Varga Imre Kisgyarmat, 1950. február 5. –
Virág, madár: értelmét venné a szónak
A kalandnak vége.
Megütöttem.
Könnyű szerető?
Áll emberrel arcul ember.
Visszakoznom nem lehet;
végig kell játszanom, amit kezdtem,
bár a játék s csácsogás ellenére is.
A dalbéli szép violák szirma lehullt,
és a porban – lábam körül – ama pacsírták.
Virág, madár – értelmét venné a szónak,
elmarad hát tőlünk a szép közös ének,
elteszem öreg gitárom,
s hagyd el te is: „virágom, tőled búcsúzom”;
ezt így nem lehet.
Zúdul a hó.
Előttünk egy teljes tél.
A miénk. Ha velem maradsz.
Ptica i cvet: smisao bi od reči oduzeli
Kraj je avanture.
Udarih je.
Laka ljubavnica?
Stoji s čovekom udareno lice.
Povući se ne mogu;
uprkos igri i čavrljanju,
što započeh moram odigrati.
Otpale su liske lepog šeboja iz pesme
i u prašini su – uz moje noge – one švrljuge.
Ptica i cvet – smisao bi od reči oduzeli,
izostaje lepa naša zajednička pesma,
pospremih staru gitaru,
i ti ostavi: „srce, opraštam se“;
tako se to ne može.
Pljušti sneg.
Ispred nas je čitava zima.
Naša je. Ako ostaješ.
Fordította: Fehér Illés
Objavljeno: Ezüst híd – Srebrni most (2011)
Családi kör, Novi Sad
