Keresztutak
margójára
amikor
az ember álmot látott,
és
úgy hitte, megértette a világot,
útjai
során megismerte a színeket, és már
fehér
feketében látott, főleg,
hogy
tükörképére áldozat gyanánt vért mázolt,
és
váltig hangoztatta, olyasmivel van kapcsolata,
ami
régebbi, mint maguk a vallások –
és
járt és kelt, látott, hallott, aztán
gondolatokat
vallott,
mind
olyanokat,
amelyeket
kimondani már régen nem szabadott,
hogy
a szikrából majd tűz lobbanjon,
hitében
igazi nyomot
mint
vad folyóban sodródó kő és szikla,
ó,
fájdalom, mégis alig hagyott.
de
mások igazául emlegetett ha kellett álomszépet, mocskot,
mert
ilyen volt a világ, mióta a világ szemében a táj,
mint
másik egek képe, visszaragyogott.
mert
az új világra felkészülni sosem lehet, mondotta
isten
veled, isten velem, se veled, se nélküled.
jobb
ez így, míg egy az ős, fenn az űr, lenn a dög,
mert
csókolni kéne, az egekig szeretni,
megadni
akinek ami jár, harapni amikor fáj,
menni,
elindulni végre, ölelésbe
finoman
belerohanni, mielőtt vége jönne -
ó,
mennyi mindent, mi mindent még tenni kéne.
legfőképpen
embernek maradni,
vagy
lenni végre. örök időkre.
Forrás: a szerző
Na margine raskršća
kad je čovek sna video,
poverovao je da je svet shvatio,
na svom putu upoznavši boje, samo je
belo-crno video, uglavnom,
kao žrtvu svoj odraz krvlju premazao
i beskonačno ponavljao, povezan je s nečim
što je stariji od samih vera –
i hodao je i kretao se, video, slušao,
potom
svoje misli javno izneo,
sve takve
koje izgovorit odavno nije bilo dozvoljeno,
da se ne bi iskra u vatru pretvorila,
u svojoj veri pravog traga
poput kamena i stene u divljoj reci,
o, na žalost, ipak jedva ostavio.
ali zbog pravde drugih ako je trebalo
spominjao je krasotu,
prljavštinu, jer takav je bio svet od kada
u njegovim očima
svet je u vidu krajolika, kao slika drugog
neba se odrazio.
pripremiti se za novi svet nemoguće je,
govorio je
bog s tobom, bog sa mnom, ni s tobom, ni
bez tebe.
bolje je tako, dok su preci isti, gore je
vasiona, dole je strvina,
jer trebalo bi ljubiti, do neba voleti,
dati svakome po zasluzi, kad boli gristi,
ići, konačno krenuti, u zagrljaj
tiho upasti, pre no što bi kraj naišao –
o, koliko toga bi još trebalo uraditi.
najviše čovekom ostati,
ili konačno postati. za sve vekove.
Prevod: Fehér Illés
On The Margin Of Crossroads
when man saw a dream,
and thought he understood the world,
on his ways he got to know colours, and already
saw everything in black and white, mainly
because he smeared blood like sacrifice on his reflection,
and kept on saying he had connections with something
older than religions themselves -
and he walked around, saw, heard, then
declared views,
all of the kind
that weren’t allowed to be pronounced for long,
that from a spark fire should flare up,
but alas, in his faith there
- like drifting stones and rocks in wild rivers -
have hardly any real traces been left.
but as others’ truth he cited if needed perfection,
for the world’s been like that, since in the world’s eyes the land
like the image of other skies was reflected.
because one can never get ready for the new world, he said
god be with me, with you, neither with, nor without you.
better this way, forebear’s the same, space up there, carcass down here,
for one should but kiss, love to the heavens,
give everyone their share, bite when the pain’s there,
go, make a move at last, into a hug
gently rush, before it would come to an end -
oh, how many things, how very much still to be done.
but above all to remain human,
or become one. for all times to come.
Translated by N. Ullrich Katalin
