Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma – Nakraj šora

Petőfi Sándor 

(Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?)





Falu végén kurta kocsma

Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.

Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.

De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálódik a cimbalmos,
A legények kurjogatnak,
Szinte reng belé az ablak.

„Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen, mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifju babám!

Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!”

Bekopognak az ablakon:
„Ne zúgjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy.”

„Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
Húzd rá, cigány, csak azért is,
Ha mindjárt az ingemért is!”

Megint jőnek, kopogtatnak:
„Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édesanyám beteg.”

Feleletet egyik sem ad,
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének
S hazamennek a legények.

Nakraj šora

Nakraj šora čađava mehana,

Trska strši, glava nečešljana,

Posrnula od teškog pića,

To je kuća seoskih mladića.

Pomršina, celo selo spava,

Sa tornja ponoć otkucava,

A što kuca? Mari ko za sate!

Sati biju tek za prozanate.

A u krčmi „Kod zlatna bokala“

Razležu se glasi od cimbala;

Momčadija, šalaj, tera kera,

Krčmarica j΄ dobra – ne zamera.

„Amo vina, krčmarice plava,

Iz bureta na kom mačak spava!

Nek je staro ko moj čukumdeka,

A vatreno kao – tvoja kćerka!“

„Sviraj, Cigo, sviraj, razbibrigo,

Ima braca u kesi novaca,

Evo jedna, evo druga banka,

Igraću ti do belog danka.“

Al΄ ko kuca na prozorma tako:

„Zar vi, momci, ne znate polako!

Teraj goste, krčmarice plava,

Moj gospodin ne može da spava!“

„Bre, tornjaj se do stotinu vraga,

A gospodin nek ide bestraga!

Sviraj, Cigo, neće t΄ biti žao,

Ma ti sada i košulju dao!“

Opet neko kroz prozor se vajka:

„Bogom, braćo, bolna mi je majka,

Pa vas molim da se utišate,

Stišajte se, ako boga znate!“

Stade dreka, niko s΄ ne odaziva,

Zaćutala momčadija živa,

Iskapiše, ne iskaše više,

Razlaze se kući šapućući.

                         Preveo: Jovan Jovanović Zmaj

Izvor: Odabrana dela J. J. Zmaja, Knjig X

           Matica Srpska . Novi Sad, str. 110 – 111.

Petőfi Sándor Szeptember végén – Krajem rujna - Ende September - End of September

 

Petőfi Sándor 

(Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?)

Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetõt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet...
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Krajem rujna

Gle, još cvatu svhetne bašče u dolini

I zeleni jablan još pod oknom lista,

Al pogledaj zimski svijet u daljini,

S vrhova planina snijeg posvuda blista.

U srcu još živi ljeto puno žara,

U njemu još cvate proleće cijelo,

Ali kosa tamna sijedom se stvara,

Glavu već mi pokri zimsko inje bijelo.

Vene, mre cvijeće i život se gasi...

Ženo moja, amo krilo mi sjedni!

Gle, na moja prsa glavu nagnula si,

A sutra ćeš možda past na trup moj ledni.

Reci, ako mene uzme smrt prijeka,

Hoćeš li, uz suze, plaštem pokriti me,

Ili ćeš zbog nekog mladog čovjeka

napokon i moje zaboraviti ime?

Odbaciš li veo tuge jednog dana,

Kao barjak crni vješaj ga nad grobom:

Doći ću ga uzet iz grobnog stana

U ponoć i tužan ponijet da sa sobom

Da otarem suze što odviše lako

Zaboravi mene, muža svog u boli,

Da povijem rane srca što jednako

I tamo još, trajno, samo tebe voli!

                                    Preveo Vitez

Izvor: Antologija svjetske ljubavne poezije (1968),

Nakladni Zavod Matice Hrvatske, Zagreb

Ende September

Noch blühen die Blumen des Gartens im Grunde,
am Fenster, da grünt noch die Espe so schön,
doch naht schon des Winters bedrohliche Stunde,
es blinket der Schnee schon von bergigen Höhn.
Noch flammt mir im Herzen des Hochsommers Lohen,
die Fülle des Frühlings und sonniger Schein,
doch bald ist das Dunkel der Haare entflohen,
und Winter webt Fäden aus Rauhreif hinein.

Die Blume verwelkt, es flüchtet das Leben,
komm auf den Schoß mir, Liebliche, du!
Und hörst du jetzt lauschend mein Herz noch erbeben,
deckt morgen vielleicht mich ein Hügel schon zu.
Und sterb ich vor dir, wird Gram dich verzehren,
du hüllest mich schluchzend ins Leichentuch ein.
Doch käme ein Jüngling, dich zu begehren,
sprich, o Geliebte, vergäßest du mein?

Und wirfst du einst fort den Schleier der Trauer,
so pflanze den Flor mir als Fahne aufs Grab,
dann steig ich empor aus Tiefe.und Schauer
zur Mitternachtsstund' und hol ihn herab,
die Tränen zu trocknen, in Schmerzen vergossen
um dich, die so treulos mein Herze betrübt.
Mein Herze, das dich noch verwundet umschlossen
und das dich auch jetzt noch und immerdar liebt.

                                                         Walter Radetz

Publisher Source               Verlag Philipp Reclam Jun, Leipzig

of the quotation                 Denn mein Herz ist heiß.

                                           Ausgewählte Lyrik und Prosa

End of September

Below in the valley the flowers are resplendent,
Outside by the window the poplars still glow,
But see where the winter, already ascendant,
Has covered the far distant hilltops with snow.
My heart is still bathed in the fierce sun of passion,
All spring is in bloom there, by spring breezes tossed,
But look how my hair turns hoary and ashen,
Its raven black touched by the premature frost.

The petals are falling and life is declining.
Come sit in my lap, my beloved, my own!
You, with your head, in my bosom repining,
Tomorrow perhaps will you mourn me alone?
Tell me the truth: should I die, will your sorrow
Extend to the day when new lovers prepare
Your heart for forsaking, insisting you borrow
Their name, and abandon the one we now share?

If once you should cast off the black veil of mourning,
Let it stream like a flag from the cross where I lie,
And I will arise from the place of sojourning
To claim it and take it where life is put by,
Employing it there to dry traces of weeping
For a lover who could so lightly forget,
And bind up the wounds in the heart in your keeping
Which loved you before and will worship you yet.

                                                      Szirtes, George

 

Petőfi Sándor - A XIX század költői - Pesnicima XIX stoleća

Petőfi Sándor – Šandor Petefi

(Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?)

A XIX. század költői  

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán

Bocsát le a föld mélyibe.

 

Pesnicima XIX stoleća  

Nek se niko ne pothvata ludo,

Lakoumno ovih struna sveti΄;

Grdan teret svako prima na se

Koji misli pevat započeti.

Ako ne znaš ništa drugo kaz΄ti

Nego radost i bol srca svog,

Nisi nmuždan ni rodu ni svetu,

Kidaj žice – oprostiće Bog.

Mi bludimo po pustinji grdnoj

Ko Mojsije u vremena ljuta,

Bog mu dade stub od ognja živa

Da mu narod sasvim ne zaluta.

Takve stube, takav oganj živi

Šalje nebo i današnji dan –

Za pesnici danas ide narod,

Ide narod u svoj Kanaan.

Napred, dakle, ko ima glasa,

Napred s rodom, vi sveti junaci.

Proklet bio ko se boji muka!

Proklet bio ko zastavu baci!

Ko zastane, kom srce zastrepi,

Nek ga bije i kletve i sram –

Koji gledeć gde se narod bori

Odmara se u zahlađu sam.

Ima danas i lažnih proroka

Što su usklik do neba digli,

Koji vele da smo već na meti,

Da smo u zemlju obećanu stigli.

Lažu, lažu, gadno lažu, podlo –

Nit im može verovati svet

Koj΄ i danas, gladan, žedan zebe,

Noseć trnov na temenu splet.

Istom onda kad obilje prospe

Svakom svoje potpuno i ravno,

Kad za stolom prava i slobode

Svi budemo gostili se  slavno,

Kad kroz svaki prozor sunce sine

Kazujući da je duha dan:

Onda istom reci da si stigo –

Tu je meta, Tu je Kanaan.

Ali donde odmaranja nema,

Borba, teret neka znoji ljude,

A život nam možda neće dati,

Ništa dati za goleme trude!

Al΄ u smrti nagrade će biti,

Tihe suze nakititi grob; ¾

tad nek peva što kom srce žudi,

Onda može kad ne bude rob.

                                  Prevod: Jovan Jovanović Zmaj

Izvor: Odabrana dela Jovana Jovanovića Zmaja (1979)
         Knjiga X - Prepevi. Matica Srpska - Novi Sad.