Király Farkas
Kolozsvár, 1971. május 7. –
|
Álmod, ha láthatom
Az utolsó mozgó én magam voltam.
A világ molekuláiban,
azoknak atomjai körül
még keringenek az elektronok,
különben összeroppanna a mindenség –
de nem, nem történik,
láthatóan és egyelőre nem.
Egy másodperc töredéke ez –
vagy végtelen idő.
Láthatom az álmod.
Igaz, csak színeit és ritmusát.
Ahogyan váltja egymást
a pörgő napraforgók aranya
s a hömpölygő füzek zöldje.
Ahogy a búzatáblák az égbe emelkednek,
és szőkeségük találkozik
a tengerszemkékséggel.
Madártollak fehérje és feketéje
táncol mozdulatlanul,
sápadt csigaház és sötét szarvasbogár
találkozik holtak és elevenek mérkőzésében.
Másodperc töredéke ez,
amikor –
|
Tvoj san, ako mogu da
vidim
Poslednji koji se kretao ja sam sam bio.
U molekulama sveta,
oko njihovih jezgara
još kruže elektroni,
inače svemir bi se srušio –
ali ne, ne desi se,
očigledno i za sada ne.
To je delić jedne sekunde –
ili beskrajno vreme.
Mogu da vidim tvoj san.
Istina je, samo njegove boje i ritam.
Kako se menjaju
zlato suncokreta što se mota
i zeleno vrbe što se kotrlja.
Kako pšenična polja do neba se dižu
i njihova blondina
sa plavo planinskog jezerca se susreće.
Belo i crno ptičjih perja
nepomično pleše,
bleda puževa kuća i taman jelenak
se susreće na utakmici mrtvih i živih.
Delić sekunde je to,
kad –
Prevod: Fehér Illés
|
Forrás:
https://www.helikon.ro/bejegyzesek/almod-ha-lathatom-versek
