Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gautier Théophile. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gautier Théophile. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 30., kedd

Théophile Gautie L'Aveugle – A vak – The Blind Man




Pierre Jules Théophile Gautier
Tarbes, August 30, 1811 – Neuilly-sur-Seine, October 23, 1872)



O cego com o seu cão [gravura] - Jacques Callot

L'Aveugle 

Un aveugle au coin d'une borne,
Hagard comme au jour un hibou,
Sur son flageolet, d'un air morne,
Tâtonne en se trompant de trou,

Et joue un ancien vaudeville
Qu'il fausse imperturbablement;
Son chien le conduit par la ville,
Spectre diurne à l'oeil dormant.

Les jours sur lui passent sans luire;
Sombre, il entend le monde obscur
Et la vie invisible bruire
Comme un torrent derrière un mur!

Dieu sait quelles chimères noires
Hantent cet opaque cerveau!
Et quels illisibles grimoires
L'idée écrit en ce caveau!

Ainsi dans les puits de Venise,
Un prisonnier à demi fou,
Pendant sa nuit qui s'éternise,
Grave des mots avec un clou.

Mais peut-être aux heures funèbres,
Quand la mort souffle le flambeau,
L'âme habituée aux ténèbres
Y verra clair dans le tombeau!

A vak

Egy vak koldús, a szöglet táján,
Mint bagoly nappal, oly riadt,
Csak tapogat kopott flótáján
S el-eltéveszti a lyukat.

Valami ócska vaudeville-t nyaggat,
Egy eb vezeti téveteg
A szegény világtalan aggot,
Mint nappali kisértetet.

Fény nélkül foly le minden napja:
A láthatlan élet zaját
Maga körül csak úgy hallgatja,
Mint szirt mögött hab moraját.

Hány zord ábránd bölcsője, sírja
Ez agy, melyen fény nem hat át,
S az agyrém míly betűkkel írja
Tele e bús üreg falát?

Egykor Velence börtönében,
Hol rá örök vak éj szakadt,
Egy félig tébolyult rab épen
Igy karcolt szöggel szavakat.

De hátha tán, multán a létnek,
Ha majd sírjába lepihen,
Ez a homályhoz szokott lélek
Világosan lát odalenn?

Fordította: Vargha Gyula

The Blind Man

A blind man, on the thoroughfare,
Startle-eyed as an owl by day,
Piping a dismal little air,
Taps here and there, loses his way,

Tootles awry his time-old ditty
Undauntedly, as by his side
Lopes his dog, guides him through the city,
Specter diurnal, sleepy-eyed.

Days, stark, wash over him, unlit;
He hears the dark world’s constant din
And all that life unseen, as it
Rolls, rushing, like a flood walled in!

God knows what black chimeras haunt
That brain opaque, what lot befalls;
And what dire spells the mind is wont
To scribble on those death-vault walls!

Like prisoner grown half-mad, who, pent,
Rots beneath Venice in her jail
Eternal, and whose hours are spent
Scratching a message with a nail...

But when the torch, in tomb immured,
Dies in the breath of death, maybe
The soul, to shades’ gloom long inured,
Will see with deathly clarity!

Translated by Norman N. Shapiro
 

2013. április 29., hétfő

Théophile Gautier La caravane – A karaván – Karavana



Pierre Jules Théophile Gautier
Tarbes, August 30, 1811 – Neuilly-sur-Seine,October 23, 1872)


La caravane

La caravane humaine au Sahara du monde,
Par ce chemin des ans qui n'a pas de retour,
S'en va traînant le pied, brûlée aux feux du jour,
Et buvant sur ses bras la sueur qui l'inonde.

Le grand lion rugit et la tempête gronde ;
A l'horizon fuyard, ni minaret, ni tour ;
La seule ombre qu'on ait, c'est l'ombre du vautour,
Qui traverse le ciel cherchant sa proie immonde.

L'on avance toujours, et voici que l'on voit
Quelque chose de vert que l'on se montre au doigt :
C'est un bois de cyprès semé de blanches pierres.

Dieu, pour vous reposer, dans le désert du temps,
Comme des oasis, a mis les cimetières :
Couchez-vous et dormez, voyageurs haletants.


A karaván

Az ember-karaván, a lét sivatagán,
A vissza nem térő évek nagy ösvényén,
Naptól pörkölve, oly lassan, vánszorgva mén,
S a sós verítéket issza önönmagán.

Oroszlán és vihar versenyt ordítanak,
Nincs minaretnek itt s toronynak híre sem.
Az egyetlen árnyék: a dögre-éhesen
Kóválygó keselyű futó árnyéka csak.

Mennek. S egyszerre ím bíztatva tűn elé
Távol valami zöld; száz kéz mutat felé;
Fehér kövek fölött ciprus-berek susog.

A lét sivatagán, Isten, pihennetek
A temetőt adá oázul, menjetek,
S nyugodjatok meg ott, eltikkadt utasok.

Fordította: Vargha Gyula

Karavana

Karavana ljudi u svetskoj Sahari,
po stazi godina nepovratnih strana,
muče se, spržena ognjenima dana,
i pijući s ruku znoj koji se zari.

Olujina grmi i lav riče stari;
dalekim vidikom, ni kule, ni stana;
jedina je senka, senka od gavrana,
što tražeći plena visinom šestari.

Uvek smo sve  bliže, i vidi se staza
prema zelenilu koje prst pokaza:
to gaj je čempresa pun kamenja siva.

Pustinjom vremena, Bog, da vas sahrani,
kao odmorište, grobnice prikriva:
Lezite i spijte putnici skrhani.

Prevod: Kolja Mićević
 


2013. április 26., péntek

Théophile Gautier Chinoiserie – Kínai szerelem – Kineska pesma – Chinoiserie




Pierre Jules Théophile Gautier
Tarbes, August 30, 1811 – Neuilly-sur-Seine,October 23, 1872)



Collection Papiers peints. Bibliothèque Forney

Chinoiserie

Ce n’est pas vous, non, madame, que j’aime,
Ni vous non plus, Juliette, ni vous,
Ophélia, ni Béatrix, ni même
Laure la blonde, avec ses grands yeux doux.

Celle que j’aime, à présent, est en Chine ;
Elle demeure, avec ses vieux parents,
Dans une tour de porcelaine fine,
Au fleuve jaune, où sont les cormorans ;

Elle a des yeux retroussés vers les tempes,
Un pied petit, à tenir dans la main,
Le teint plus clair que le cuivre des lampes,
Les ongles longs et rougis de carmin ;

Par son treillis elle passe sa tête,
Que l’hirondelle, en volant, vient toucher,
Et, chaque soir, aussi bien qu’un poète,
Chante le saule et la fleur du pêcher.


Kínai szerelem

Ó, asszonyom, nem önt szeretem én,
de még a bájos Júlia se bájol,
nem félek a fehér Opheliától
s nem gyulok fel Laura szemén.

A kedvesem ott él Kínába kinn;
agg szüleivel lakik ő nyugodtan
egy hosszú, vékony porcelántoronyban
a Sárga-folyó zúgó partjain.

Ferdült szemében álmodó szigor,
tenyérbe vágyik karcsú, könnyű lába,
a bőre villog, mint rézfényű lámpa,
hosszúkás körme kármintól bíbor.

Olykor kibukkan a fátyol alól,
fölötte Csendbe csicsereg a fecske
s ő minden este álmodón, repesve
barackvirágról, fűzfáról dalol.

Fordította: Kosztolányi Dezső

Kineska pesma

Ne, gospođo, ja vas ne mogu ljubiti,
Ni vas isto tako, o Julijo draga,
Ofeliju, niti Beatrisu, niti
Čak Lauru plavu, krupna oka blaga.

One, koju volim, zavičaj je Kina,
Tamo se uz svoje roditelje stani,
U kuli od bela porcelana fina,
Pored Žute reke, gde su kormorani,

Kose su joj oči, veđe uzdignute;
Kao kljun labuda stopala malena,
Put svetliju ima no što štit lampe žute,
Duge nokte, boje karmina crvena.

Kroz rešetke viri njena mala glava,
Koju lasta hitra dotiče u letu...
Svako veče kao pesnikinja prava
O vrbama peva i breskvinom cvetu.

Prevod: Vladeta Košutić


Chinoiserie

It is not you, no, madam, whom I love,
Nor you either, Juliet, nor you,
Ophelia, nor Beatrice, nor that dove,
Fair-haired Laura with the big eyes;

She is in China whom I love just now;
She lives at home and cares for her old parents;
From a tower of porcelain she leans her brow,
By the Yellow River, where haunt the cormorants.

She has upward-slanting eyes, a foot to hold
In your hand-- that small; the colour shed
By lamps is less clear than her coppery gold;
And her long nails are stained with carmine red.

From her trellis she leans out so far
That the dipping swallows are within her reach,
And like a poet, to the evening star
She sings the willow and the flowering peach.

Translated by A. J. M. Smith
 

2013. április 25., csütörtök

Théophile Gautier L'art – A Művészet – Umetnost



Pierre Jules Théophile Gautier
Tarbes, August 30, 1811 – Neuilly-sur-Seine,October 23, 1872)


L'art

Oui, l'oeuvre sort plus belle
D'une forme au travail
Rebelle,
Vers, marbre, onyx, émail.

Point de contraintes fausses !
Mais que pour marcher droit
Tu chausses,
Muse, un cothurne étroit.

Fi du rythme commode,
Comme un soulier trop grand,
Du mode
Que tout pied quitte et prend !

Statuaire, repousse
L'argile que pétrit
Le pouce
Quand flotte ailleurs l'esprit ;

Lutte avec le carrare,
Avec le paros dur
Et rare,
Gardiens du contour pur ;

Emprunte à Syracuse
Son bronze où fermement
S'accuse
Le trait fier et charmant ;

D'une main délicate
Poursuis dans un filon
D'agate
Le profil d'Apollon.

Peintre, fuis l'aquarelle,
Et fixe la couleur
Trop frêle
Au four de l'émailleur.

Fais les sirènes bleues,
Tordant de cent façons
Leurs queues,
Les monstres des blasons ;

Dans son nimbe trilobe
La Vierge et son Jésus,
Le globe
Avec la croix dessus.

Tout passe. - L'art robuste
Seul a l'éternité.
Le buste
Survit à la cité.

Et la médaille austère
Que trouve un laboureur
Sous terre
Révèle un empereur.

Les dieux eux-mêmes meurent.
Mais les vers souverains
Demeurent
Plus forts que les airains.

Sculpte, lime, cisèle ;
Que ton rêve flottant
Se scelle
Dans le bloc résistant !


A Művészet

Úgy! szebb a mű, ha büszke
Formából kél elő,
Küzdve:
Vers, márvány, drágakő!

Ne kösd a lépted gúzsba,
De szigorún vezesd
Oh Múzsa:
Kothurnust ölts, feszest!

Fúj! ütemek lapossa!
Mint nagy papucs lötyög,
Tapossa
Száz kényelmes bütyök!

Oh szobrász! kezed újja
A sárt, mely lomha, lágy,
Ne gyúrja,
Ha szebbre leng a vágy!

Zord márványt kalapácsozz!
Minőt Carrara fejt
S Párosz:
Szűz kontúrt méhe rejt!

Vagy büszke vágyad vonzza
Syracusa becses
Bronza:
Kevély rajzú s kecses!

Vagy finom gondú kézzel
Vésvén agát szivét,
Igézd fel
Apolló arc-ivét!

Festő! vízzel ne fess te!
A halk szín is mohón
Tüzesre
Izzék, émail-kohón!

Szirént fess: testén tarka
Szeszéllyel csapkod át
Kék farka, -
S száz címerrajz-csodát!

Fesd, hármas dicsgerezddel
A Szűzet s gyermekét
S kereszttel
A bűnös földtekét!

Elomlunk. - Gőggel állván
Csak egy: a Mű, - örök!
A márvány
Arc él a rom között!

S ha régi, földbe rejtett
Vak érmet lel a pór:
Felejtett
Császárról hull a por...

Az istenek is halnak,
De híre sohse vész
A dalnak,
Előbb lesz rongy az érc!

Mintázz, Csiszolj, faragj hát,
Hogy álmod lebbenő
Alakját
Lengje a lomha kő!

Fordította: Tóth Árpád

A Művészet

Úgy szebb a mű, ha büszke
formáját az erő
    kiküzdte:
vers, márvány, drágakő.

Ne törj kerékbe, gúzsba,
de szépen, szabadon,
    járj Múzsa,
magas koturnuson!

Vesd meg a tunya ritmus
csoszogó papucsát,
    amit nyúz
a sok-sok lusta láb.

Szobrász, törik kezedben
a porladó agyag
    s a szellem
különb célokat ad:

vésd Karrarát s a ritka,
dús pároszi követ,
    a tiszta
kontúrt az őrzi meg,

vagy Szirakúza bronzát
használd, melyben a báj
    s a zordság
úgy egymásra talál,

s végy, agátot, ha forró
lelked a mennyei
    Apolló
arcélét készíti!

Festő, csak akvarelt ne!
A halk szín illanó:
    hadd edzze
zománccá a kohó!

És kék Szirént se! hagyjuk,
hogyan tekergetik
    a farkuk,
címerek szörnyeit!

S Angyalt se, glóriában,
s a bűnös föld felett
    csodásan
tündöklő Jeleket!

Minden rom. A művészet
örök. A többi por.
    A népet
túléli a szobor.

És a szigorú érem,
mit a paraszt talál
    a földben,
egy császárt revelál.

Az istenek meghalnak,
de királyi szava
    a dalnak
ércnél jobb trombita.

Véss, csiszol, kalapálj hát,
hogy tündér álmaid
    kitárják
a kő rab szárnyait.
 
Fordította: Szabó Lőrinc

Umetnost

Svako delo lepše bude,
Kad je od žilave
     Grude:
Kama, tuča, gleđi, lave,

Baci svaki lažni uz΄o,
Pa da stigneš meti,
     Muzo,
Sandalicu laku meti.

Mani ritmovanje lako,
Široke papuče koje
     Svako
Nadvlači na noge svoje.

Varaju, gline se otresi,
Koja se pod palcem meko
     Mesi,
Dok je duh dalkeo.

Na kararu meri sile
I parosu, pa da tvoje
     Mile
Tvorevine večno stoje.

Neka ti dâ Sirakuza
Bronzu gde će ti uliti
     Muza
Lik bajni i ponositi.

Žicu nek ti ruka hvata,
Da bi ti izvukla ona
    Iz ahata
Profil boga Apolona.

Slikar akvarele svoje
Neka mane; tvrdost steći
     Mogu boje
Tek u gleđarevoj peći.

Sirene nek slika plave,
Koje vrhom od repova
     Čuda prave,
I nakaze sa grobova.

Sred nimbusa trokrilnoga
Deva na krilu svojemu
     Drži Boga,
I globus, i krst na njemu.

Sve prolazi. Samo čista
Umetnost što traje;
     Bista
Preživljuje naraštaje.

Medalja što je izrije
Rez ralice oračeve
     Nam otkrije
Imperije i pareve.

I bogovi propadaju,
Al stihovi, večno živi,
     Traju
Ko tuč neslomljivi.

Deljaj, dubi, struži, reži.
Al sne svoje
     Ubeleži
Samo u srž večna što je.

Prevod: Biljić