Mórotz Krisztina Elválás – Rastanak

 

Mórotz Krisztina 1968. november 4. –

Elválás Eres kezekkel simogattál. Izületes ujjaid eldeformálódtak a munkától. Akkor jó a tészta, ha elválik az edény falától, mutattad a titkot továbbadók arckifejezésével, ám csak a szemedben bujkáló mosolyra tudtam figyelni. Kecses mozdulattal vitted fel a kézkrémet, ahogy cseléd korodban eltanultad a zongora- művésznőtől. Az utolsó tésztát egy keddi napon gyúrtad. Kifehéredett bütykeidre koncentráltam, hátha így el tudom terelni gondolataimat a pupilládban kigyúlt mécsesekről. Hiábavaló igyekezet volt. Épp akkor váltál el az edény falától.

Rastanak   Žilavim rukama si me milovala. Prsti su ti zbog teškog rada deformisani. Testo je dobro ako se od zida posude odvaja, pokazala si izrazom lica onih koji tajnu odaju, ali samo sam ti u očima skriven osmeh primetila. Kremu za ruke elegantnim pokretom nanela kako si još kao služavka od umetnice učila. Zadnje testo jednog utorka si mesila. Tvoje blede, čvornate ruke promatrala, možda na taj način misli u tvojim očima upaljenih uljanica mogu oterati. Uzaludna revnost je bila. Baš si se od zida posude tad odvojila.   Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=40545

Mórotz Krisztina Egyezzünk ki döntetlenben – Neka bude nerešeno

Mórotz Krisztina 1968. november 4. –

Egyezzünk ki döntetlenben 

Nyírfalvi Károlynak, odaátra.

Kimentem a rétre, keltikét festeni,
a patakból hoztam vizet a keltike
lilás és fehér színéhez, de megláttam
a pettyegetett tüdőfüvet, és a gólyahír
sárgáját, a víz jó lesz azokhoz is.      
Olyan nagy a csönd. Szeretted volna ezt
a csendet, a kavicsokat a folyó partja mellett.
Az egyikre ráírtam a neved kezdőbetűit. 
Most először értettem meg, hogy elmentél. 
Látod a fű is milyen zöld. Épp ilyennek
akarta, aki festette. Társa vagyok a nagy
névtelennek, ülök, festek, mosolygok és ki
merem mondani, hogy nem akarok gondolni
rád, de mégis itt vagy mellettem, itt vagy 
és emlékeztetsz, hogy megígértem, írok rólad.
Igen, felelem. Írok az életről, írok a kavicsaidról,
a komlóról, amivel annyit küszködtél, hogy végül
a komló azt mondta,  egyezzünk ki döntetlenben. 
És te nagylelkűen azt válaszoltad: rendben. 

Forrás: a szerző

Neka bude nerešeno

Karolju Njirfalviju, tamo negde

Krenula sam na livadu oslikati mlađiku,

da stvorim lila i belu boju mlađike

vodu sa potoka donela, ali sam ugledala

lekovitu medoniku i žutu kaljužnicu,

ta voda i njihove boje stvara.

Tišina je tako duboka. Voleo bi tu

tišinu i belutke ne obali potoka.

Na jedan sam tvoje inicijale napisala.

Da si otišao sad sam prvi put shvatila.

Vidiš i trava je zelena. Taj ko ju je slikao

baš takvoj je zamislio. Družica sam

velikom bezimenom, sedim, slikam, brbljam i

hrabro izjavljujem, ne želim na tebe misliti,

ipak tu pored mene si, tu si

i podsećaš me, obećala sam, pisaću o tebi.

Da. Pišem o životu, o tvojim belutcima,

o hmelju čime si se toliko mučio da je na kraju

hmelj izjavio, neka bude nerešeno.

U redu - rekao si velikodušno.

Prevod: Fehér Illés