Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hugo Victor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hugo Victor. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 24., szerda

Victor Hugo Elle était déchaussée, elle était décoiffée… – Meztélláb volt a lány – Raščešljane kose i bosa... – Barefoot




Victor Hugo
François-Nicolas Chifflart: Victor Hugo
Besançon, 26. octobre 1790 – Paris, 22. may 1885



Herbert James Draper : The Kelpie

Elle était déchaussée, elle était décoiffée…

Elle était déchaussée, elle était décoiffée,
Assise, les pieds nus, parmi les joncs penchants ;
Moi qui passais par là, je crus voir une fée,
Et je lui dis : Veux-tu t'en venir dans les champs ?

Elle me regarda de ce regard suprême
Qui reste à la beauté quand nous en triomphons,
Et je lui dis : Veux-tu, c'est le mois où l'on aime,
Veux-tu nous en aller sous les arbres profonds ?

Elle essuya ses pieds à l'herbe de la rive ;
Elle me regarda pour la seconde fois,
Et la belle folâtre alors devint pensive.
Oh ! comme les oiseaux chantaient au fond des bois !

Comme l'eau caressait doucement le rivage !
Je vis venir à moi, dans les grands roseaux verts,
La belle fille heureuse, effarée et sauvage,
Ses cheveux dans ses yeux, et riant au travers.

Meztélláb volt a lány

Meztélláb volt a lány, és a feje födetlen,
úgy ült a bókoló nádak közt csöndesen;
tündérlányt látok, azt hittem, hogy arra mentem,
s szóltam: Eljössz-e, mondd, a mezőkre velem?

Rám nézett, azzal a pillantással, ahogy csak
a szépség néz, ha más oltalma nem maradt;
s szóltam: A szerelem ideje ez a hónap,
nem sétálnál velem a sűrű fák alatt?

Beletörülte a lábát a part füvébe;
aztán másodszor is rám nézett, s valami
ábrándos fény szökött a bolondos szemébe.
Ó, hogy daloltak az erdő madarai!

A partokat a hab hogy simogatta halkan!
Láttam, hogy jön felém a nyurga nádon át
a szép, boldog leány, vadócan és riadtan,
haja szemébe hull, s elfödi mosolyát.

Fordította: Rónay György

Raščešljane kose i bosa...

Raščešljane kose i bosa je bila,
sevši, golih stopa, među trske mlade:
dok prolazih tuda, mišljah da je vila
i rekoh: Hoćeš li doći u livade?

Upravi u mene svoj pogled oholi
đto osta lepoti da na slavlje seća,
i rekoh: Hoćeš li, dob je kad se voli,
hoćeš li šetnju pod senkom drveća?

Brisala je stope kraj reke u travi:
kad po drugi puta zagleda se u me
u nestašnoj djevi misao se javi.
Oh, kako pevahu ptice u dnu šume!

Kako voda blago miluje obalu!
Ugledah, u trsci zelenoj i punoj,
devojčicu srećnu, divlju, ustreptalu,
s kosom u očima i s osmehom u njoj.

Prevod: Kolja Mićević

Barefoot

"Her shoes pulled off, her hair let down,
 she lay back under the leaning rushes, barefoot., barefoot.
I stopped on the path, as if possessed, and said:
 Would you like to walk with me into the fields?d

"She turned to me, supremely calm
as beauty in its triumph, and I said:
If you would like-it is the time of year for lovers –
we could walk under the trees. Would you like that?

"She wiped her feet on the grass bank,
looking a second time in my face,
and frowning, pretending to be undecided.
Oh! how the birds sang in the deep woods!

"The stream caressing its banks! And I watched her
step through the tall grass rushes to meet me,
A young farmwoman, shy, and fierce, her hair
in her eyes, her cracked lips open, laughing."

Translated by Brooks Haxton
 

2013. április 23., kedd

Victor Hugo Nuits de juin – Júniusi éjszakák – Junske noći – June nights



Victor Hugo
Besançon, 26. octobre 1790 – Paris, 22. may 1885



Illustration: Caroline Tosi

Nuits de juin

L'été, lorsque le jour a fui, de fleurs couverte
La plaine verse au loin un parfum enivrant ;
Les yeux fermés, l'oreille aux rumeurs entrouverte,
On ne dort qu'à demi d'un sommeil transparent.

Les astres sont plus purs, l'ombre paraît meilleure ;
Un vague demi-jour teint le dôme éternel ;
Et l'aube douce et pâle, en attendant son heure,
Semble toute la nuit errer au bas du ciel.

Júniusi éjszakák

Nyáron, mikor a nap leáldozik, s a rétek
bódító illata gyűrűzve tovaring,
hunyt szemmel, hallva mind halk neszeit az éjnek„
félig alszunk csupán, s áttetszők álmaink.

Tisztább a csillag, és enyhébb a lombok árnya,
gyöngyház fénnyel dereng az örök boltozat,
s a hajnal mintha csak jelenésére várva
ott bolyongna egész éjjel az ég alatt.

Fordította: Rónay György

Junske noći

Leti, čim dan mine, cvetna polja tako
Iz daljine miris opojni svoj liju,
Da u snu prozračnom mi lebdimo lako,
Uva skoro budnog, sklopljenih očiju.

Jasnije su zvezde, mrak blaži izgleda;
Polusvetlost večnim svodom je rasuta;
Da izgleda svu noć nežna zora bleda,
Čekajuć da grane, u dnu neba luta.

Prevod: Vladeta Košutić

June nights

In summer, when day is done, from the flower-covered
meadow in the distance pours an intoxicating scent.
With eyes shut, ears half-open to murmurs,
One could sleep only in a limpid slumber.

The stars are pure, the darkness appears better;
some sort of half-light tinges the eternal dome;
And the dawn, gentle and pale, biding its time,
Seems to wander all night at the foot of the heavens.

Translated by David K. Smythe
 
 




2013. április 22., hétfő

Victor Hugo Nos morts – Halottaink – Naši mrtvi




Victor Hugo
Besançon, 26. octobre 1790 – Paris, 22. may 1885


Victor Hugo: La mort De Gavroche

Nos morts

Ils gisent dans le champ terrible et solitaire.
Leur sang fait une mare affreuse sur la terre ;
Les vautours monstrueux fouillent leur ventre ouvert ;
Leurs corps farouches, froids, épars sur le pré vert,
Effroyables, tordus, noirs, ont toutes les formes
Que le tonnerre donne aux foudroyés énormes ;
Leur crâne est à la pierre aveugle ressemblant ;
La neige les modèle avec son linceul blanc ;
On dirait que leur main lugubre, âpre et crispée,
Tâche encor de chasser quelqu'un à coups d'épée ;
Ils n'ont pas de parole, ils n'ont pas de regard ;
Sur l'immobilité de leur sommeil hagard
Les nuits passent ; ils ont plus de chocs et de plaies
Que les suppliciés promenés sur des claies ;
Sous eux rampent le ver, la larve et la fourmi ;
Ils s'enfoncent déjà dans la terre à demi
Comme dans l'eau profonde un navire qui sombre ;
Leurs pâles os, couverts de pourriture et d'ombre,
Sont comme ceux auxquels Ézéchiel parlait ;
On voit partout sur eux l'affreux coup du boulet,
La balafre du sabre et le trou de la lance ;
Le vaste vent glacé souffle sur ce silence ;
Ils sont nus et sanglants sous le ciel pluvieux.

Ô morts pour mon pays, je suis votre envieux.

Halottaink

Félelmes, elhagyott mező a nyoszolyájuk.
Vérük iszonyatos tóba gyűlik alájuk,
keselyű tépi fel a testük belsejét;
kihűlt tetemeik, a füvön szerteszét,
torzak, szederjesek s ugyanoly rémitőek,
mintha villámcsapás sújtotta volna őket;
koponyájuk, akár egy süket kődarab;
szobrok a hó fehér szemfödele alatt;
a görcsbe merevült, elszáradt hullamarkok,
úgy tetszik, szívesen forgatnák még a kardot;
a nyelvük béna már, szemük kivájt üreg;
tétova álmaik dermedt tava felett
suhan az éjszaka; véresek, összetörtek,
mint kit gyalázatul ló farkához kötöttek;
nyüzsög rajtuk a sok hangya, pondró, bogár;
őket a föld öle félig elnyelte már,
akár a tengerár a süllyedő hajókat;
csontvázuk mészfehér, és napról napra korhad,
s Ezékiel szavát idézi föl nekünk;
vágott s szúrt sebeket láthat rajtuk szemünk,
a golyóroncsolás tátong legrémesebben;
dermesztő szél süvölt a dermedt, síri csendben;
csupasz tetemüket záporeső veri.

Irigylem sorsotok, hazám halottai. 

Fordította: Kálnoky László

Naši mrtvi

Leže na tom strašnom polju u tišini.
Krv njina po zemlji grdnu lokvu čini;
Grozni kopci njima kljuju drob rasuti;
Po zelenom polju ti mrtvaci kruti,
Iskrivljeni, crni, liče – o užasa! –
Na nemani silne, zgromljene, bez glasa;
Lobanje im nalik kamenju su belom
Koje zima glača svojim lednim velom;
A ruka zgrčena, tavna im i svela
Ko da još na nekog mač dignut bi htela;
Bez glasa i vida leže u samoći;
Nad mrtvim i divljim snom teku im noći;
I imaju više uboja i ranâ
No tela konjima na rep rastrzana;
Po njima nebrojeni gladni mrav je pao;
I tonu do pola već u zemlju, kao
Brod provaljen neki u tamne dubine;
Kosti su im pune truleži i tmine,
Vidi se svud zjapi trag ćuleta ljuti
I zarez od sablje što ih raspoluti;
Preko te tišine pusti vetar briše,
Krvave i nage njih ne žali više
Niko, samo nebo ledenim suzama.

Mrtvi zemlje moje, ja zavidim vama.

Prevod: Vladeta Košutić
 


2013. április 21., vasárnap

Victor Hugo Saison des semailles. Le soir – A vetés évszaka. Este – Doba setve. Veče




Victor Hugo
Besançon, 26. octobre 1790 – Paris, 22. may 1885



Le semeur au soleil couchant de Vincent Van Gogh

Saison des semailles. Le soir

C'est le moment crépusculaire.
J'admire, assis sous un portail,
Ce reste de jour dont s'éclaire
La dernière heure du travail.

Dans les terres, de nuit baignées,
Je contemple, ému, les haillons
D'un vieillard qui jette à poignées
La moisson future aux sillons.

Sa haute silhouette noire
Domine les profonds labours.
On sent à quel point il doit croire
A la fuite utile des jours.

Il marche dans la plaine immense,
Va, vient, lance la graine au loin,
Rouvre sa main, et recommence,
Et je médite, obscur témoin,

Pendant que, déployant ses voiles,
L'ombre, où se mêle une rumeur,
Semble élargir jusqu'aux étoiles
Le geste auguste du semeur.

A vetés évszaka. Este

Ez már az alkonyati óra.
Nézem a kapu küszöbén:
a végső munkafordulóra
hogy hull a végső, esti fény.

Az árnyék-mosta nagy mezőben
vén embert látok, rongy-ruhást,
barázda-hosszat hinti bőven
az eljövendő aratást.

Hatalmas, fekete alakja
a földeknek fölébe nő,
s a bizonyosság átitatja,
hogy hasznosan fut az idő.

Lép, lép a tág síkon keresztül,
nagy, széles ívben szór magot,
keze nyílik, majd újralendül –
titkos tanú, én hallgatok,

amíg az est, fátylát kibontva,
a felmorajló árnyon át
beleírja a csillagokba
a magvető mozdulatát.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes

Doba setve. Veče

Sedeći uz portal stari,
Divim se dok veče pada
Kraju dana što ozari
Poslednji trenutak rada.

Gledam s neba suton veje
A po polju starac neki
U podrtom ruhu, seje
Nove žetve plod daleki.

I kroz polje to ogromno
Gre sve dalje i širokom
Rukom baca seme pomno;
A ja nem ga pratim okom.

Dok svet ceo da umiri,
Tiha noć sve više jača,
I ko da do zvezda širi
Pokret divni tog sejača.

Prevod: Vladeta Košutić