Duško Novaković Podgorica 25.
oktobar 1948. –
A gde su smrtovnice
Jedina kafana rasturena
Jedina prodavnica opljačkana
Lopovi su ždrali suhomesnate proizvode
Razbacivali se keksom i bombonama
A na podu su ostavili koliko hoćeš
Lokvastih fleka od isparene mokraće
I osušene suvarke izmeta
A zidove umazali šljivama-brisevima iz dupeta
Na jedinom seoskom trgu
Jedina česma izvaljena iz postolja
Jedini spomenik partizanima
Klati se naheren kao pijandura
To nisu kape na njima, ni zvezde petokrake
Već šest koščatih gladnih vrana cedi sa sebe crninu
A dve čavke je kraduckaju
Nijednog meštatina, ni grlo stoke, nikoga
Po dvorištima tišina naleže na usahlo cveće
Jedina nepolupana sijalica-kruška
Na jedinoj sačuvanoj banderi
Svetli, svetli iako je uveliko dan
I sunce mlako sija iznad nje i gomilice mrtve kokoške
Tačno je, sunce, kao vrhovna sijalica, sija nad svime
Što se kreće, ali sija, takođe, i iznad predmeta
Koji, kao takvi, u stanju mirovanja, nisu nikakvi doktori filozofije
Koji nas teraju na analitičke pristupe bitku, koji nas gnjave
Tezama, antitezama, zakljucima, grafikonskim i šematskim prikazima
U nastojanju da nam utuve u glavu, šta da nam utuve?
Valjda koliki je u nama, kao i u predmetima oko nas
Razmer ontološkog mraka, šta bi drugo moglo da bude nego to!
Jedina prodavnica opljačkana
Lopovi su ždrali suhomesnate proizvode
Razbacivali se keksom i bombonama
A na podu su ostavili koliko hoćeš
Lokvastih fleka od isparene mokraće
I osušene suvarke izmeta
A zidove umazali šljivama-brisevima iz dupeta
Na jedinom seoskom trgu
Jedina česma izvaljena iz postolja
Jedini spomenik partizanima
Klati se naheren kao pijandura
To nisu kape na njima, ni zvezde petokrake
Već šest koščatih gladnih vrana cedi sa sebe crninu
A dve čavke je kraduckaju
Nijednog meštatina, ni grlo stoke, nikoga
Po dvorištima tišina naleže na usahlo cveće
Jedina nepolupana sijalica-kruška
Na jedinoj sačuvanoj banderi
Svetli, svetli iako je uveliko dan
I sunce mlako sija iznad nje i gomilice mrtve kokoške
Tačno je, sunce, kao vrhovna sijalica, sija nad svime
Što se kreće, ali sija, takođe, i iznad predmeta
Koji, kao takvi, u stanju mirovanja, nisu nikakvi doktori filozofije
Koji nas teraju na analitičke pristupe bitku, koji nas gnjave
Tezama, antitezama, zakljucima, grafikonskim i šematskim prikazima
U nastojanju da nam utuve u glavu, šta da nam utuve?
Valjda koliki je u nama, kao i u predmetima oko nas
Razmer ontološkog mraka, šta bi drugo moglo da bude nego to!
És hol vannak a gyászjelentések
Az egyetlen kávéház szétdúlt
Az egyetlen üzlet kifosztott
A tolvajok füstölt hústermékeket habzsoltak
Keksszel és cukorkákkal dobálóztak
A földön elpárolgott vizeletből
Visszamaradt tócsaflekkek
És száraz ürülékmaradványok
A falakon üleperedetű szilvakenetek
A falu egyetlen kútja
Az egyetlen téren kidöntött
Az egyetlen partizánemlékmű
Talpazatán részegként imbolyog
Nem titovka*, sem ötágú csillag ami díszíti
Rajta hat csontos éhes varjú gyászt sajtol
magából
Két csóka meg csipeget
Helybelit, jószágot nem látni, sehol senki,
Az udvarokon az elszáradt virágokra csend
borul
Az egyetlen megmaradt villanypóznán
Az egyetlen ép villanykörte
Világít, világít, pedig fényes nappal van
És a nap is ragyog, felette és az élettelen
tyúkok sokasága felett
Igen, a nap főégőként, ami csak mozog,
Mindenek felett ragyog, a tárgyak felett is
Amelyek, mint olyanok, mozdulatlanok, nem
bölcsészek
Akik a lét magyarázatára kényszerítenek
bennünket,
Tételekkel, antitételekkel, döntésekkel,
grafikonokkal gyötörnek,
Hogy valamit a fejünkbe erőszkoljonak,
ugyan mit?
Talán a bennünk és a környező tárgyakon
uralkodó
Lételemi sötétség méretét, ezen kívül mi
más lehetne!
*titovka – A II. Világháborúban,
Jugoszláviában, Tito hadseregében harcoló önkéntesek, majd a Jugoszláv Katonaság különleges alakú, ötágú csillaggal díszített zöld sapkája.
Fordította:
Fehér Illés
