Milovan Vitezović
Kosijerić 11. septembar 1944. –
|
Kad se prvi put
ljubi
Tek ti zacepte grudi
Kako i ne bi? Kao kad kiša pljusne, Kada se prvi put ljubi, Pitaš se u sebi: Šta rade usne? Šta rade zubi? Prvi poljubac ide Sa prvom zamršenom kosom, Kada se pitaš: Da li smeš? Kad misliš da te svi vide I uopšte ne znaš šta ćeš Sa nosom? Poljubac daš mi. Poljubac dam ti. Lice se zažari i zaplamti I neka zebnja uđe ti u kosti, Posle se pamti, Posle se pamti, Do večnosti! |
Mikor csókot először adsz
Melledben borzongást érzel,
Már hogyne?
Akár egy zápor alkalomadtán,
Mielőtt először csókot adsz,
Magadtól kérded:
Mit csinál a száj?
Mit csinálnak a fogak?
A csók, az a bizonyos,
Az első borzas hajjal ér,
Szabad-e? – kérded.
Azt hiszed, mindenki téged néz
És fogalmad sincs, orrod
Hová teheted?
Csókot adsz. Csókot adok.
Izzik, lángol az arcod,
Csontozatodban meg ott a szorongás,
Emlékezetedben ez marad meg,
Emlékezetedben ez marad meg,
Míg világ a világ!
Fordította: Fehér Illés
|
