Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mićković Saša. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mićković Saša. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 21., kedd

Saša Mićković Нешто о љубави – Valamit a szerelemről


Saša Mićković Špital 23. 07. 1980. –

Нешто о љубави

Ти у мојој поезији живиш ванвремено, тајно и тихо. Завечио сам љубав према теби кроз гласове и слова. Док си ти спавала ја сам снежне планинске врхове њихо, јурио ветрове и олујине од твоје куће и сигурног крова. Обасипао сам те речима као латицама црвен-руже, не желећи да твој сан о срећи икада пресахне. Лепоту жене често људи-вукови окруже, а само сам желео да ти љубав танане мирисе удахне. У мојим песмама си бистроока с Олимпа муза, немерљиве лепоте, кристалног ума и даха. Спашавао сам те од злосанице, туговања и суза, знајући да сам наспрам тебе сићушна шака праха. Сви јунаци света су зазидани у сопствену камену Троју. Ја узидах себе у Песму, због твоје слободе. Отргао сам те од урок-погледа безвиду и неспокоју, а мене у мојој Троји може и врх мача да прободе. Све Пенелопе на планети потајно самују, зато и покушах да те цветом песме излечим. Можда у мени још увек понеке жеље тамнују. Често као Икар пред својим амбисом и ја клечим. Поклањам ти сопствене мисли, осећаје и наде. Нетрулежне ствари једино годе твојој души. Ослушни барем, испевао сам твом бићу безбројне баладе. У амбис вечности сад може ум да ми се уруши. Када те питају о пролазности живљења, мирне душе можеш рећи да си у песми вечна, јер ти си постала сјајкасти дијамант дивљења, префињена мелодија, баш као симфонија течна. На крају, кад се лирика у мени загаси, осванућу у далекој плавети атмосфере. Не плачи, јер ти знаш ко си, шта си и да си. С лица избриши сузе, нек` образе и снопатице мој дах ти завек спере!

Valamit a szerelemről

Időn túl, titokban, csendesen élsz költészetemben. Hangokkal és betűkkel esküdtem szerelmedre. Míg aludtál, havas bérceket lovagoltam, házadtól, a biztos fedél elől szeleket, viharokat kergettem. Kifejezéseimmel, vörösrózsa szirmokkal halmoztalak el, hogy álmod a boldogságról el ne illanjon. Sokszor ember-farkasok övezik a női szépséget, én csak annyit akartam, érezzed a szerelem bódító illatát. Verseimben a múzsák Olimposzáról te vagy az értelmes, derült tekintetű, mérhetetlen szépség. Tudva, hozzád mérten csak maroknyi por vagyok, mentettelek a rossz álmok, üröm és könnyek birodalmából. A hősök saját kőből épített Trója várukba építettek. Én, szabadságodért, önmagamat Versbe építettem. Kiszakítottalak a  szorongás és vakság elátkozott tekintetéből, engem meg Trójámban a kard is átszúrhat. Titokban magányosak e bolygón élő Penelopék, ezért próbáltalak versvirágommal gyógyítani. Talán bennem még mindig egy-egy kívánság fogságban van. Mint Ikarosz, én is szakadékom előtt térdelek. Gondolataimat, érzéseimet, a reményt, neked ajándékozom. Lelkednek csak a romlatlanság kedves. Legalább hallgasd meg, számtalan balladát neked énekeltem. Értelmem most nyugodtan zuhanhat az öröklét szakadékába. Ha a múlandóságról faggatnak, bátran kijelentheted, az alkotásban időtlen vagy, mert a csodálat gyémántja lettél, magasztos szimfónia, gyengéd dallam. És ha eljő a vég, ha elcsitul bennem a poézis, a végtelen kék légben ébredek. Ne sírj, mert te tudod, ki vagy, mi vagy és vagy. Töröld le orcádról a könnyeket, adassék meg, arcodat és álmaidat leheletem mindörökre mossa le!

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2016. november 17., csütörtök

Saša Mićković Umreti uz osmeh – Mosolyogva meghalni


Képtalálat a következőre: „sasa mickovic”

Saša Mićković Špital 23. 07. 1980. –

Umreti uz osmeh

I

Treba umreti mirno, bez glasa, jeze, plača,
tiho, spokojno, nežno, prepustiti se trenu.
Čovečju dušu kosmos i sjaj zvezda izglača,
dok vreme tajnovito s očiju skida mrenu!      
Jedino duša bistra zemni pogrom nadjača,
jer Bog je svetlodašni neguje umivenu!

Kreacija smo koja u ciklusu se kreće,
bili smo voda, zemlja, ljudi, bosiok, cveće!

II

Treba umreti blago, sa osmehom svilenim,
niz lice koje modro prepušta se snu strasno,
i lebdeti lakoćom krilima oblivenim,
andjelskim  zlatoprašjem... Pevati, pevat glasno!    
Bez straha i teskobe, vrememom razlivenim,
lutajmo vasionom, himničnim kretom časno!    
  
Bez suza, o, bez suza, uz osmeh modrog lica,
nek' mre se u tišini, uz cvrkut Eden ptica!

Pariz, 23.08.2015.



Mosolyogva meghalni

I
                                                                
Elmúlni nyugodtan, borzongás, sírás nélkül kell,
csendesen, szelíden a pillanatba elveszni.
Az űr és csillagok fénye simítja lelkünket,
míg az idő titokban szemünkről a fátyolt leveszi!
Az üldözést túlharsogni csak tiszta lélekkel lehet
mert a fenséges Isten a tisztákat dédelgeti.

Szakaszokban menetelő alkotások vagyunk,
víz, föld, emberek, bazsalikom, virágok voltunk!

II

Lágyan kell meghalni, arcunkon selymes mosollyal
mely az álomba kéken, epedve merül, süppedni
és angyali aranyporral behintett szárnyakkal
könnyedén lebegni... Teli torokkal énekelni!
Félelem, szorongás nélkül, könnyed mozdulatokkal
kell az éterben szétfolyó időben csellengeni!

Könny nélkül, ó, könny nélkül, a kék arc mosolyával,
távozzunk, csendben, édeni madarak dalával!

Párizs, 2015. 08. 23.

Fordította: Fehér Illés  


Umreti uz osmeh

I

Treba umreti mirno, bez glasa, jeze, plača,
tiho, spokojno, nežno, prepustiti se trenu.
Čovečju dušu kosmos i sjaj zvezda izglača,
dok vreme tajnovito s očiju skida mrenu!    
Jedino duša bistra zemni pogrom nadjača,
jer Bog je svetlodašni neguje umivenu!

Kreacija smo koja u ciklusu se kreće,
bili smo voda, zemlja, ljudi, bosiok, cveće!

II

Treba umreti blago, sa osmehom svilenim,
niz lice koje modro prepušta se snu strasno,
i lebdeti lakoćom krilima oblivenim,
andjelskim  zlatoprašjem... Pevati, pevat glasno!  
Bez straha i teskobe, vrememom razlivenim,
lutajmo vasionom, himničnim kretom časno!  

Bez suza, o, bez suza, uz osmeh modrog lica,
nek' mre se u tišini, uz cvrkut Eden ptica!

Pariz, 23. 08. 2015.

Mosolyogva meghalni

I
                                                                
Elmúlni nyugodtan, borzongás, sírás nélkül kell,
csendesen, szelíden a pillanatba elveszni.
Az űr és csillagok fénye simítja lelkünket,
míg az idő titokban szemünkről a fátyolt leveszi!
Az üldözést túlharsogni csak tiszta lélekkel lehet
mert a fenséges Isten a tisztákat dédelgeti.

Szakaszokban menetelő alkotások vagyunk,
víz, föld, emberek, bazsalikom, virágok voltunk!

II

Lágyan kell meghalni, arcunkon selymes mosollyal
mely az álomba kéken, epedve merül, süppedni
és angyali aranyporral behintett szárnyakkal
könnyedén lebegni... Teli torokkal énekelni!
Félelem, szorongás nélkül, könnyed mozdulatokkal
kell az éterben szétfolyó időben csellengeni!

Könny nélkül, ó, könny nélkül, a kék arc mosolyával,
távozzunk, csendben, édeni madarak dalával!

Párizs, 2015. 08. 23.

Fordította: Fehér Illés