Saša Mićković Umreti uz osmeh – Mosolyogva meghalni

Saša Mićković Špital 23. 07. 1980. –

Umreti uz osmeh

I

Treba umreti mirno, bez glasa, jeze, plača,

tiho, spokojno, nežno, prepustiti se trenu.

Čovečju dušu kosmos i sjaj zvezda izglača,

dok vreme tajnovito s očiju skida mrenu!      

Jedino duša bistra zemni pogrom nadjača,

jer Bog je svetlodašni neguje umivenu!

Kreacija smo koja u ciklusu se kreće,

bili smo voda, zemlja, ljudi, bosiok, cveće!

II

Treba umreti blago, sa osmehom svilenim,

niz lice koje modro prepušta se snu strasno,

i lebdeti lakoćom krilima oblivenim,

andjelskim  zlatoprašjem... Pevati, pevat glasno!    

Bez straha i teskobe, vrememom razlivenim,

lutajmo vasionom, himničnim kretom časno!    

  

Bez suza, o, bez suza, uz osmeh modrog lica,

nek' mre se u tišini, uz cvrkut Eden ptica!

Pariz, 23.08.2015.

Mosolyogva meghalni

I

                                                                

Elmúlni nyugodtan, borzongás, sírás nélkül kell,

csendesen, szelíden a pillanatba elveszni.

Az űr és csillagok fénye simítja lelkünket,

míg az idő titokban szemünkről a fátyolt leveszi!

Az üldözést túlharsogni csak tiszta lélekkel lehet

mert a fenséges Isten a tisztákat dédelgeti.

Szakaszokban menetelő alkotások vagyunk,

víz, föld, emberek, bazsalikom, virágok voltunk!

II

Lágyan kell meghalni, arcunkon selymes mosollyal

mely az álomba kéken, epedve merül, süppedni

és angyali aranyporral behintett szárnyakkal

könnyedén lebegni... Teli torokkal énekelni!

Félelem, szorongás nélkül, könnyed mozdulatokkal

kell az éterben szétfolyó időben csellengeni!

Könny nélkül, ó, könny nélkül, a kék arc mosolyával,

távozzunk, csendben, édeni madarak dalával!

Párizs, 2015. 08. 23.

Fordította: Fehér Illés  

Izvor: http://antologija.weebly.com/sascarona-mi263kovi263.htm

Umreti uz osmeh I Treba umreti mirno, bez glasa, jeze, plača, tiho, spokojno, nežno, prepustiti se trenu. Čovečju dušu kosmos i sjaj zvezda izglača, dok vreme tajnovito s očiju skida mrenu!     Jedino duša bistra zemni pogrom nadjača, jer Bog je svetlodašni neguje umivenu! Kreacija smo koja u ciklusu se kreće, bili smo voda, zemlja, ljudi, bosiok, cveće! II Treba umreti blago, sa osmehom svilenim, niz lice koje modro prepušta se snu strasno, i lebdeti lakoćom krilima oblivenim, andjelskim  zlatoprašjem... Pevati, pevat glasno!   Bez straha i teskobe, vrememom razlivenim, lutajmo vasionom, himničnim kretom časno!   Bez suza, o, bez suza, uz osmeh modrog lica, nek' mre se u tišini, uz cvrkut Eden ptica! Pariz, 23. 08. 2015.

Mosolyogva meghalni I                                                                  Elmúlni nyugodtan, borzongás, sírás nélkül kell, csendesen, szelíden a pillanatba elveszni. Az űr és csillagok fénye simítja lelkünket, míg az idő titokban szemünkről a fátyolt leveszi! Az üldözést túlharsogni csak tiszta lélekkel lehet mert a fenséges Isten a tisztákat dédelgeti. Szakaszokban menetelő alkotások vagyunk, víz, föld, emberek, bazsalikom, virágok voltunk! II Lágyan kell meghalni, arcunkon selymes mosollyal mely az álomba kéken, epedve merül, süppedni és angyali aranyporral behintett szárnyakkal könnyedén lebegni... Teli torokkal énekelni! Félelem, szorongás nélkül, könnyed mozdulatokkal kell az éterben szétfolyó időben csellengeni! Könny nélkül, ó, könny nélkül, a kék arc mosolyával, távozzunk, csendben, édeni madarak dalával! Párizs, 2015. 08. 23. Fordította: Fehér Illés