Rakovszky Zsuzsa
Sopron 1950. december 4. –
|
Mintha
A vedlett, sárga gyógyszálló előtt
a letarolt, hideg parkban a gőz
vízszint csapong a gyógyvizes medence
zöld négyszöge fölött. Jönnek, kerengve,
árnyékfoltok a ködben: jobbra-balra
elhúz, ha varjú, rézsút az avarra
inog le, ha levél, vagy tapogatva
kiköt a síkos lépcsőn, lefaragja
a belső éleket. Száraz és sötét
szellemrajt zörget egy-egy széllökés
ide-oda. Olyik beletalál a
medencébe: zöld ál-túlvilágba,
a forrongó, meleg üveg alatt
ragyog: hiánytalan, színes halott.
Lebegve
ágtalan és árnytalan,
nem hat, nem
él, nem változik, de van.
Mintha egy
langyos, átlátszó öröklét
lakná két
szó között a senkiföldjét.
Mintha
mégiscsak konzerválható
volna
tavalyi hő, tavalyi hó.
Mintha lenne
egy köztes állapot,
amelyben
épen elnyújtózhatok.
Mintha egy
helyiségből az időt
kiszivattyúznák,
és se azelőtt,
se ezután
soha többé, csak a
fém és üveg
és villany évszaka:
még csillog
és már rég nem az, ami.
Így lehet, úgy-ahogy, megtartani.
|
Kao
Ispred
oronulog, žutog sanatorija
u
opustošenom, hladnom parku para
iznad
zelenog četverokuta lekovite
vode bazena
leprša. Stižu senke,
u magli kovitlaju: vrpolje se,
ako je vrana, koso na tratinu sklizne,
ako je list let na skliskoj stepenici
završi, unutrašnje ivice otupivši.
Suvog,
tamnog roja duhova
nalet vetra na sve strane baca.
Po koji u bazen pada: u svom
zelenom lažnom drugom svetu,
ispod toplog, usijanog stakla
sija: netaknut, šaren mrtvac.
Nema grane, niti senu, samo lebdi,
ne deluje, ne živi, ne menja se, ali postoji.
Kao da na ničijoj zemlji između dve reči
neka mlaka, prozirna večnost gospodari.
Kao da lanjski sneg, lanjska toplota,
konzervirati bi se mogla.
Kao da neko međustanje postoji
u kojoj bi se bez straha mogla ispružiti.
Kao da su iz neke prostorije vreme
iscrpili
i ne potoji pre,
niti ubuduće
nikad više,
samo era metala, stakla i elektrike:
još sjaji ali odavno nije to što je.
Zadržati, kako-tako, tako je moguće.
Prevod: Fehér Illés
|
