Snežana Minić Niš 22.
januar 1958. –
Erinije, furije i sl.
Za
R. L.
Danas, iz ove
lekovite daljine, možemo reći
Da smo bile nežne,
mlade i zaljubljene
Tada, kada smo iz
našeg nebeskog grada
Krenule u osvajanje
sveta
Da je naša ljubav
bila neograničena,
Odnosila se na sve
predmete, biljke i bića,
Na slikare, lopove,
trgovce, ubice, lutalice i druga bića,
Na škrabala, slična
nama
Uživale smo opijene
ljubavlju na najrazličitijim mestima
Opijene nepoznatim
gradovima
Hodajući
Dekartovom, Humboltovom,
Nepoznatom ulicom
do kraja i natrag
Danas sa manje više
vremenom obojenim licem,
Sa nevernim i manje
vernim muževima,
Zagledanim u prsa
devojaka,
Koje su kao mi
nekada,
Sa kćerima i
sinovima ili bez njih
Osećamo da smo
nešto negde
Propustile,
izgubile, u žurbi,
Nešto što nam samo
neodredjeno nedostaje
Ovoga časa, dok
ispijamo posle toliko godina
Sa drugaricom
crveni martini
Naše reči su pesme
sirena
Mada prolaznicima
ličimo na erinije, furije i slična bića
Jer se okreću i
čudno gledaju za nama.
Izvor: https://poetopolis.blogspot.com/2018/01/snezana-minic.html
Errinüszok, fúriák és
hasonlók
R. L.-hez
Ma, ebből az áldásos
távolságból, állíthatjuk,
Gyengédek, fiatalok,
szerelemesek voltunk,
Amikor földöntúli városunkból
Világmegváltó utunkra
indultunk
Végtelen szerelmünk
Minden tárgyra, növényre,
élőlényre,
Festőre, tolvajra, üzérre,
gyilkosra, vándorra és egyéb élőlényre,
Firkászra, hozzánk hasonlóra
vonatkozott
A legkülönbözőbb helyeket
szerelemittasan élveztük
Ismeretlen városokkal
megigézve
Jártunk Descartes, Humboldt
nyomán,
Véget nem érő ismeretlen
utcákon
Ma, többé-kevésbé idővel
árnyalt arccal,
Oldalunkon hűtlen és kevésbé
hűtlen férjekkel,
Nézve a fruskákat,
Akik olyanok, mint mi egykor
voltunk,
Lányainkkal, fiainkkal vagy
nélkülük,
Érezzük, valamit, valahol,
A rohanásban elmulasztottunk,
elveszítettünk,
Valamit, ami csak
meghatározatlanul hiányzik,
Jelen pillanatban, míg annyi
év után
Barátnőmmel vörös martinit
iszunk
Mondókánk szirén-dal,
Viszont a járókelők
errinüszokat, fúriákat és hasonló lényeket látnak,
Csodálkozva néznek utánunk.
Fordította: Fehér Illés
