Vajdics Anikó Igazolatlanul – Neopravdano

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Igazolatlanul Szabó Lajos emlékére „And school's out early and soon we'll be learning And the lesson today is how to die” (Bob Geldof) Valami magyarázatféle, az kéne sürgősen, még mielőtt vers lesz belőled is, szósír, szóvirág, szókoszorú, szótemető; engedély a miért szó használatára, egy laza válasz, olyasféle, amilyenért neked nem kellett soha a szomszéd osztályba menned, mint harmadikban vagy hanyadikban, amikor a lelkedben kotorászó pszichológusnő kérdésére unottan azt felelted, hogy utálod a hétfőket, azért vágtad fel az ereidet; nem is értem, miért egy pénteki napot választottál végül, nem jellemző rád ez a következetlenség; hiába hallgatom huszadjára is az I don’t like Mondays-t, nem passzol, nem passzol; valami kellene, valami jó szöveg mégis, ha már úgy döntöttél, hogy kitörlöd magad az osztálynaplóból, valami, amit meg tud emészteni a sorban utánad következők kényes gyomra, amivel betömhetnénk ezeket a hirtelen támadt réseket a terem falán, hideg van, behúz a szél, ha összébbkucorodunk is fázunk, és te megint igazolatlanul hiányzol.

Neopravdano U spomen Lajoša Sabo „And school's out early and soon we'll be learning And the lesson today is how to die” (Bob Geldof) Trebalo bi nekakvo objašnjenje, i to hitno, pre no što i od tebe pesma nastane, grob od reči, cvet od reči, venac od reči, groblje od reči; dozvola za upotebu reč zašto, nehajan odgovor, takav zbog kojeg nikad nisi trebao pokucati na vrata susednog razreda, kao u trećem razredu ili kojem kad si na nametljivo pitanje gospođe psihologa odbojno odgovrio da mrziš ponedeljke zato si posekao vene; ni ne shvatam zašto si baš petak izabrao, nedoslednost nije tebi svojstvena; zalud slušam i dvadeseti put I don’t like Mondays ne štima, ne štima; ipak bi trebalo nekakav dobar tekst kad si već tako odlučio da sebe iz dnevnika izbrišeš, nešto što mazni želuci onih koji iza tebe dolaze mogu svariti, čime bi se na zidu ove naprasno nastale pukotine mogli začepiti, hladno je, promaja, zima nam je i kad se zbijemo a ti opet si neopravdano odsutan. Prevod: Fehér Illés

Vajdics Anikó Vakon – Slepo

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Molnár Imre: Álom – San

Vakon

Vakon követlek - így mondják, és milyen az álom:
éjszakát kerít körénk. Szurokfeketét. Az első lépésnél
beleütközöm. Erre, hallom a hangodat. Magabiztos
vagy, mint mindig. És vezetsz, vezetsz, viszel a sűrűbe,
tüskék, ágak, bokrok közé. Az arcomba pókháló ragad.
A kezemen ragacsos váladék. Egy fatörzsbe törlöm.
Az ujjamat hangyák lepik el. Biztosan van jobb út is,
nyögöm hangtalanul, és már látom is az utat,
takaros házakkal, tüchtig udvarokkal, kis virágos
kertekkel. Az utca egyenes és széles. S mintha
a nap is sütne. De hirtelen este lesz megint.
Ez biztos csak. Ez a szuroksötét. És már egy
pályaudvaron keringek pókháló-sínek mellett.
Az utat keresem, amit meg akartam mutatni.
Hogy mennyivel könnyebb lenne azon feljutni.
Ekkor veszem észre a vizet, ahogy ömlik le
a hegyről, folyik be az utcákra a takaros házak
mellé a kis virágos kertekbe. Árvíz van, mondom
boldogan. Csak gondolnom kell rá, s máris
mezítláb vagyok. Egy téglafal mellett nyitott
esernyőt találok. Piros, mint a vér. Mint az az
ernyő, amit nemrég a zöldségesnél felejtettem.
Körülnézek, mielőtt elemelem. Nem az enyém.
De csak így menekülhetek veled tovább a csúcsig.

Slepo

Slepo te pratim – tako kažu, a kakav je san:

noćnom tamom nas obavija. Garnom. Kod prvog

koraka susrećem. I tvoj glas čujem. Samopouzdan

si, kao uvek. I vodiš me, u gusto me vodiš,

među bodlje, grane, džbunove. U lice mi paučina se lepi.

U ruci lepljiva izlučevina. U stablo brišem.

Prste mi mravi plave. Zasigurno postoji i bolji put,

stenjem nečujno, i već vidim onu ulicu,

urednim kućama, čistim dvorištima, vrtovima

pu cveća. Ravna i široka je ulica. I kao da

i sunce sija. Ali odjedanput ponovo je pala noć.

Samo je to sigurno. Ta garavost. I već na nekom

kolodvoru pored tračniča iz paučevine lutam.

Onu ulicu tražim koju sam pokazati htela.

Koliko bi lakše bilo tom do cilja stići.

Tad primetila vodu kako niz brda teče,

plavi ulice, uredne kuće vrtove cvećem

ispunjene. Poplava je, velim ushićeno.

Samo promisliti treba i već sam bosa.

Pored jednog zida otvoren kišobran našla.

Crven je, kao krv. Kao onaj kišobran

što sam nedavno kod piljara zaboravila.

Osvrnem se pre no što uzmem. Nije moj.

Ali samo tako mogu s tobom do vrha bežati.

                             Prevod: Fehér Illés

Molnár Imre: Cím nélkül – Bez naslova



Vajdics Anikó Elárult kert – Izdan vrt

Vajdics Anikó, Budapest 1964. 10. 19. –  

Elárult kert Fontoskodj csak. Kerítsd össze a lehetetlent a még lehetetlenebbel. Tűzd a melledre a hivatásos álmodozók gyanús érdemrendjét: a magadra kiszabott kötelesség képzelt aranyát. Fontoskodj csak. Hidd azt, hogy neked kell örökbe fogadnod a gazdátlan boldogságot. Mások szélnek eresztett, elvadult örömeit. Fontoskodj csak. Mást úgysem tehetsz. A hely, ahol önmagad lehetnél, mindig útban lesz valakinek. A többi: lerágott csont. Elárult, elárvult kert.

Izdan vrt Samo se ti prposi. Spoji nemoguće sa još više nemogućim. Stavi na prsa podozrivu značku profesionalnih sanjara: na sebe odmerenu obavezu izmišljenog zlata. Samo se ti prposi. Veruj da ti moraš prisvojiti blaženstvo bez gospodara. Tuđu, u vetar puštenu, podivljalu sreću. Samo se ti prposi. Drugo nešto ni ne možeš. Na mesto gde bi svoj mogao biti uvek će neko nabasati. Ostalo: oglodana kost. Izdan, osiroten vrt. Prevod: Fehér Illés