Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –
Očevi i djeca
Otac Aleksin bio je učesnik rata u
kojem smo se svi učili da gubimo i odumiremo... Danas je konačno umro.
Osim plakata bez slike na nekoliko direka u glavnoj ulici
grada B. niko više njegovu smrt nije zabilježio... A grad B. je negdje na Balkanu, polu orijentalno,
polu evropske da nekažem austrijske arhitekture. Kao
i svaki grad na ovoj vjetrometini:
(ne)tipičan (ne)karakterističan i (ne)samosvojan... Ljudi su baš tu u
gradu B. bili nalik na grad. Mada se to sa ljudima ne može baš tako
uopštavati... Zašto je otac Aleksin danas konačno umro? Kao da neko može
umrijeti nekonačno onako na pola ili četvrt... Ono malo smrti,
tek dovoljno za početak, a da proces umiranja traje dugo koliko ga
početak odredi. Početi umirati lagano, dugo, a onda odjednom konačno. Baš
začudno..!
Otac
Teodorin, bio je aktivista antiratnog pokreta. Danas je umro. Mediji su uredno
javili o smrti "Redovnog čovjeka" baš onako kako dolikuje. U glavnoj ulici grada B. direci,
bandere bili su izljepljeni plakatama sa slikom oca Teodorinog. Predsjednik
države doletio je sa helikopterom poklonio se sačekao da govornici
završe govor i odleteo. Samo se čuo zvuk Helikoptera daleko iza oblaka u pravcu
glavnoga grada. Grad B. je bio malena provincija bez nekog velikog istorijskog
značenja. Reklo bi se gradić bez imena i porijekla.
Otac Aleksin je volio muziku. Prije
smrti uredno je posložio Betovena, Vagnera, Čajkovskog i
zavještao Aleksi da kod odra pusti muziku i da traje dok je god na odru.
Otac Teodorin nije volio
muziku. Prije smrti uredno je posložio priznanja, odlikovanja i zaveštao
Teodori da ih stavi pored njega i da tu budu dok je god na odru.
Otac Aleksin je bio pisac onako malo iznad prosjeka kako bi govorio
za sebe a nikada nije izbjegavao da naglasi da se divno osjeća dok piše i taj
stvaralački naboj mu je prijao. Prijao mu je sam
čin pisanja i boravak za kompjuterom. Kucanje po tastaturi mu je
prijalo da se izlije, zaboravi rat, slike koje se godinama od rata
vuku za njim od kada je počeo da polako umire. Otac Aleksin je bio veoma kritičan prema sebi i prema onima koji su sudili
o njemu i njegovom književnom radu.
Otac Teodorin je bio
biznismen daleko iznad prosjeka kako bi govorio za sebe i nikako nije
izbjegavao da naglasi da se divno osjeća dok sklapa poslove, vara
ljude i to bi mu uvijek prijalo. Prijalo bi mu svako sklapanje poslovnih
aranžmana, to nadmudrivanje i pobjeda u njegovu korist. Poslovno varanje ili
kako bi on govorio varakanje prijalo mu je i
pomoću varanja, zaboravljao je i svoje porijeklo i još mnogo toga što je u svom
životu učinio drugima a za šta bi ga kao redovnog čovjeka
trebalo gristi savjest. Otac Teodorin je bio veoma nekritičan prema sebi
i nepravedan prema onima koji su sudili o njegovom poslu.
U prvoj od ulaznih vrata prostoriji kapele bila je tišina i kao iz
daleka se čulo Teodorino jecanje ... U drugoj od ulaznih vrata prostoriji
kapele čula se lagana muzika (Betoven ili Vagner) kao iz
daleka, Aleksin povremeni uzdah i tišina. Napolju su ljudi pušili i
pili ponuđenu rakiju. Kažu, valja se za dušu.
U jedno doba niko nije gledao u mrtve. Sve su
oči bivale uprte u predsjednika koji je prekrštenih ruku kao na sceni
ili u filmu stajao podalje od kapele stideći se od postupaka svojih
podanika koji su mu prilazili i prilazili, dodvoravajući se i
prikazujući, ovjeravajući pripadnost partiji na čijem je čelu ON bio.
Jedino
djeca i očevi nijesu iz opravdanih razloga mogli prići svom predsjedniku.
Aleksi nije bilo žao te nemoći svojega oca. Teodora je osjetila
potrebu da priđe ali nije mogla
ostaviti usamljen odar i oca upokojenog
na njemu. Poslala mu je blagim pogledom izvinjenje i to sasvim
slučajno u nekom od tužnih mimopogleda.
Nekrolozi su
prilika da se po nešto malo kaže o pokojniku a mnogo o onome ko
je uzeo za pravo da sudi o drugome.
Aleksin otac je tražio sahranu sa muzikom ali bez
govora.
Teodorin otac je tražio sahranu sa
sveštenicima i sa govorima.
Volja pokojnika se mora poštovati... Narod
se uspinjao da čuje govornike koji su se utrkivali
u nadgornjavanju i hvali, što sebe a što Teodorinog oca.
Niko se nije upinjao da čuje muziku koja je lagano pratila do
grobljanske rake Aleksinog oca. Jedan se čovjek, negdje skrajnut od
svih, čudio zašto Deveta simfonija Betovenova ne počinje sa Molom nego sa
Durom... Istom nije bio siguran u to da li je Mol ili Dur. Na njega niko nije
obraćao pažnju.
Svi su se upinjali da čuju lelek koji je pratio do grobljanske rake
Teodorinog oca. Jedan se čovjek negdje skrajnut od svih, čudio zašto lelekač ne
počinje nabrajanje od rođenja nego od smrti... Istom nije bio siguran u to
da li je pokojnik bio predsjednik mjesnog nogometnog kluba ili ne.
I onako se klub godinama takmičio u podsavezu.
Na njega niko nije obraćao pažnju.
Što ne dovrši život, dovrše grobljanski radnici... Kao kod Hamletovih grobara,
onako lagano uz pjesmu:
"Čija je ovo glava"
Izvor: autor
Apák és utódok
Aleksz apja részt vett abban a
háborúban, melyben mindannyin megtanultunk veszíteni és meghalni... Ma
végérvényesen meghalt. A néhány hirdetőoszlopra kitűzött, fénykép nélüli
gyászjelentésen kívül B. városban halálhírét senki sem jegyezte... B. város valahol
a Balkánon van, építészete részben keleti, részben európai, hogy ne említsem,
osztrák. Mint ezen a veszélyes tájon minden más város: (nem) jellegzetes, (nem)
egyedi, (nem) különleges... Pont ebben a B. városban az emberek városiasak
voltak. Bár, ha emberekről van szó, általánosítani éppen nem lehet... Aleksz apja
ma meghalt, miért a végérvényesen? Mintha valaki csak félig, vagy részben halhatna
meg... Az a kis halál éppen a kezdethez elég, a halál folyamata pedig addig
tart, ameddig a kezdet meghatározza. Könnyedén elkezdeni, hosszan, majd
egyszerre végérvényesen meghalni. Tényleg különös...!
Teodora apja a háborúellenes
mozgalom tagja volt. Ma halt meg. A médiumok, ahogy illik, mint “Megbecsült
ember” haláláról emlékeztek meg. B. város főutcáján a hirdetőoszlopok
és a villanypóznák Teodora apjának fényképes gyászjelentésével voltak tele. Az
államfő helikpterrel érkezett, fejet hajtott, meghallgatta a beszédeket és
elszállt. Csak a Helikopter zúgása hallatszott a felhők mögül, a főváros
irányából. B. kis vidéki város, különösebb történelmi jelentősége nincs.
Mondhatni név és eredet nélküli város.
Aleksz apja szerette a zenét.
Halála előtt Beethoven, Wagner, Csajkovszkij lemezeit gondosan egymás mellé
tette és Aleksz lelkére kötötte, míg a ravatalon fekszik, szóljon a zene.
Teodora apja nem szerette a zenét. Halála
előtt elismeréseit, kitüntetéseit rendezdte és Teodora lelkére kötötte, a
ravatalon mellette legyenek.
Aleksz apja író volt, ahogy magát
emlegette, valamivel az átlagon felüli és mindig kihangsúlyozta, írás közben,
míg az alkotás szelleme hevíti, kifejezetten jól érzi magát. Kedvelte magát az
írást, a computer melletti időtöltést. Kedvelte a billentyűzeten a pötyögést, lassú
halála kezdete óta kiönthette lelkét, elfeledtette vele a háborút, a háborúból
visszamaradt emlékeket. Aleksz apja önmagához, valamint az őt és műveit
értékelő emberekhez szigorú volt.
Teodora apja, ahogy magát jellemezte,
magasan átlag feletti üzletember volt és
sosem tagadta, inkább kihangsúlyozta, üzletkötéskor, ha sikerül átverni az
ügyfelet, kifejezetten jól érzi magát. Szerette a szerződéskötést, magát az
alkudozást és győzelmét. Szerette az átejtést, ahogy ő fogalmazott az átejtésfélét,
átejtéssel feledtette származását és sok minden egyéb tettét, amiért mint becsületes
embert furdalhatná a lelkiismeret. Teodora apja önmagához kifejezetten elnéző
volt és igazságtalan az őt és tetteit bírálók iránt.
A kápolna első bejáratánál csend
volt és mintha messziről Teodora zokogása hallatszott volna... A második
bejáratnál mintha messziről csendes zene (Beethoven vagy Wagner), Aleksz időnkénti
sóhaja hallatszott és csend. Kinn az emberek cigarettáztak, a felkínált pálinkát
iszogatták. Mondták, a lelkek üdvösségéért.
Egy pillanatra megfeledkeztek a
halottakról. Az államfőre tekintettek aki, mint egy pódiumon vagy filmben,
összefont karokkal a kápolnától kissé távolabb állt. Allatvalói miatt
szégyenkezett, akik, párthűségüket bizonygatva, melynek élén Ő
áll, külön-külön alázatosan köszöntötték.
Elnöküket, jogosan, csak az
utódok és az apák nem üdvözölték. Aleksz, apja tehetetlensége miatt, nem
bánkódott. Teodora szerette volna köszönteni, de képtelen volt a ravatalon
fekvő halottat magára hagyni. Véletlenül, a szomorú tekintetek
kereszteződésekor, meleg tekintetével kért bocsánatot.
A gyászbeszéd alkalmas arra, hogy
szóljon valami keveset a halottról és sokat a mások felett ítélkezőről.
Aleksz apja zenekísérettel,
beszéd nélküli temetést kért.
Teodora apja pappal, beszédekkel
tarkított temetést kért.
A halott kívánságát tiszteletben
kell tartani... A jelenlévők mindenképpen hallani akarták az ékesszólásban
vetélkedő, hol magukat, hol Teodora apját dícsérő szónokokat.
Senki sem figyelt az Alekszin
apját sírgödörig kísérő halk zenére. A tömegből kiváló egy valaki csodálkozott
csak, hogy Beethoven Kilencedik szinfóniája Mol helyett miért nem Dur-ban
kezdődik... De nem volt biztos abban, Mol vagy Dur. Rá senki sem figyelt.
Mindeki arra törekedett, hogy a
Teodora apját sírgödörig kísérő elsiratót hallja. A tömegből kiváló valaki
csodálkozott, az elsirató a felsorolást miért a halál pillanatával és nem a
születéssel kezdi... Ugyanez nem volt biztos abban, hogy a halott volt-e a
helyi labdarúgóklub elnöke vagy nem. Egyébként nem fontos, a klub alacsony
osztályban versenyzett. Senkit sem érdekelt.
Amit az élet nem fejezett be, megtették
a sírásók... Mint Hamlet sírásói, csak úgy, könnyed zene kíséretében:
“Kié ez a fej”
