsi dans les puits de Venise,
Un prisonnier à demi fou,
Pendant sa nuit qui s'éternise,
Grave des mots avec un clou.
Mais peut-être aux heures funèbres,
Quand la mort souffle le flambeau,
L'âme habituée aux ténèbres
Y verra clair dans le tombeau!
A vak
Egy vak koldús, a szöglet táján,
Mint bagoly nappal, oly riadt,
Csak tapogat kopott flótáján
S el-eltéveszti a lyukat.
Valami ócska vaudeville-t nyaggat,
Egy eb vezeti téveteg
A szegény világtalan aggot,
Mint nappali kisértetet.
Fény nélkül foly le minden napja:
A láthatlan élet zaját
Maga körül csak úgy hallgatja,
Mint szirt mögött hab moraját.
Hány zord ábránd bölcsője, sírja
Ez agy, melyen fény nem hat át,
S az agyrém míly betűkkel írja
Tele e bús üreg falát?
Egykor Velence börtönében,
Hol rá örök vak éj szakadt,
Egy félig tébolyult rab épen
Igy karcolt szöggel szavakat.
De hátha tán, multán a létnek,
Ha majd sírjába lepihen,
Ez a homályhoz szokott lélek
Világosan lát odalenn?
Mint bagoly nappal, oly riadt,
Csak tapogat kopott flótáján
S el-eltéveszti a lyukat.
Valami ócska vaudeville-t nyaggat,
Egy eb vezeti téveteg
A szegény világtalan aggot,
Mint nappali kisértetet.
Fény nélkül foly le minden napja:
A láthatlan élet zaját
Maga körül csak úgy hallgatja,
Mint szirt mögött hab moraját.
Hány zord ábránd bölcsője, sírja
Ez agy, melyen fény nem hat át,
S az agyrém míly betűkkel írja
Tele e bús üreg falát?
Egykor Velence börtönében,
Hol rá örök vak éj szakadt,
Egy félig tébolyult rab épen
Igy karcolt szöggel szavakat.
De hátha tán, multán a létnek,
Ha majd sírjába lepihen,
Ez a homályhoz szokott lélek
Világosan lát odalenn?
Fordította: Vargha Gyula
The Blind Man
A blind man, on the thoroughfare,
Startle-eyed as an owl by day,
Piping a dismal little air,
Taps here and there, loses his way,
Tootles awry his time-old ditty
Undauntedly, as by his side
Lopes his dog, guides him through the city,
Specter diurnal, sleepy-eyed.
Days, stark, wash over him, unlit;
He hears the dark world’s constant din
And all that life unseen, as it
Rolls, rushing, like a flood walled in!
God knows what black chimeras haunt
That brain opaque, what lot befalls;
And what dire spells the mind is wont
To scribble on those death-vault walls!
Like prisoner grown half-mad, who, pent,
Rots beneath Venice in her jail
Eternal, and whose hours are spent
Scratching a message with a nail...
But when the torch, in tomb immured,
Dies in the breath of death, maybe
The soul, to shades’ gloom long inured,
Will see with deathly clarity!
Translated by Norman N. Shapiro
