Petőfi Sándor - A XIX század költői - Pesnicima XIX stoleća

Petőfi Sándor – Šandor Petefi

(Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?)

A XIX. század költői  

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!

Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek.

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

És addig? addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán

Bocsát le a föld mélyibe.

 

Pesnicima XIX stoleća  

Nek se niko ne pothvata ludo,

Lakoumno ovih struna sveti΄;

Grdan teret svako prima na se

Koji misli pevat započeti.

Ako ne znaš ništa drugo kaz΄ti

Nego radost i bol srca svog,

Nisi nmuždan ni rodu ni svetu,

Kidaj žice – oprostiće Bog.

Mi bludimo po pustinji grdnoj

Ko Mojsije u vremena ljuta,

Bog mu dade stub od ognja živa

Da mu narod sasvim ne zaluta.

Takve stube, takav oganj živi

Šalje nebo i današnji dan –

Za pesnici danas ide narod,

Ide narod u svoj Kanaan.

Napred, dakle, ko ima glasa,

Napred s rodom, vi sveti junaci.

Proklet bio ko se boji muka!

Proklet bio ko zastavu baci!

Ko zastane, kom srce zastrepi,

Nek ga bije i kletve i sram –

Koji gledeć gde se narod bori

Odmara se u zahlađu sam.

Ima danas i lažnih proroka

Što su usklik do neba digli,

Koji vele da smo već na meti,

Da smo u zemlju obećanu stigli.

Lažu, lažu, gadno lažu, podlo –

Nit im može verovati svet

Koj΄ i danas, gladan, žedan zebe,

Noseć trnov na temenu splet.

Istom onda kad obilje prospe

Svakom svoje potpuno i ravno,

Kad za stolom prava i slobode

Svi budemo gostili se  slavno,

Kad kroz svaki prozor sunce sine

Kazujući da je duha dan:

Onda istom reci da si stigo –

Tu je meta, Tu je Kanaan.

Ali donde odmaranja nema,

Borba, teret neka znoji ljude,

A život nam možda neće dati,

Ništa dati za goleme trude!

Al΄ u smrti nagrade će biti,

Tihe suze nakititi grob; ¾

tad nek peva što kom srce žudi,

Onda može kad ne bude rob.

                                  Prevod: Jovan Jovanović Zmaj

Izvor: Odabrana dela Jovana Jovanovića Zmaja (1979)
         Knjiga X - Prepevi. Matica Srpska - Novi Sad.