Sumonyi Zoltán Szatmárnémeti, 1942. február 5. –
A hét napjai
Ha kedd, ha péntek, mindegy, úgyse látlak,
S mindegy, ha délelőtt csütörtökön, –
Mint hétfő, szerda, szombat – vízözön
Előtti korszakunkban – s a vasárnap!
Egyformán hosszú már a kedd, a péntek,
Csütörtök, – délelőtt vagy délután.
Hosszú? Nem is. Csak van. Örök hétvégék
Követik egymást, mert nap nap után
Nem látlak, nem beszélünk, föl se hívlak,
Csak fölhívhatnálak még, s mormolom
Hogy kedd, csütörtök, péntek, – s szerda, hétfő...
Mert addig, míg tudom, hogy hol s mikor vagy,
Hogy fölhívhatlak, – addig nem tudom
Elhinni sem, hogy ez a csend a végső.
Dani nedelje
Dal’ utorak il’ petak, vreme se ne pomera,
Il’ četvrtak prepodne, razlike nema; –
Kao ponedeljak, sreda, subota – u naša
Pretpotopna vremena – i nedelja!
Tako prolazi i utorak i petak
Pre ili popodne – i četvrtak.
Duge? Nisu. Tek postoje. Večne nedelje
Se ređaju, jer dan za danom te
Ne viđam, ne pričamo, ne zovem te,
Tek bi te mogao nazvati, i mrmljam
Utorak, četvrtak, petak – i ponedeljak, sreda...
Jer dotle, dok znam kad i gde si,
Gde mogu te nazvati – dotle ne znam,
Niti shvatam da je ova tišina večna.
Prevod: Fehér Illés
Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)
Családi kör, Novi Sad
