Petar Matović Užice
12. jul 1978. –
|
Kao Gang
Potrebno je
malo dosade
kako bi osetio stvari. Recimo: avgust, sediš na obodu kreveta u kamenoj mediteranskoj kući, u prijatnom frižideru. Memla se širi iz lepe uspomene. Zuji sve oko makija i grlića mastike. Ne znaš šta ćeš sa leđima pognutim, rukama na kolenima, sa bradom - divljinom koja niče, i ne staje. Stala je jedino kiša, još u aprilu, i zmije se lome poput krtih stena. To je izvan, a suvi vazduh (pusti san bronhija) ne prodire bez pustinjskog peska. Radijske vesti baritoni čitaju pogrebno da bi znao šta je neizlaz, melanholija srasla poput tumora. Kad zatvoriš oči ukloniš se odavde i vidiš teče kredit, kao Gang. A kako?!, kad nema više nikakvih snegova da se otope. |
Mint a Gangesz
Hogy
ráérezzél a létre, némi
unalomra
van szükséged. Mondjuk:
augusztusban,
tengerparti
kőházban
az ágy szélén,
kellemes
hűtőben ülsz. Nyirok
árad a
kedves emlékből. A bokros
és masztika körül minden zsong.
Görnyedt hátaddal, kezeddel a térdeden
nem is tudod, mit tegyél, na és szakáladdal
– a sarjadó,
meg nem álló rengeteggel.
Egyedül
az eső állt el, még áprilisban,
a
kígyók is törékeny sziklákként
törnek.
Ez kinn van, de a száraz levegő
(a
hörgők csupasz álma) a puszta homokja
nélkül
nem roncsol. A rádióhíreket
gyászoshangú
baritonok mondják, hogy tudd
mi a kilátástalan, daganatként nőtt hozzád
a
keserűség. Ha szemed becsukva
innen
eltávolodsz, láthatod, árad
a kölcsön, akár a Gangesz.
Hogyan?!, hisz
többé
hó sehol,
ami
olvadna.
Fordította: Fehér
Illés
|
