Rába György
Budapest, 1924. június 13. – Budapeste, 2011. január 29.
A költő halálára
Sz. L. emlékének
Fegyveredet te is leraktad,
csontkeretes szemüveged.
Ezt nem hittük volna rólad,
értelem cinkosa, bátyánk.
Késeiddel
héjakat hasogattál,
s mutogatták szemérmetlen sárga belsejük.
Írásaid kettészelt molekulák rendje, –
szörnyű rend
köszönti a várt végtelent.
Ki ad nekünk majd a lábadozó
világról röntgenképeket?
Hegyes orrod
vásznak embertelen nyugalmát,
menekülésed
tudásunk pályaudvari
rendjét bontotta meg, –
iratlan műveidben
torkukban rekedt tanuvallomással
hallgatnak költők, szerelem sáskái
és motortalan repülőgép.
Őrségen,
behúzott nyakkal
a támadás jelszavát fülelve
lézengtél felelőtlen civilek között.
S ágyúk össztüze dördült…
Most,
mikor fellebbezni mégy
a nagy egyetem szikár gyönyörébe
az ártatlant sújtó ítélet ellen,
mi magunkra maradva
kucorgunk a sarokban,
álló falak között,
de szabad ég alatt,
mint akinek feje fölül
légnyomás sodorta le a tetőt,
s védtelenekre,
eső tör ránk és téli fagy.
Povodom smrti pesnika
U spomen L. S.
I ti si položio oružje,
naočale s okvirom od kostiju.
Ti saučesniče razuma, brate,
to nismo očekivali od tebe.
Noževima
si ljuske parao
i pokazivali bestidne žute nutrine.
Red rasečenih molekula su tvoji rukopisi, –
užasan red
očekivan beskraj pozdravlja.
Ko će nam rendgenske slike
o prebolnom svetu dati?
Tvoj šiljat nos
je poremetio
zverski spokoj platna,
tvoj beg
kolodvorski red našeg znanja –
u tvojim nenapisanim delima
pesnici u grlima sa pritešnjenim
iskazima, skakvci ljubavi i
avion bez motora šute.
Na straži,
uznemireno
osluškivajući zapoved za napad
si tumarao među neodgovornim civilima.
I čula se paljba topova…
Sad
kad protiv osude nevinog
na suvonjavu nasladu univerziteta
ideš uložiti žalbu,
mi osamljeno
čučamo u prikrajku
među zidovima
ali pod vedrim nebom,
kao da je vazdušni pritisak
odneo krov,
i nas, nezaštićene,
kiša i mraz plavi.
Prevod: Fehér Illés
