Živorad Nedeljković Kraljevo 1959. –
|
Eho
Dospeli su i do nas brzi dani,
Ljeskaju se na truloj vodi,
Traju koliko i zaključci koje
Uobličimo, uvek govoreći drugom.
Ne o prelistavanju zebnje, i magli,
Probušenoj otvorima na telu.
Ljubičasti ili ružičasti, ne znam
Pouzdano, zalasci prizivaju negdašnju
Izdašnost i doskora priručne
Mogućnosti: sedeti sa prijateljima
I pričati o slikarstvu, žustro i ubeđeno,
Kako umeju samo očajnici i sišavši;
Ili otići u brda, u potragu za shvatljivim
Bojama. Bio sam sijaset puta deo zastora
Iza kojeg se stropoštava (baš tako!) kugla.
Neko drugi sad tamo korača,
Sreće šumara i lovočuvara, ustreptala srca
Govori da je prispeo bez namere
I asocijativnog nizanja u glavi. Uživa
U odbrojavanju i otkucajima damara.
Samoća još nije prestup, pravda se
Nehotični tragalac pred sumnjom
Zaštitnika i strogim otvorima dvocevke.
Otuda je vidljiva drugačija zavesa.
Ljudi nisu čak ni tačkice, kako se nesmotreno
Veli, kuće nalik su kockicama za zabavu.
Igra za bogove i decu. Učeni neznanac
Odmah bi shvatio suštinu, nanesenu
Da se dani, svi dani, zabašure u brazdi
Nedostupnoj izvoru: apstrakcija, puka
Apstrakcija, prozirnost premazana odjecima.
|
Ekhó
Hozzánk is
betoppantak a gyors napok,
Poshadt
vízen vibrálnak,
Tartósan,
akár az általunk fogalmazott,
Mindig
másoknak mondott határozatok.
Nem a
szorongásról, a ködről,
Az átszúrt
testnyílásokról.
A lila vagy
rózsaszín, biztosan
Nem tudom,
napnyugta egykori
Jólétet és újkori
kézenfekvő
Lehetőségeket
idéz: baráti körben
Heves, hiteles
vitát a festészetről,
Ahogy csak a
riadtak, letűntek tudnak;
Vagy a hegyekben felfogható színek
utáni
Kutatást. Számtalan függönyrész
voltam,
Mely mögött zuhan (pont így!) a
gömb.
Ott most
valaki más gyalogol,
Erdésszel, vadőrrel
találkozva remegve
Állítja,
alantas szándék, ellenséges
Gondolatok
nélkül érkezett. Élvezi
Az ütőér dobbanásait,
azokat számolja.
A magány még
nem jogsértés, szabadkozik
Az alkalmi
felderítő a csősz kételyei és
A szigorú
kétcsöves puska előtt.
Az eltérő
függöny innen látszik.
Még pont sem
az ember, ahogy könnyelműen
Állítják, a
házak meg játékkockák.
Istenek és
gyerekek játéka. A bölcs ismeretlen
Rögtön
megértené a felhalmozott lényeget,
A napok,
minden nap megközelíthetetlen
Eredetű
barázdába rejtett: absztrakció, sima
absztrakció, visszhanggal átfestett
áttetszőség.
Fordította: Fehér Illés
|
Izvor: In Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi
večeri poezije Bijelo Polje 2008.
