Mirtse Zsuzsa (Žuža Mirče)
A csönd, ott, messze…
Vannak csöndek, messze, messze
elnyomja csöndem, mint a csikket,
füstölgő, zajos hangjukat.
Vannak még hangjaim, vannak, vannak.
Csöndem elnyomja a hangomat.
Zajosan keresnek, így sosem akadnak rám.
Csöndem csöndjük mellé már nem fért.
Rossz helyre horzsolódnak szavaink,
így szoktuk meg,
sebesre hallgatjuk egymást, miért.
Magad mögött zárj le majd mindent,
félbehagyott dolgod ne legyen.
Tiszta lepedő. Erre figyelj.
Az lesz az ágyad egyszer.
Ha lesz egyszer, és hol nem volt.
Már megint mesélünk, minek.
Voltak hangjaink? Nem is tudom.
Most csak csönd, csönd. Csönd.
De már a csönded,
az sem az én csöndem.
De már a csöndem,
az sem az én csöndem.
Tišina, tamo, daleko…
Postoje tišine, daleko, daleko
poput opuška zgnječi ih moja tišina,
njihove dimljive, glasne glasove.
Posedujem još glas, posedujem, posedujem,
Tišina mi potiskuje vlastiti glas.
Bučno me traže, mojom stazom tako nikad neće koračati.
Tišina mi nije pristala uz njihovu tišinu.
Naše reči se na krivom mestu sudaraju,
na to smo se navikli,
slušajući jedan drugog ranimo, zašto.
Iza sebe sve zatvori, ne ostavljaj
za sobom ništa nedovršeno.
Čista plahta. Pazi na to.
Jednom će ti to biti krevet.
Ako će biti jednom, i gde nije bio.
Opet pričamo, uzalud.
Jesmo li imali glasove? Ni sama ne znam.
Sad je samo tišina, tišina. Tišina.
Ali tvoja tišina
više nije moja tišina.
Ni vlastita tišina
više nije moja tišina.
Prevod: Fehér Illés
