Kőhalmi Ildikó 184. szútra – 184. sūtra

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

184. szútra a megrekedés szabdalt szalagok élezett végek elvásott fogak a szemüregben keserű zselé beljebb már semmi hangosan tóduló vér csönd vagy iszonyú zaj van aritmia légszomj elemi életfunkciók minden más kiékelve a rámpán korántsem egyensúlyhelyzet ez hát a hirtelen halál a kétségbeesés és összeomlás napja végzetes maga a vákuum teljes elsötétítés fekete lyukba zuhannak a tervek onnan se ki se az üresség szétáradása az idő egyáltalán nem rövidül ólmozott nappalok odakint eső állítólag nyár bárhonnan érkezik unott arcát mutatja érdekes eddig mindennek színe volt mikor lett tartalmatlan szürke és fakó a féltékenység legalább nem hivalkodik senki nem beszél ne is szóljon lőporos hordót a föld belsejébe ezermilliárd atomtöltet egyetlen szívben képtelenség és úgyse és mindegy és felesleges és az edény kiürítése legyen vége az önsokkolásnak rossz gondolatok bombatölcsérei mentén végzett mutatványoknak az egész artista világ egy kifeszített kötélen libeg csak annak félelmetes aki görcsösen féli a halált az indulat lenyugszik mint a nap ha zuhanni kell mély levegő ott lent a szabadulás vizei lesznek amikor elmúlik a harag a fájdalom és az önzés nyilvánvalóvá válik a lehetőség go beyond* a jelenségek üressége nincs ami jó és nincs ami nem ha van hát úgy ahogy az elmében megterem nem valóság nem képzet nincs vonzás nincs hiány nincs önvaló káprázat mindez csak érzet vakon gyötör de látóvá tesz a felismerés minden lélegzetvétellel könnyebb a létezés természetében lényeget látni önmagában minden csak az ami függetlenül a rásatírozott érzések valósnak vélt illúziójától gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá gaté gaté páragaté páraszamgaté bódhi szváhá

184. sūtra zapinjanje seckane vrpce izoštreni krajevi utrnuti zubi u očnoj šupljini gorak žele dalje unutra ništa glasno naviruća krv tišina je ili užasna galama aritmija manjak vazduha osnovne životne funkcije sve ostalo je prekriženo na rampi daleko je od stanja ravnoteže to je dakle nagla smrt dan očaja i propasti sam vakum je koban potpuno zamračenje planovi u crnu rupu padaju odatle nema kud rasprostranjivanje praznine vreme se uopšte ne skraćuje dani su olovo teški vani kiša pada navodno je leto bilo od kud stiže otužno lice pokazuje interesantno do sada sve je svoju boju imao odkad pust postao siv je i bezbojan ljubomora se makar ne razmeće niko ne govori neka se i ne oglasi bure sa barutom u sredinu zemlje milijarda atomskih naboja u jednom jedinom srcu besmislica je i onako ne i svejedno je i suvišno je i praznjenje suda neka bude kraj vlastitom šokiranju uz bombe rđavih misli izvršenim predstavama čitav svet kao artisti na nekoj razapetoj žici balansira samo onom je zastrašujuće ko se od smrti užasava uzbuđenje ako pasti treba poput sunca u zalasku se stiša dubok uzdah tamo dole su vode oslobađanja kad ljutnja bol samoljublje prolaze mogućnosti jasne postanu go beyond* praznina pojava nema dobrog i rđavog ako nešto ima takav je kako se u umu razvija nije stvarnost nije utvara ne postoji privlačnost nema manjka samosvesti sve je to opsena samo je osećaj što slepo mrcvari ali prepoznavanje vraća vid sa svakim udisajem bitisanje postane lakši videvši u prirodi suštinu sam u sebi sve je samo to što je neovisno od iluzije nakalemljenih osećaja shvaćanja stvarnosti gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā gatē gatē pāragatē pārasamgatē bodhi svāhā Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://comitatusfolyoirat.blogspot.gr/2013/02/kohalmi-ildiko-versei-envilaglotusz.html

*

Kőhalmi Ildikó Gyertya vagyok – Sveće sam

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Gyertya vagyok Gyertya vagyok. Ha elégek, viasztengerré enyészek. Hajó vagyok viaszvízen; vitorlámon arcod viszem. Arcod vagyok, ha meguntam, hogy a saját tükröm bújjam. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki keresgél a sötétben, sötétséggel mint vesződjek, gyertyául kihez szegődjek?

Sveće sam Sveće sam. Ako izgorim u more voska se pretvorim. Lađa sam na tečnom vosku; tvoje lice nosim na jarbolu. Tvoje lice sam, ako zamara, pa u vlastitom ogledalu moje lice me promatra. Ogledalce moje, ogledalce moje, reci mi u mraku ko šta traži, šta mi briga ako je i mrak, kao sveće kome da dam sjaj? Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.netversfeszt.hu/2009/varoterem2009/_koltok/kohalmi.htm

 



Kőhalmi Ildikó Ha meghalsz is – Ako i umreš

Kőhalmi Ildikó Miskolc, 1967. július 9. –

Ha meghalsz is (J. A.-nak) Mint marék kavics vicsorgó napok erős szorításban vére serken a kőnek egyél meg és majd megtudom milyen te lenni hol kapcsolódik a külvárosi botorkálás éhező holnaptalanja kavicsos kezemhez tisztesség bármerről előre és csak oda anyánk méhe fáj azóta is tied nem tudja kedvesem téged olvas enyém csak azt hová mi végre tartok kavicsos kezemmel szerelmeink már ért papírra írva öregebb vagyok de nem reménytelen vasajtókon túlról izzani kezd a reggel véreres nap-mandalára meditált új világ és tudom mondanád kavicsok a tóba gyémántsziklákat tartani rágyökerezni körmeimmel ha a ragyogás látni se enged nem kell forró sínek közt őgyelegni csak tartani azt az egyet ha meghalsz is végül.

Ako i umreš (A. J.-u) Poput šake belutka u stisci škrgutom punih dana iz kamena krv poteče pojedi me i saznaću kako je kad sam ti gde se lutanje izgladnelog bezdana na periferiji na moju belutkom punu ruku veže čast bilo od kud samo napred i tamo maternica naše majke od onda boli tvoja dragane moj to ne zna tebe čita moja samo to belutkom u ruci zbog čega kuda krećem naše ljubavi su već na sazreli zapisane starija sam ali se nadam iza čeličnih vrata usijaće se jutro na žilama punoj mandali zamišljen novi svet i znam rekao bi u jezero sa belucima stene od briljanta držati sa noktima čvrsto obaviti ako blistanje ne da ni da gledam među usijanim tračnicama ne treba skitati samo to jedno držati ako na kraju i umreš. Prevod: Fehér Illés